Szerelem, szerelem

Évről évre megható, mulatságos és felemelő történeteket közlünk boldog egymásra találásokról

Megjelent: 2010. február

Kapcsolódó cikkek

Na kérem szépen, itt kezdődött a tragédia! Ahogy átöleltem, első lépésemnél (tél lévén csizmában voltam) ráléptem jobb lábának a nagyujjára (a lányok a csizmát szandálra cserélték a ruhatárban). A köröm felszakadt, pillanatok alatt véres lett a parketta is! Borzalmas látvány volt. Úgy éreztem magam, mint akit villámcsapás ért. Megszólalni is alig tudtam, de aztán elindult a bocsánatkérések áradata. Hogyan tehetném jóvá azt a fájdalmat, amit ennek a kislánynak okoztam?

Azt szokták mondani, hogy az idő mindent megold. A balul sikerült első lépés után februártól nyárig udvaroltam neki, amikor a szolgálat lehetővé tette – többnyire szombat-vasárnap sétálgattunk a városban –, augusztus 20-án eljegyeztük egymást, 1953. december 12-én pedig feleségül vettem Évikét. Nagyon fiatal volt, épp csak 18 éves, és az édesanyja arra kért, hogy vigyázzak rá. Ezt azóta betartom.

2009. december 12-én ünnepeltük az 56. házassági évfordulónkat. Fiunk 54 éves, két unokánk van, egy fiú (31) és egy lány (27).
Lám, mi lett a felszakított köröm következménye!
Vázsonyi Miklós, Kecskemét

Határon túli szerelem
1984 tavaszán, a legvadabb „Ceausescu-korszakban”, a nagyváradi Ady Endre Líceum érettségire készülő osztályának tanulója voltam.

A padtársam, Csilla az Ifjúsági Magazin „Barátot keres” rovatában talált egy jóképű fiút, akivel levelezni kezdett, és az ő barátja volt Csaba, aki meg velem kezdett levelezni.

Csaba a győri DD zenekar basszusgitárosa volt, kellemes baritonnal – ez úgy derült ki, hogy minden szombaton este 9-10 óra körül felhívott telefonon, cseverészni. Kértem, hogy küldjön fényképet. Kaptam is egy csoportképet a zenekarról, amelyből nem nagyon derült ki, ki is lehet ő, de már elkezdtem ábrándozni erről-arról.

1984. október 5-én csörgött a telefon, és Csaba azt mondta, hogy itt vannak Nagyváradon, csak nem tudják, hogyan találjanak meg, ezért a határtól bevezető sugárúton a tízemeletes tömbház bárjában várnak ránk. Felhívtam Csillát, hogy rohanjunk, keressük meg őket. Ez éppen 4 órát vett igénybe, mert ezen a három kilométer hosszú, hatsávos úton minden tízemeletes tömbház alatt bár volt!

Két napra érkeztek a fiúk, tehát egy éjszakára. Szülői támogatással Pétert Csilláék látták vendégül, Csabát pedig mi. Délután városnézés, ismerkedés, és hát – az első csók.

Másnap reggel 6 órakor kiszállt a Securitate, mert egy jó szomszéd feljelentett minket, hogy külföldi állampolgárt látunk vendégül. A büntetés igen kemény volt. Három autónyeremény-kötvényt kellett a szüleimnek beváltaniuk, hogy kifizethessék. Közöltük Csabával, hogy sajnos meg kell szüntetni a kapcsolatot, mert figyelni fogják a családot, a szüleim elveszíthetik az állásukat, a testvéreimet kirúghatják az egyetemről, és esetleg soha nem kapunk útlevelet.

Megmaradt a levelezés és a telefonok. Legközelebb fél év múlva találkoztunk, amikor eljött Győrből a mamájával. Ebéd után éppen mosogattam, amikor szólt az én anyukám, hogy menjek be egy kicsit a szobába. Ekkor Csaba megkérte a kezemet.

Senki sem tudta, meddig fog tartani a sok ügyintézés, és azt sem sejtettük előre, hogy ahányszor Csaba meglátogat minket, annyiszor jön ki a titkosrendőrség. Rettenetes volt a következő egy év teljes bizonytalansága, hogy egyáltalán engedélyezi-e a román állam a házasságot.

Nincsenek stúdióképeink, és mindössze 12-en vettek részt az esküvőn 1986. június 6-án. A magyar anyakönyvvezető csak románul mondhatta el a szöveget. Csaba csak annyit értett ebből, hogy amikor jelzést kap (oldalba böködés), mondja azt: – Da.

Nem olyanok vagyunk, mint a zsák meg a foltja, de valami működteti a házasságunkat. Két tündéri gyermekünk van. A fiunk (18) szólógitáros egy rockzenekarban, a lányunk 12 éves.
Rumbus Csabáné Halász Csilla, Győr

Vote it up
824
Tetszett?Szavazzon rá!