Szicília nem hagyja magát

Eddig az élet velejárójának tekintették a maffia sápszedését. Az új nemzedék azonban most kiáll magáért

Megjelent: 2011. augusztus

Kapcsolódó cikkek

Hét esztendő telt el az óta, hogy a palermói Vittorio Greco késő este fekete símaszkot húzott a fejére, és kilopózott az utcára, hogy csapást mérjen a maffiára. De még ma is felcsillan a szeme, amikor visszaidézi azt az adrenalinfröccsöt. Öt-hat barátjával házfalakra, üzletek portáljaira és autóbusz-megállók esővédőire ragasztottak ki matricákat, amelyeken arra biztatták a szicíliaiakat, hogy álljanak ellen a megfélemlítésnek és zsarolásnak.

– Igazán rémisztő volt, hiszen nem tudhattuk, nem kapnak-e el a maffia pribékjei. Viszont igazán felemelő érzés olyasmit csinálni, amivel lerázhatjuk a nyakunkról ezeket a bűnözőket.

Az aláírás nélküli, külsejével fekete keretes gyászjelentésre emlékeztető falragasz tudtul adta: „Nincs méltóság abban a népben, amelyik egy emberként fizeti a pizzót!” A pizzo olaszul madárcsőrt jelent, de a szlengben védelmi pénzt is, amit erőszakkal való burkolt vagy kevésbé burkolt fenyegetéssel csikarnak ki, esetenként levélben elküldött puskagolyóval vagy küszöbön hagyott kecskefejjel nyomatékosítanak. A szicíliai maffia emberemlékezet óta dugdossa a csőrét nagyvállalatok, szállodák, éttermek, boltok vagy akár szerény utcai árusok zsebébe is.

2004. június 29-én reggel, amikor a házakból kilépő palermóiakat a kiragasztott felhívások üdvözölték, Greco az elmulasztott alvást pótolta be. – Egyszer csak csengett a telefon, és egy barátom sürgetően azt mondta: „Kapcsold be gyorsan a tévét!”

Az összes helyi televíziócsatorna és valamennyi rádióállomás tudósított a történtekről, a riporterek, hírmagyarázók találgatták, ki állhat a háttérben, és hogyan reagál majd a maffia.

– Eleinte föl sem fogtuk egészen, milyen hatást gyakoroltak a matricák, de ahogy kérdezgetni kezdtük az embereket, támogatnának-e egy sápszedés elleni kampányt, meghökkentően kedvező fogadtatásra leltünk. Mintha a szicíliaiak csak egy ilyesfajta pillanatra vártak volna.

Az immár harmincas évei derekán járó, szikár alkatú filozófiatanár rádöbbent, hogy olyasmit indítottak el, ami kiszélesedhet. Mozgalmukat Addiopizzo (Ég veled, pizzo!) névre keresztelték, ahhoz az ügyhöz híven, amelyik összehozta őket. Greco és akkoriban mind húszas éveik közepén járó, jobbára iskolázott, középosztálybeli barátai eredetileg saját kocsmát akartak nyitni Palermóban.

– Kikalkuláltuk a rezsiköltséget, a helyiségbérleti díjat, villanyszámlát és hasonlókat – emlékszik Greco. – De aztán valaki megjegyezte: „Persze a pizzót is fizetni kell majd.” Ez mutatja, milyen mélyen beleivódott akkoriban a szicíliaiakba a sápfizetés és belenyugvás kultúrája.

 A kocsmaötletet egyéb okok miatt hamarosan elvetették, de Vittorio Greco és barátai nem tudták elhessegetni azt a feszítő érzést, hogy szembe kellene szállniuk a maffia zsarolásával. Nem féltek cselekedni. – Miután meghánytuk-vetettük a dolgokat, úgy döntöttünk, közvetlenül a nyilvánossághoz fordulunk.

És a símaszkjukért nyúltak.

Fizetetlen önkéntesekkel dolgozó mozgalmuk ma egy olyan palermói irodaházban működik, amelyet a hatóságok egy helybeli maffiavezértől koboztak el. A mozgalom hatása szembeszökő. Mintegy ötszáz kereskedelmi vállalkozás szerepel „Spórolós bevásárlószatyor” című útmutatójukban. Ez a jegyzék olyan palermói üzleteket sorol föl, amelyek megfogadták, hogy nem fizetnek védelmi pénzt.

