Szállj szembe a terrorizmussal!

Max Boon mindkét lábát elvesztette egy öngyilkos merényletben. Most azért küzd, hogy mással ez ne történjen meg

Kapcsolódó cikkek

Nyomasztó a forróság az osztályteremben, de a diákok, akik 2013 októberében itt, az indonéziai Klaten régióban összegyűltek, már hozzászoktak. Ahogy a szegénységhez, a korrupcióhoz, a lehetőségek hiányához is. Az igazságtalanság érzése könnyű célponttá teszi ezeket a fiatalokat a szélsőséges erőszakszervezetek toborzói számára.

A beszélgető diákok elnémulnak, amikor a jóképű, 38 éves holland férfi két műlábán belép a terembe. Szelíden, de tekintéllyel beszél.

– Négy évvel ezelőtt veszítettem el a lábamat – mondja Max Boon. – Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a jakartai szálloda konferenciatermében. Tizennyolc éves volt, csak egy srác – mint ti.

Maxnak, aki visszatérve Indonéziába próbálja megakadályozni, hogy másokkal is megtörténjen, ami vele történt, sikerül megragadnia a diákok figyelmét.

Max Boon a szülővárosában, Venrayban fiatal srácként együtt focizott indonéz bevándorlókkal, s érdeklődni kezdett a kultúrájuk és történelmük iránt. Érdeklődését csak fokozták azok a történetek, amelyeket egy családi baráttól hallott a Hollandiától függetlenné váló félszigetről. A Leideni Egyetemen indonéz és menedzsment szakon szerzett diplomát, mesterszakosként jutott el először Indonéziába.

2009 júliusában az akkor 33 éves Max, aki üzleti tanácsadóként dolgozott Jakartában, épp a heti tájékoztatóját tartotta a Marriott Hotelben, amikor egy fiatalember lépett be, hogy – mint a szálloda személyzetének előzőleg elmondta – „odaadjon valamit a főnökének”. Ehelyett a fiú aktiválta a testére szerelt bombát, amivel megölte magát és négy másik embert, további tizenhatot, köztük Maxot, pedig megsebesített.

Amikor Max három héttel később egy szingapúri kórházban visszanyerte az eszméletét, az édesanyja volt mellette. – Max, amputálni kellett mindkét lábadat – mondta neki.

Az ő bátorítására döntött úgy a férfi, hogy amennyire csak lehet, teljes életet fog élni. Hazatérve Hollandiába évekig tartott a felépülése, rehabilitációja még jelenleg is folyik. Max testének hetvenöt százaléka megégett. Több operációra volt szükség, hogy megmentsék összezúzódott jobb karját és eltávolítsák a testébe fúródott repeszdarabot. Egy csavar olyan közel hatolt a szívéhez, hogy az orvosok szerint nagyon veszélyes lenne eltávolítani. Egy évvel a támadás után a Marriott Hotel étkészletéből származó kis darab fehér porcelán esett ki a füléből. Jelenleg csúcstechnológiájú műlábakon jár.

A szingapúri kórházban Max olvasott egy újságcikket a támadást elkövető fiatal merénylőről. Dani Dwi Perana épp elvégezte a középiskolát. Szerette a kosárlabdát, segítőkész és barátságos volt. A csonka családból származó, könnyen befolyásolható fiú egy radikális muszlim pap karmai közé került, aki rábírta, hogy áldozza fel az életét a szent háborúban. Családja elborzadt Dani tettétől.

Max megnézte a videót, amelyet Dani napokkal az előtt rögzített, hogy felrobbantotta magát és másokat. – Ez nem öngyilkosság – mondta a kamerába. – Remélem, hogy a mennybe jutok. Ez a módja az ellenség megfélemlítésének.

A tény, hogy hatalmas igazságtalanság áldozatául estem, még nem jelenti azt, hogy gyűlölnöm kell

Helyes, mosolygós kölyök volt. – Dani hagyta, hogy egy bűnbanda agymosásnak vesse alá – mondja Max. Ahogy ő nem tudott semmit Daniról, ugyanúgy a terrorista sem tudott semmit őróla. Ha Dani láthatta volna, micsoda fájdalmat okozott a támadásával, vajon megmásította volna az elhatározását?

Ez a gondolat új értelmet adott Max életének. Az interneten tanulmányozni kezdte a terrorizmus jelenségét. Kiderült, hogy az áldozatokat nem mozgósítják a terrorizmus elleni küzdelemben. Miután felvette a kapcsolatot a hágai Nemzetközi Terrorizmusellenes Központ (ICCT) szakértőivel, támogatásukkal visszatért Indonéziába, hogy beindítsa az Áldozatok Hangjai (Victims’ Voices) projektet, amelyben terrortámadások áldozataival együttműködve iskolákat látogatnak olyan területeken, ahol a diákok nagy eséllyel kerülhetnek a szélsőségesek befolyása alá.

2013-ban egy új tag, Ali Fauzi csatlakozott Maxhoz iskolalátogató körútján. A 42 éves Fauzi korábban terrorista volt. – Megtanítottam az embereknek, hogyan kell bombát csinálni – mondja Ali. – Az egyik tanítványom építette azt a bombát, amely megcsonkította Maxot.

Bármilyen nehezére esett, Max megbocsátotta Alinak, hogy közvetve felelős a jakartai merényletért. – A tény, hogy hatalmas igazságtalanság áldozatául estem, még nem jelenti azt, hogy gyűlölnöm kell ezt a férfit, aki azóta megváltoztatta az életét.

Az első iskolában az első felszólaló egy fiatal anya volt, aki egy Balin történt merényletben szenvedett égési sérüléseket. Max örömmel látta, hogy az asszony elbeszélése nagy hatást gyakorol a diákokra, akik közül néhányan korábban megdöbbentették a terrorizmus iránti nyílt rajongásukkal. Ali annyira megrendült, hogy el kellett hagynia a termet.

Ali lenyűgözőnek tartja Max munkáját. – Ő ad erőt ahhoz, hogy a békéért dolgozzam – mondja.

Ma az Áldozatok Hangjai egy nagyobb szervezet, az Aliansi Indonesia Damai (AIDA), a békés Indonézia megteremtéséért küzdő szövetség része. Az alapítvány arra tanítja a támadások áldozatait, hogyan nyújthatnak tájékoztatást az iskolákban, de anyagilag és érzelmileg is támogatják őket. Max fő célja továbbra is az, hogy megpróbálja távol tartani a fiatalokat a radikalizálódástól. Azt tervezi, az idén legalább húsz iskolát fog felkeresni.

Peter Knoope terrorizmusszakértő, az ICCT korábbi igazgatója, aki együtt dolgozott Maxszal, továbbra is lelkesen támogatja a férfi erőfeszítéseit. – Egy csepp víz az óceánban? Nem, Max hömpölygő áradattá változtathatja – jelenti ki Knoope. – Megvan az ereje hozzá.

– Indonéziának van esélye a terrorizmus elleni harc megnyerésére az olyan aktivisták révén, mint Max Boon – állítja Hasibullah Satrawi, az AIDA igazgatója. – Hozzásegíthetjük Indonéziát, hogy békésebb hellyé váljon.

Vote it up
183
Tetszett?Szavazzon rá!