Segítségre váltja a kilométereket

Nádudvari Péter zenével és futással is segít az autista gyerekeken. Idén számos versenyen indul, hogy támogatást gyűjtsön

Kapcsolódó cikkek

Autista gyerekek és velük foglalkozó munkatársak, szülők róják a köröket a gyöngyösi sportpályán. Nem az a fontos, ki ér előbb a célba, hanem hogy közösen fussanak. Egy bolyban, amennyire csak lehet, tartva egymással a lépést.

Nádudvari Péter mellett Boros Gábor szalad – az autista fiúnak néha megfogja a kezét a tanára, hogy ütemesen haladjanak. Később, amikor visszatérnek az Autista Segítő Központba, közösen zenélnek: Péter szintetizátoron játszik, a gyerekek pedig többnyire ütőhangszereken kísérik és énekelnek.

– A legfontosabb a ritmus. Az autistáknak gyengébb a szociális figyelmük, vagyis kevésbé figyelnek a másikra – mondja Péter. – Futás vagy zenélés, a cél, hogy olyan csapatban legyenek, ahol együtt kell működni a másikkal. Egy ütemben futni vagy csatlakozni az ütemhez, dallamhoz, a fejlesztés szempontjából szinte mindegy, ez a végcél.

Hősünk ötéves korában kezdett zongorázni, majd először tizenöt évesen, 1999-ben találkozott fogyatékos gyermekekkel. Orvos édesanyja egy nyári táborba vitte el magával, ahol a kicsikkel és szüleikkel is ismeretséget kötött.

– Tinédzserként a legfogékonyabb korban voltam – idézi fel. – Valósággal megdöbbentett, milyen nagy feladatot vállalnak a sérült gyermekek szülei. Ekkor éreztem át életemben először, mennyire fontos a felelősség és hogy fel kell nézni ezekre az emberekre.

Ettől fogva igyekezett olyan programokon részt venni, akár segítőként, ahol fogyatékos gyermekekkel találkozhatott.

Amikor elvégezte a gimnáziumot, bár tehetséges zenésznek tartották, mégis inkább a magyar szakot választotta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ugyanebben az évben vállalt először munkát: egy halmozottan fogyatékos fiút tanított zongorázni.

Két év múlva a gyöngyösi önkormányzat támogatásával megalapította az azóta is rendszeresen fellépő Gyöngyszem zenekart, amelyben értelmi fogyatékos felnőttek és fiatalok muzsikálnak.

2012-ben következett az újabb fordulat. Péter ekkor kezdett dolgozni a gyöngyösi Autista Segítő Központban s futotta le első maratonját. Bár a kettőnek első hallásra nemigen lehet köze egymáshoz, a szálak hamar összekapcsolódtak.

– Ha az ember egy versenyen győzni akar, annak többnyire az egoizmus az oka – mondja. – Persze ez is benne volt a hirtelen támadt szenvedélyben, de hamar elkezdtem azon töprengeni, hogyan lehetne ezt mások számára is hasznossá tenni.

A következő évben csatlakozott a Bátor Tábor kezdeményezéséhez, az Élménykülönítményhez. Itt az aktivisták azért sportolnak, hogy ezzel pénzt gyűjtsenek: az interneten lehet felajánlásokat tenni a különböző távokra, vagyis az érdeklődők mintegy „megvásárolják” a kilométereket. Egy maraton lefutásával Péter több mint 200 ezer forint támogatást kapott az adakozóktól.

A zene és a futás nem csak a gyerekek életében hozott változást

– Persze eszembe jutott, hogyan lehetne a felajánlásokat a mi autistáink számára gyűjteni – magyarázza Péter. – Bár a Bátor Tábor és az Élménykülönítmény profi szervezésével és internetes felületével nem vehettem fel a versenyt, a központnak 2014-ben már több mint 300 ezer forintot sikerült összegyűjtenie egy Ironman triatlon teljesítésével. Tavaly ehhez jött még egy ultramaraton is, így 400 ezer forint fölé emelkedett az adományok összege az autisták és értelmi fogyatékosok zenei fejlesztéséért.

Az Autista Segítő Központnak pedig ugyancsak jól jön a támogatás. Ez az egyetlen ilyen komplex intézmény Magyarországon, amelyben nemcsak tanítják a speciális és különböző szinteken lévő autista gyerekeket, de bentlakásos intézményként is működik: harmincöt bentlakójuk van a tizenöt bejáró diák mellett.

– Az autizmus nem értelmi fogyatékosság. Egy autista személy néhány területen gyengébben funkcionál – mondja Péter, aki a gyöngyösi központ mellett budapesti intézményekben is dolgozik. – Kevésbé nyitott a társadalmi kapcsolatokra, és a kommunikációs képességei is eltérnek a többiekéitől. Azért is fontos a zene és a futás, mert itt nem csupán a társaira kell figyelnie, de megszokja a nagyobb embertömeget, a számára ismeretlenek társaságát is.

Az autizmus sokkal gyakoribb, mint hinnénk: Magyarországon a számítások szerint százból egy ember érintett. Nyugat-Európában már minden hatvanhatodik embert ide sorolnak. Az országban hozzávetőleg százezer autista élhet, ám döntő többségüknél nem mutatják ki az autizmust, s az illető maga sem tudja meg soha, miért érzi magát kényelmetlenül nagy társaságban vagy vannak külső szemlélő számára érthetetlen ismétlődő cselekedetei.

Bár Péter esetében a sport komoly szenvedélynek bizonyult, a zene sem szorult háttérbe. Tanítványaival részt vesz a Nemzeti Színkottás Zenekar koncertjein, sőt gyűjtött is már a számukra. A színkotta a hangjegyek színekkel való kódolása, hiszen a fogyatékosok egy része nem tudja megtanulni a klasszikus kottaolvasást. Színek szerint viszont remekül zenél, mint azt a zenekar előadásai is bizonyítják, amelyen gyakran több mint félszáz fogyatékos ember és a felkészítőik muzsikálnak együtt.

Péter idén több ultramaratont teljesít majd. Ám a pénzt most nem a gyöngyösi autistáknak fogja gyűjteni, hanem tanítványa, egy tízéves budapesti kisfiú számára, aki kisagyi sorvadásban szenved. Magyarországon nem tudják megműteni, csak Ausztriában, ahol őssejtkezelést is kap majd. A sportolással összeszedett pénz nyilván csak a töredéke a gyógykezelés teljes árának, ám Péter szeretne hozzájárulni a kisfiú gyógyulásához.

– A zene és különösen a futás nem csak a gyerekek életében hozott változást – mondja Péter. – Velünk tartanak a központ munkatársai éppúgy, mint néhány gyermek szülei. Eljönnek a versenyekre, és büszkék lehetnek a csemetéikre, hiszen Gábor például már teljesítette a félmaratont is. Felkészítése pedig nem egy ember, hanem egy közösség, egy csapat sikere. Ahogy az autistáknak szokniuk kell a többi ember társaságát, úgy a többségnek is el kell fogadnia a jelenlétüket.