Csaknem tízezren írták alá az Addiopizzo kezdeményezését, amely arra buzdít, hogy csak a fizetést megtagadó cégeknél költsék a pénzüket

Ezek között éppúgy megtalálhatók a United Colours of Benetton egységei, mint a város egyik legismertebb vendéglője, az Antica Focacceria San Francesco, amelynek tulajdonosa, Vincenzo Conticello ragyogó példát mutatott a szembeszegülésre: nyílt bírósági tárgyaláson tanúskodott egy perben, amely börtönbe juttatta a maffia egyik sápszedőjét. Szerepelnek a listán látszerészek, építészek, utazási irodák, panziók, sportegyesületek, autószerelők, továbbá a Co-op élelmiszeráruház és a Zsa Zsa Monamour nevű éjszakai bár.

Valami már megmozdult: csaknem tízezren írták alá a csoport „Pago chi non paga” (Annak fizetek, aki nem fizet) kezdeményezését, amely arra buzdítja az embereket, hogy csak a fizetést megtagadó cégeknél költsék a pénzüket.

Mivel a maffia hírhedt arról, hogy véres bosszút áll azokon, akik nyilvánosan szembehelyezkednek vele, fontos jelzés az is, hogy az aláírók hozzájárultak nevük közléséhez a Giornale di Sicilia hírlap oldalain.

Szintén az elért eredményekről árulkodik, hogy az Addiopizzónak már nem kell titkos módszerekhez folyamodnia nézetei terjesztéséhez. Rég elmúltak a símaszkos idők. Tavaly októberben, egy napsütéses délelőtt, Greco egyik aktivistatársa, Edoardo Zaffuto a hátára szíjazta egyéves kisfiát, Matteit, és elindult Palermo legelőkelőbb bevásárlóutcája, a Via della Libertà felé. A következő két órában segítőtársaival egyik elegáns üzletből a másikba mentek, és a csoport célkitűzéseit tartalmazó szórólapokat osztogattak.

– A boltok kirakatában, a szállodák előcsarnokában vagy fagylaltozókban virító emblémánk azt jelzi a fogyasztóknak, hogy a pénzükből egy fillér sem vándorol valami maffiózó zsebébe – mondja Zaffuto. – A hozzánk csatlakozó, korábban zsarolásnak kitett vállalkozások pedig már nem érzik magukat egyedül, kiszolgáltatva.

A legtöbb üzletvezető és eladó támogatását és a csoport törekvései iránti csodálatát fejezte ki (bár egy ékszerész bezárta az ajtaját, hogy távol tartsa a kampányolókat).

A szórólap-osztogatás befejeztével a harmincöt esztendős, képzőművészeti főiskolát végzett Zaffuto, aki egy amerikai utazási iroda kerékpáros túráit vezeti, leül egy csésze presszókávé mellé, és elmondja, mennyire nyomasztja a szicíliai fiatalokat a Cosa Nostra átkos jelenléte a mindennapi életben.

– A vérengzések gyermekeinek hívnak bennünket, mert kamaszkorunkat a maffiaellenes bírák, politikusok, rendőrtisztviselők, újságírók és üzletemberek módszeres legyilkolása jellemezte.

Ezzel egyidejűleg a szíciliai maffia vezető klánjai közötti véres belső hatalmi harc, az úgynevezett la Mattanza (mészárlás, leszámolás) során szitává lőtt holttestek tucatjai lepték el Palermo utcáit. – Emlékszem, a szüleim kikapcsolták a tévét, amikor a gyilkolásról tudósítottak – mondja Zaffuto.

Kiemelkedően jelentős eset volt 1991 augusztusában Libero Grassi meggyilkolása. A palermói textilgyáros megvetően visszautasította a maffia pénzkövetelését. Nyílt levele a „Kedves Zsaroló!” megszólítással kezdődött. – Szicíliában az elsők között mert bátran kiállni – méltatja Zaffuto –, és az életével fizetett ezért.

Néhány nappal később Zaffuto ismerősnek tetsző tájékra visz. A Palermóból Corleonéba vezető országút Szicília egyik legvadregényesebb vidékén kanyarog, csupa kopár mészkőhegy, mély vízmosások, a lejtőkön egy-két tanya kapaszkodik. Stílszerűen drámai környezet a városnak, amely a Keresztapa-könyvek és -filmek jóvoltából a maffia szinonimájává vált.

A hollywoodi kasszasikerek egyetlen kockáját sem vették föl itt, mégis mindmáig látogatnak ide turisták, akik a kitalált személy, Don Vito Corleone szülői házát keresik.

