Született rasszisták vagyunk?

Míg egy vizsgálat nem igazolta az ellenkezőjét, meg voltam győződve róla, hogy nem vagyok előítéletes

Kapcsolódó cikkek

David Amodio idegsebész ragyogóan tiszta irodájában ülök a New York-i Egyetem Pszichológiai Intézetében. Amodio a monitorán éppen egy nagy adathalmazt mutat, amely az implicit asszociációs teszten (IAT) elért eredményeket összegzi. A vizsgálat az általunk irányíthatatlan faji előítéleteket méri. Eddig háromszor csináltam végig.

Az első vizsgálatom után az eredmény azt mutatta, hogy „önkéntelenül jelentős előnyben részesítem” az „európai amerikaiakat” az „afrikai amerikaiakkal” szemben. Nem szívesen hall ilyesmit az ember, még akkor sem, ha ez rendkívül gyakori, ugyanis az online tesztet kitöltők 51 százaléka közepesen vagy erősen előítéletes.

A teszt során arra kérnek bennünket, gyorsan döntsük el arcokról, hogy „afrikai amerikaiak” vagy „európai amerikaiak”, míg bizonyos szavakról (például: gonosz, boldog, szörnyű, béke), hogy „jók” vagy „rosszak”. Arcok és szavak villannak fel a képernyőn, mi pedig, amilyen gyorsan csak tudjuk, lenyomjuk a megfelelő kategóriához tartozó gombot a billentyűzeten. Igyekszünk minél kevesebb hibát ejteni a csoportosítás során, miközben villámgyorsan követik egymást a szavak és az arcok.

És akkor hirtelen borzalmas dologra döbbenek rá. Amikor fekete arcok és „rossz” szavak kerülnek egymás mellé, érzem, hogy gyorsabban döntök – egyértelmű jeleként annak, hogy a két dolgot könnyebben összekapcsolom az elmémben.

Hajlamosak vagyunk olyan emberként gondolni magunkra, aki mindent megtesz azért, hogy mentes legyen az előítéletektől, ám ezeket a pillanatnyi döntéseket nem tudjuk irányítani. Ez arra utal, hogy a kultúra faji alapú elfogultsága meghatározza a gondolkodásunkat.

Senki nem születik rasszistának. Inkább arról van szó, hogy az előítélet „ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, amelyek segítenek nekünk különbséget tenni jó és rossz között”, magyarázza Brian Nosek, a Virginiai Egyetem pszichológusa.

Állandóan csoportosítunk, de mást nem is tehetnénk. Az agyunkban automatikusan kerülnek más csoportba a bútorok és az állatok. Evolúciós szempontból nagyon hasznos módja a környezethez való alkalmazkodásnak, ha azt feltételezzük, hogy minden gomba mérgező, és minden oroszlán veszélyes ránk. Baj akkor van, ha az agyunk hasonló folyamatok alapján alakít ki negatív véleményt embercsoportokról.

Az előítélettel kapcsolatos pszichológiai kutatások nagy része arra összpontosít, hogy az emberek miként „esszencializálnak” (emelnek ki és általánosítanak) bizonyos kategóriákat, vagyis feltételezik, hogy ezek természetük szerint örökletesek, megváltoztathatatlanok.

Amikor fekete arcok és „rossz” szavak kerülnek egymás mellé, gyorsabban döntök

Más emberi sajátosságokhoz hasonlóan (mint a nem, a kor vagy a szexuális irányultság), a rasszt is erősen – és pontatlanul – esszencializáljuk. Ez azt jelenti, hogy amikor adott rasszhoz tartozó emberekre gondolunk, gyorsan és gyakran automatikusan tulajdonítunk nekik jellemvonásokat. Pedig bármilyen embercsoporttal kapcsolatos esszencializmus vitatható – nem minden nő ösztönösen gyengéd, és nem minden idős természetszerűleg feledékeny. Ráadásul a rasszok kapcsán a tudósok megcáfolták, hogy azok között alapvető különbségek állnának fenn.

Még azokat is áthatják a mindenütt jelen lévő sztereotípiák, akik tisztában vannak vele, hogy a rasszok esszencializálása helytelen.

Az ember törzsi lény, így mélyen előítéletesek vagyunk azokkal, akiket különbözőnek látunk, és elfogultak azokkal, akiket hasonlónak. Az egyik egyszerű evolúciós magyarázat szerint többen biztonságban vagyunk. Egy zsákmányoló törzs támadását nagyobb valószínűséggel élhetjük túl, ha összefogunk a barátainkkal. Úgy látszik, a faji előítélethez ugyancsak szorosan kapcsolódik a zárt csoporthoz nem tartozóktól való elemi félelem.

Amodio kutatása szerint az előítélethez kapcsolódó egyik kulcsfontosságú terület az amigdala, az agy közepén elhelyezkedő, a vészreakció kiváltásáért felelős kicsi, az evolúciót tekintve ősi terület. A különböző rasszok találkozásakor az amigdala bármit kiválthat belőlünk, magyarázza Amodio, a „kevésbé egyenes tekintettől és nagyobb távolságtartástól” egészen a másik rassz képviselőivel szembeni félelemig és éberségig.

A sok kutatás tanulsága, hogy ha meg akarjuk szabadítani a világot az előítéletektől, nem elég egyszerűen visszaszorítani a nyílt rasszizmust. A kulcs inkább az emberi viselkedés megváltoztatásában rejlik.

Brian Nosek és kollégái egy átfogó kutatás keretében tizenhét különböző módszert vizsgáltak, amelyekkel csökkenthető az említett teszten mért akaratlan előítélet.

A legeredményesebb beavatkozás során a résztvevők elolvastak egy ösztönző történetet arról, hogy amikor a résztvevőt megtámadja egy fehér ember, egy fekete férfi siet a segítségére. Ezután a résztvevők kitöltötték az IAT-t, és az előítéletük 48 százalékkal lett alacsonyabb a kontrollcsoporténál. (A különböző kutatásokban szereplő csoportok nagyrészt fehér emberekből álltak, fekete nem volt a résztvevők között.) Egy másik sikeres módszer során nem fekete résztvevőknek kellett fekete példaképekre gondolniuk, vagy elképzelniük magukat egy feketék alkotta csapatban, amely kidobózásban küzd meg egy tisztességtelenül játszó, fehérekből álló csapattal. Vagyis úgy tűnik, a törzsi ösztönöket igazából arra is használhatjuk, hogy csökkentsük az előítéletet, ehhez viszont az kell, hogy a többi rassz képviselőit a saját csoportunk tagjainak lássuk.

Az előítéletek mindannyiunk agyába befészkelték magukat. Emiatt mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy felismerjük őket – és tegyünk érte, hogy megváltozzanak.

Amikor ez alkalommal kitöltöttem az IAT-t, kiderült, hogy bár az irányíthatatlan előítéletem egyértelműen jelen van, sokkal alacsonyabb mértékben, mint a hozzám hasonló fehérek esetében. – Úgyhogy ön nem teljesen rasszista – nyugtat meg Amodio.
 

Magyar nyelvű implicit asszociációs tesztet itt talál az interneten!

Vote it up
160
Tetszett?Szavazzon rá!