SOS! SOS!

A halászhajó zátonyra futott Skócia partjainál. Ha még jobban megdől, elsüllyedhet a tizennégy fős legénységgel együtt

Megjelent: 2011. június

Kapcsolódó cikkek

Hajnali 5.37-kor a személyi hívó háromszor egymás után élesen felsivított Liz Forsyth kapitány éjjeliszekrényén. A Királyi Légierő 34 éves egykori mentőhelikopter-pilótája, aki jelenleg az Egyesült Királyság parti őrségének kötelékében szolgál Stornowayben, a Külső-Hebridákhoz tartozó Lewis szigetén, azonnal felébredt. Telefonált a parti őrség diszpécserének, aki ezt közölte vele: – S. O. S. hívást kaptunk egy hajóról, amely 14 fővel a fedélzetén a St. Kilda-i Hirtánál szikláknak ütközött. Bármikor elsüllyedhet.

Forsyth riadóztatta a bázis szerelőit, hogy készítsék elő a 100-as mentőhelikoptert, közben a parti őrség telefonált a helikopterszemélyzet többi tagjának, Michael Malaye másodpilótának, Larry Slater csörlőirányítónak és Phil Warrington csörlőkezelőnek.

A vihar, amely a Spinningdale-t dobálta azon a februári éjszakán 2008-ban, Stornowayre is lecsapott. Mialatt Forsyth, négy gyermek édesanyja autón a lakásától tíz percre lévő légibázisra hajtott a vakító hóviharban, eszébe jutott, mit mondott neki egy másik pilóta a négyszáz méter magas sziklákkal övezett Hirta szigetéről: „Oda repülni maga a pokol.”

Még a hivatalos helikopterleszállóhely-jegyzék is arra figyelmeztetett, hogy a sziget leszállóhelye „35 csomót meghaladó sebességű szélben használhatatlan”.

Mivel a széllökések erőssége a hetven csomót (130 km/óra) is elérte, Forsyth azt sem tudta, lehetséges-e egyáltalán a mentés. Tizennégy emberélet forgott kockán. Meg kellett próbálniuk kihozni őket.
 

A Spinningdale kapitányát a nyílt tengeren érte a vihar, és azonnal a Skóciától mintegy 160 kilométerre nyugatra található St. Kilda-sziget-csoport egyik tagja, Hirta viszonylag védett öble felé irányította a hajót. De amint a félhold alakú öbölhöz érkeztek, a hajómotorok hirtelen leálltak, és többé nem lehetett újra beindítani őket. Motorok nélkül a vonóhálós halászhajónak esélye sem volt a tengerrel szemben. A hatalmas hullámok és a viharos erejű széllökések a part felé sodorták a 169 tonnás, 23 méter hosszú hajót, aztán felkapták, mint egy játék csónakot, és a sziklákhoz csapták. A tenger annyira viharos volt, hogy a spanyol legénység nem tehetett mást, mint behúzódott a fedélzet alá, hogy ott várja be, amíg a segélyhívására válasz érkezik.

Minden hullám, némelyik emeletes ház magasságú, azzal fenyegetett, hogy felborítja a halászhajót. A Spinningdale recsegve-ropogva csapódott a 180 méter magas sziklák lábához. Fogytán volt az idejük.

Miközben Liz Forsyth és a kétmotoros Sikorsky S–92-es helikopter háromtagú személyzete a Spinningdale felé repült, megvitatták az eshetőségeket. Egy erős lefelé irányuló légáramlás a tengerbe nyomhatta a gépet, a felfelé irányuló légáramlás vagy az erős oldalszél a sziget meredek szikláin zúzhatta szét a Sikorskyt. Ahhoz, hogy ezeknek a szikláknak a veszélyes közelségébe került sérült hajó fölé repüljenek ilyen erős légörvényben, a legénység minden ügyességére, összhangjára és bátorságára szükség volt.

Forsyth és emberei úgy döntöttek, hogy először dél felől közelítik meg a szigetet, mintegy 4500 méter magasságban, majd tőle úgy öt kilométer távolságra kezdtek leereszkedni 300 méterig, hogy azonosítani tudják a Spinningdale-t.

