Szerelemkérdések

Egy pszichológus, Arthur Aron azt állítja, ezeket őszintén átbeszélve szerelem szövődik akár két idegen között is. Ki meri próbálni?

A februári magazinban megjelent Hogyan essünk szerelembe című cikkünk szerzője egy 1997-ben végzett tanulmányra hivatkozik, melyben Arthur Aron, a New York-i Stony Brook Egyetem pszichológiatanára munkatársaival azt vizsgálta, létezik-e eszköz, amellyel meghitt kapcsolat generálható két idegen között. A kísérlet alanyainak 36 személyes jellegű kérdést kellett feltenniük és megválaszolniuk egymásnak. A kérdések egyre bizalmasabbak, a válaszadás pedig egyre nehezebb.

A kísérlet alapgondolatát az adta, hogy legmélyebb érzéseink kölcsönös, őszinte feltárása közelebb hoz bennünket egymáshoz. A tanulmány szerzőinek szavaival „a bensőséges kapcsolat kialakulásában kulcsfontosságú a hosszan tartó, fokozódó, kölcsönös és mély kitárulkozás.” Nehéz sebezhetőnek, esendőnek látszani a másik ember előtt. Ez a kérdéssor rákényszerít bennünket, hogy megnyíljunk, így előrelendíti a vonzalom kialakulásának folyamatát.

A magazinban megjelent cikk szerzője, Mandy Len Catron és ismerőse végigcsinálták a kísérletet, annak utolsó feladatával együtt, és a kérdések megválaszolását követően négy teljes percen át néztek egymás szemébe. Noha a tanulmány kettőtől négy percig terjedő időtartamot javasol, Catron szerint „két perc csak arra elég, hogy az ember megrémüljön. Kell az a négy perc, hogy tényleg eljussunk valahová.”

Lássuk hát a kérdéseket!

I. rész
1.
Ha a világon bárkit meghívhatnál, kit látnál vendégül vacsorára?
2. Szeretnél híressé válni? Miként?
3. Előfordult-e már, hogy telefonálás előtt elpróbáltad, mit fogsz majd mondani? Mi volt az oka?
4. Milyen egy tökéletes nap a számodra?
5. Mikor énekeltél magadban utoljára? Hát másvalaki előtt?
6. Ha 90 évig élhetnél, és utolsó 60 évedre megőrizhetnéd egy 30 éves ember szellemi vagy fizikai állapotát, melyiket választanád?
7. Van valamilyen halvány sejtésed, hogyan fogsz meghalni?
8. Nevezz meg három olyan dolgot, ami láthatólag közös benned és a partneredben!
9. Mi az, amiért a leginkább hálásnak érzed magad?
10. Ha hatalmadban állna megváltoztatni valamit a nevelésedben, mi volna az?
11. Meséld el életed történetét négy percben, amilyen részletesen csak lehetséges!
12. Ha holnap reggel egy új tulajdonság vagy képesség birtokában ébredhetnél, mi lenne az?

II. rész
13.
Ha egy kristálygömbben megláthatnád a jövőt, az igazságot vagy bármi egyebet, mit szeretnél megtudni?
14. Van-e valami, amit már régóta meg szeretnél tenni? Miért nem tetted meg eddig?
15. Mi életed eddigi legnagyobb teljesítménye?
16. Mi az, amit a legtöbbre becsülsz egy barátságban?
17. Mi a legféltettebb emléked?
18. Mi a legszörnyűbb emléked?
19. Változtatnál-e az életeden, ha tudnád, hogy egy éven belül hirtelen meg fogsz halni? Miért?
20. Mit jelent számodra a barátság?
21. Milyen szerepet játszik életedben a szerelem és a szeretet?
22. Felváltva nevezzétek meg a másik egy-egy jó tulajdonságát! Mindketten öt jellemvonást említsetek.
23. Mennyire szoros és bensőséges a kapcsolatod a családoddal? Boldogabb gyermekkorod volt, mint a többségnek?
24. Milyen a kapcsolatod az édesanyáddal?

III. rész
25.
Mondjatok három-három igaz állítást többes szám első személyben. Például: „Mi most mindketten…”
26. Egészítsd ki a mondatot: „Bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám…”
27. Ha közeli barátságba kerülnél a beszélgetőtársaddal, mi az, amit föltétlenül tudnia kellene rólad?
28. Mondd el a partnerednek, hogy mit szeretsz benne. Légy őszinte: lényeges dolgokat sorolj fel, olyasmit, amit nem mondanál egy idegennek!
29. Mi volt a legkínosabb pillanat az életedben?
30. Mikor sírtál utoljára mások előtt? Hát magadban?
31. Mondd el a társadnak, mi az, amit máris megszerettél benne!
32. Létezik-e olyan dolog, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődjünk vele?
33. Tegyük fel, hogy ma este meg fogsz halni, és addig már nem beszélhetsz senkivel. Mi az, ami a legjobban bántana, hogy nem mondtad el valakinek? Miért nem mondtad el eddig?
34. Tegyük fel, hogy a házad és benne minden tulajdonod, lángra kap. Miután kimentetted a szeretteidet és a háziállataidat, még annyi időd marad, hogy egyetlen tárgyat kihozz. Mi lenne az és miért?
35. A családtagjaid közül kinek a halála viselne meg a legjobban? Miért?
36. Oszd meg a partnereddel egy személyes jellegű problémádat, és kérdezd meg, ő miként oldaná meg. Kérdezd meg tőle azt is, hogy szerinte te miként érzel az adott problémával kapcsolatban!

Vote it up
114
Tetszett?Szavazzon rá!