SMS-szerelem

A tévesen bepötyögött telefonszám az Igazihoz vezetett el

Kapcsolódó cikkek

Nemrég költöztem el Rockhamptonból Sydney-be, és még nem sikerült beilleszkednem, amikor az egyik barátom elhívott egy vállalati buliba. Készülődés közben gyorsan küldtem egy SMS-t a mobiltelefonjára: arra kértem, hogy hozza el magával a fényképezőgépét. Eléggé kicsíptem magam, és szerettem volna megörökíteni a szépnek ígérkező estét.

A bulira készülődés közben hallottam az SMS érkezését jelző jól ismert hangot. „Ki vagy és miért kéred a f.gépemet?” Megdöbbentem. Valószínűleg rossz számot pötyögtem be. A jó ég tudja, kinek küldtem el az üzenetet. Gyorsan válaszoltam az ismeretlen küldőnek, elnézést kértem.

Ezután már nem foglalkoztatott a dolog egészen addig, míg még aznap este újabb üzenet nem érkezett: „Mégis, ki vagy?” Először nem tudtam, válaszoljak-e, aztán arra gondoltam, ugyan mi baj lehet egy SMS-ből? „21, nő Qlandből Új-Dél-Walesben. Ki vagy?” Jött a válasz: „21, ács, Brisbane-ből. Nick.”

Addigra már jobban érdekelt az üzeneteket küldő fiú, mint a buli, ahol voltam.

Próba, szerencse, ezt válaszoltam: „1-edül vagy?” Ezt írta vissza: „Aha. És te?” Dobogó szívvel feleltem: „Igen.”

Az este folyamán még jó néhány üzenetet váltottunk. Megbeszéltük, mit csinálok aznap este, és ő mit fog másnap (házakat néz meg). Akkor ennyiben maradtunk.

Egy hét múlva újabb üzenetet kaptam: „Egész 7en rád gondoltam. Írj magadról.” Óvatosan válaszoltam, nem sokat árultam el magamról. „Akartam írni. 2 fiú- + 2 lánytesó. 2. a sorban.” „Én is. 2 fiú- + 2 lánytesó. 2. a sorban” – válaszolta.

Az óvatos énem azonnal jelzett. „Ez vicc?”, kérdeztem. „Nem. Komoly”, válaszolta. A véletlen egybeesést még mindig nehezen hittem el, de azért megkérdeztem: „Hol veszel házat?” A válasza: „Ahol te akarsz élni.”

Ettől kissé zavarba jöttem. Remek fickónak tűnt, és meglepő egybeesések derültek ki, de mit tudtam én róla valójában? Aztán újabb üzenetet küldött: „Hol dolgozol?” Válaszoltam: „Egy bankban. 1. mhely a fősuli óta. Jó, de hiányzik a qlandi napfény.” Azt válaszolta: „Itt van belőle bőven.”

Szóval így kezdődött ez a kedves, mókás SMS-barátság. Megtudtam, hogy Nick Új-Zélandról származik. Egy építési vállakozásnál dolgozik, és triatlonista – én történetesen egy hónappal azelőtt vettem részt az első triatlonversenyemen. Sportkedvelő, intelligens fiúnak mutatkozott, akinek a humorérzéke is megegyezett az enyémmel. Sokszor hajszálra ugyabban az időben írtunk egymásnak, ugyanakkor ugyanarra gondoltunk.

Más közös vonásaink is kiderültek: mindig arról álmodoztam, hogy egy nagy, régimódi faházban élhessek. Nick, az ács mindig egy ilyet szeretett volna építeni.

Féléves üzengetés után végre rászántam magam, hogy beszéljek is Nickkel

Féléves üzengetés után végre rászántam magam, hogy beszéljek is Nickkel, és a születésnapján felhívtam. Rövidesen gigantikus összegűre nőttek a telefonszámláink, amit igazából nem engedhettünk volna meg magunknak.

Újabb fél év múltán elhatároztuk, hogy találkozunk. Úton Rockhamptonba, a gépem háromnegyed órát időzött Brisbane-ben, ezért megbeszéltük, hogy együtt reggelizünk a repülőtéren. Bár határozottan lámpalázas voltam, nagyon vártam, hogy végre találkozzam Nickkel.

Kiléptem a gépből, és a szívem a torkomban dobogott. Nem egészen olyan volt, mint amilyenre számítottam (sokszor képzeltem el napbarnított Adonisznak), de magas és izmos. Hosszú volt a haja, a szeplői pedig imádnivalók. Egy szál sárga rózsát tartott a kezében.

Ezt követően a kapcsolatunk már hamar kibontakozott, a következő néhány hónap során Nick háromszor tette meg a tízórás autóutat Brisbane-től Sydney-ig. Aztán egyszer izgatottan és tétován felhívott. Talált egy házat Brisbane-ben, ami tetszett neki, és azt kérdezte tőlem, vegye-e meg. Bár nem álmai háza, de alkalmi vétel, és úgy döntöttünk, jól járna vele.

Nick beköltözött a házba, és két héttel később a munkája fél évre Új-Zélandra szólította. Ez ígéretes lehetőség volt számára. Arra kért, tartsak vele – soha nem jártam a tengeren túl, és nagyon szerettem volna utazni –, de jó állásom volt Sydney-ben, és barátaim, akiktől nem akartam elszakadni.

Egy hónap telt el úgy, hogy Nick Új-Zélandon volt, a telefonszámlánk pedig csillagászati lett, amikor a szobatársaim úgy döntöttek, hogy kiköltöznek. A tulaj megragadta az alkalmat, hogy felemelje a bérleti díjat, így már nem engedhettem meg magamnak, hogy ott maradjak. Mintha a sors Nick felé taszigált volna, tehát vettem az adást.

Felhívtam Nicket, lefoglaltam a repülőjegyet, megbíztam költöztetőket, hogy vigyék a bútoraimat Nick brisbane-i házába, és egy hét múlva már úton voltam. Csodálatos volt az az öt hónap, amit Nickkel Új-Zélandon töltöttem. Nick volt csodálatos!

Néhány hónappal később visszatértünk Ausztráliába, Nick házába, és találtam új munkahelyet. Minden pompásan alakult. Aztán egy hétvégén úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kocsival Rockhamptonba meglátogatni a családomat. Útközben megálltunk kinyújtóztatni tagjainkat egy történelmileg nevezetes kis település közelében. Az autópálya felé néztem egy darabig. Amikor visszafordítottam a fejem, Nick ott állt előttem egy csillogó gyémántköves gyűrűvel a kezében. Önkéntelenül elmosolyodtam, könnyek szöktek a szemembe. Az arcáról a gyűrűre néztem, aztán megint az arcára. – Leszel a feleségem? – kérdezte. Annyira lekötött a mosolygás meg a könnyhullatás, hogy néhány másodpercig eltartott, mire válaszolni tudtam: – Igen!

Február 19-én volt az esküvőnk, amelyet kiterjedt családunk és legjobb barátaink társaságában ünnepeltünk. Természetesen nem kértük meg a vendégeket, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjukat. Elvégre sosem lehet tudni, ki van a vonal túlsó végén.

Vote it up
18
Tetszett?Szavazzon rá!