Hirtelen Phil Warrington észrevett valamit FLIR hőkameráján, amiről úgy sejtette, hogy a hajó lehet: – Szerintem itt van az orrunk előtt – szólt bele a helikopter intercom headsetjének mikrofonjába. Még mindig koromsötét volt odakint.

Larry Slater bejelentkezett a segélykérőn: – Spinningdale, itt az egy, zéró, zéró mentőhelikopter, be tudnák kapcsolni a helyzetjelző világítást?

A helikopter egy hatalmas, lefelé irányuló légáramlattól zuhanni kezdett, egyenesen az óceán felé

Mielőtt befejezhette volna, a helikopter egy hatalmas, lefelé irányuló légáramlattól zuhanni kezdett, egyenesen az óceán felé. – A rohadt életbe! – kiáltotta Phil Warrington, amikor kiröpült a másodpilóta mögötti ülésből. Forsyth azonnal visszaszerezte uralmát a gép fölött, a helikopter orrát lefelé irányítva fokozta a sebességet, és sikerült kikerülnie a légörvényből, majd meredek emelkedésbe kezdett.

A pilóta visszatért a 4500 méteres magasságra, majd közölte embereivel, hogy addig lehetetlen megpróbálkozni a hajó megközelítésével, amíg az égbolt kicsit ki nem világosodik. – Ha elkap minket még egy ilyen széllökés, önmagunkat kell kimentenünk – mondta a többieknek nyugodt hangon. – Várnunk kell egy kicsit.

A következő húsz percben a magasban köröztek a sziget fölött, és várták, hogy megcsillanjon a fény a horizonton.
 

Amint pirkadni kezdett, Forsyth elindult a géppel a Spinningdale felé. Kétségbeejtő látvány fogadta. Hullámok csaptak át a hajó fölött, amely mintegy hatvanfokos szögben dőlt jobbra. Úgy fest, hogy bármelyik percben felborulhat – gondolta Forsyth, miközben az állandóan irányt változtató széllökésekkel küszködött. A helikopter erősen megremegett, amikor Forsyth bal kezével a kollektívkart felhúzva még több „erőt” és „gázt” adott, hogy szembeszegüljön a lefelé irányuló erőteljes áramlatoknak.

A stornowayi parti őrség irányítója sürgős rádióüzenetet küldött: „A Spinningdale nagy veszélyben van!”

Mivel a hajó a sziklák közé ékelődött, egészen fölé kellett kerülni, hogy Phil Warrington egy kábelen le tudjon ereszkedni a fedélzetre. A művelet mérnöki precizitást igényelt. A helikopter rotorjainak végét mindössze hat méter fogja elválasztani a szikláktól, amikor Phil és Larry megpróbálja csörlővel kimenteni a Spinningdale legénységét.

Mialatt a helikopter személyzete az intercomon megvitatta az eshetőségeket, Forsyth dinamikus kockázatelemzést végzett, és a következő eredményre jutott: ha a helikopter és személyzete lezuhan, senkit sem lehet megmenteni. Úgy érezte, képes az irányítása alatt tartani a gépet a légörvényben, de nem ereszkedhet 40 méternél alacsonyabbra az óceán fölé. Így elegendő helye marad „félreröppenni”, lefelé fordítani a gépet (egyúttal elhúzódni a közeli sziklák elől) és megfelelő sebességre gyorsulni a mentéshez, ha egy újabb lefelé irányuló széllökés kapná el őket.

A legtöbb mentés 12 méteres magasságból történik. Mit érzett Phil Warrington, amikor kiderült, hogy 40 méter magasból kell leereszkednie a már-már felboruló halászhajóhoz a szélviharban?

– Na, lássunk neki! – mondta a tapasztalt, egykori haditengerészeti kutató- és mentőbúvár.

Michael Melaye rádión értesítette a parti őrség stornowayi központját: – Megközelítjük az öblöt. A csörlőzés befejeztéig nem jelentkezünk.

Vote it up
461
Tetszett?Szavazzon rá!