Salvatore RiinaA legelső látnivaló Corleonéban egy rózsaszínre festett, márványpadlós villa, amely valaha Salvatore Riina, „a Vadállat”, az utóbbi évek egyik legrettegettebb maffiózó gyilkosa tulajdonában állt. A városban született és nevelkedett Riina jelenleg többszörös életfogytiglani szabadságvesztését tölti, a villában pedig a Guardia di finanza, a gazdasági rendőrség székel, amely az olasz bűnszervezetek által összeharácsolt rengeteg „piszkos” pénz és az adócsalások ügyében nyomoz.

Következő megállónk egy jókora tanya, amelyet szintén Riinától koboztak el és a Libero Grassiról elnevezett mezőgazdasági szövetkezetnek adtak át. Zaffuto azt mondja, felejtsem el a maffia romantikusra színezett, hollywoodi verzióját: – Itt, ahol most ülünk, Riina és hóhérai sok-sok hidegvérű gyilkosságot terveltek ki, köztük azét a tizenöt éves fiúét, akinek a holttestét azután savval teli kádba dobták.

Zaffuto tölt egy pohárral a birtokon termelt borból, és higgadtan részletezi, milyen veszélyekkel néznek szembe az Addiopizzo nevesebb aktivistái. – Ha valamelyikünket meggyilkolnák, a közvélemény kemény válaszcsapásokat követelne a hatóságoktól. Azt hiszem, a maffia is megérti, hogy visszafelé sülne el, mégis állandóan számolni kell a kockázattal, hogy célponttá válunk. Chloe, a feleségem néha aggódik amiatt, hogy mit tehet velünk a maffia, de soha nem kérte, hogy hagyjam abba a kampányolást.

A szüntelenül érezhető fenyegetettség mellett valamiféle bátorítás is érkezik. 2010 októberében egy prominens maffiatag, aki bebörtönzése és koronatanúvá válása előtt Palermo egyik legtehetősebb körzetét tartotta ellenőrzés alatt, jónak látta, hogy támogatása jelképeként ötven eurót ajánljon föl Zaffuto csoportjának. Az Addiopizzo rövid tanácskozás után „a remény jegyében” elfogadta az adományt.

Ennél sokkal lelkesítőbben hatott Zaffutóra két megrögzött maffiózó beszélgetése, amelyet a rendőrségi lehallgatókészülék rögzített, és végül nyilvánosságra került. Egyikük ékesszólóan és morgolódva ecseteli, hogy egyre nehezebb beszedni a védelmi pénzeket. – Látni az emberek szemében, hogy már nem akarnak fizetni – sóhajtja.

Mindazok, akik részt vállalnak a harcban, hogy megszabadítsák Szicíliát a sápszedőktől, tudják, hogy még hosszú utat kell megtenni. A Palermói Egyetem egyik tanulmánya még 2008-ban is úgy becsülte, hogy a sziget vállalkozásainak nem kevesebb, mint nyolcvan százaléka változatlanul fizet védelmi pénzt; a havi sarc összege egy zöldség-gyümölcs stand tíz eurójától egy sikeres gyáros ezerötszáz eurójáig terjedt. A maffia éves bevétele számítások szerint csaknem egymilliárd eurót tett ki, ami Szicília bruttó hazai össztermékének 1,3 százalékával egyenlő.
 

Az Addiopizzo mozgalom befolyása azonban erősödik. Az erőfeszítéseit leginkább méltatók egyike a hatvanhárom éves Enrico Colajanni, a pizzo egyik régi, ádáz ellensége, aki a palermói Zsarolásellenes Szövetséget vezeti. Szervezete szakavatott jogi tanácsadást nyújt a sápszedők által kiszemelt cégeknek, és közreműködik a rendőrség védelmi pénzzel kapcsolatos nyomozásaiban.

Colajanni azt mondja, Libero Grassi meggyilkolása után tizenöt évig a szicíliai üzleti szférából senki sem merte nyíltan elítélni a maffiát. – De aztán előálltak ezek a kölykök, hogy „tessék, el tudjuk utasítani a gengsztereket, ha összetartunk”. Semmi kétség, ez rettentően fontos tényező, arra bátorítja az embereket, hogy szakítsanak a múlttal, márpedig, higgye el, ez a lépés nem csekély kurázsit igényel.

Colajanni azt is csodálja az Addiopizzóban, hogy a mozgalom a szicíliai iskolákban is megvetette a lábát. – Képzelje, vannak vállalkozók, akik végül azért döntöttek úgy, hogy dacolnak a sápszedőkkel, mert a gyerekeik folyton nyaggatták őket: „Papa, miért fizetsz bűnözőknek?”

Vote it up
177
Tetszett?Szavazzon rá!