Sziklába szorulva

A fiatal férfi imádott barlangokat, hasadékokat feltárni, most azonban elszámolta magát, és óriási bajba került. Nem mindennapi történet

Kapcsolódó cikkek

A hasadék alig nagyobb, mint egy repedés a talajon, fél méter széles sincs talán. A peremén álló Seth Rowe kíváncsian néz le, indulásra kész. Nem sokkal múlt dél 2015. június 20-án. A nap magasan jár, de a levegő mégis hideg a Nottawasaga Bluffs sziklás hegyvidékén, amely a hóhatár alatt terül el a kanadai Torontótól 140 kilométerre északkeletre.

Seth tudja, hogy a hasadékban nem lehet több mínusz két Celsius-foknál, de imád barlangokat, hasadékokat feltárni, és úgy számol, hogy farmernadrágja, pólója meg a magával hozott bélelt dzseki elegendő védelmet nyújt majd. Nem leszek lent sokáig – gondolja.

Mondhatni, a 31 éves vízvezeték-szerelőnek még nem nőtt be a feje lágya – a lelkes túrázó és vadász kedves fickó, de olykor felelőtlen. Tisztában van vele, hogy a barátaival átdorbézolt éjszaka után otthon volna a helye.

Ám a felesége, Jamie tudja, hogy a férfinak néha ki kell mozdulnia. Ez éppúgy része a személyiségének, mint a felesége és a két gyermeke iránti szeretet. – Rossz fiú vagy! – szokta mondani a 25 esztendős Jamie. – De ezért is szeretlek.

Bár lehet – gondolja a férfi –, hogy ezúttal túl messzire mentem. Felidézi magában a beszélgetést – na jó, veszekedést –, amely alig egy órája zajlott közöttük. – Hol a csudában vagy? – kérdezte dühösen Jamie a mobilján.

– Odakint – felelte Seth.

– Gyere már haza! Tudod, hogy ma moziba megyünk, és segítened kell itthon – korholta az asszony, aki ezzel a négyéves Joellára és a 15 hónapos Wyattre gondolt.

– Jól van, egy óra múlva otthon vagyok – adta be a derekát a férfi. Majd ha lenyugszol – tette hozzá gondolatban.

Karjával a hasadék széléhez támaszkodik, mielőtt nekilát az ereszkedésnek. Mélyen beszívja a levegőt, majd hosszan kifújja – így lazítja el az izmait s próbálja 183 centi magas, 70 kilós testét a lehető legkisebbre összehúzni – ezt a trükköt még a húszas évei elején tanulta barlangászás közben. Egyre mélyebbre süllyed a jeges sziklafalak között, miközben masszív túracipőbe bújtatott lába támasztékot keres.

Nem aggasztja, hogy nincs vele se kötél, se túlélőkészlet, hiszen megszámolni sem tudja, hányadik ilyen kalandja ez, nem okozhat problémát a be- vagy kijutás. Egy kiszögellésen megáll, kinyitja a mobilját, hogy körbevilágítson. A csillogó fényben láthatóvá válik a hasadék fala és a saját fagyos lehelete. A sötét, nyirkos levegőbe penész és föld szaga keveredik.

Néhány perccel később Seth megállapítja, hogy ha továbbmegy, nem tud kimászni. Rááll egy kőre, hogy elkezdjen fölfelé kapaszkodni. Oké. Egy, kettő... Te jó ég! A kő kifordul, és Seth lecsúszik a sötét mélységbe a keskeny nyiladékon keresztül, mint amikor valaki beletuszkolja az ujját egy szűk gyűrűbe.

Ideje sincs felkiáltani. Különben sem hallaná senki.
 

Amikor végre megáll, eltart egy darabig, mire újra rendesen kap levegőt. A zuhanás ereje beszorította őt a résbe, mint a dugót az üvegbe. Elöl összezúzott orra, hátul horzsolásokkal teli háta nyomódik a recés falhoz.

Fogalma sincs, hol lehet. Mennyi ideig csúszhattam lefelé? Egy örökkévalóságnak tűnt. Nem egyenes vonalban zuhant, mivel a hasadékok a természetes erózió nyomát követik. Hidegvér – mondogatja magának.

Felnéz, és vagy 20 méter magasban látja a fény csíkját. Hívjál segítséget – jut eszébe. Ám amikor a mobilja után nyúl, rádöbben, hogy ilyen mélyen a föld alatt nincs térerő. Megpróbál elmozdulni fölfelé, de a hasadék fogva tartja, akár egy börtön – vagy egy sírverem. Elég az ilyen gondolatokból! – figyelmezteti magát.

Eltelik egy óra, aztán még kettő vagy három. A sötétben Seth elveszti az időérzékét. Arra gondol, vajon mit csinál otthon a családja. Időről időre felkiált: – Segítség! Van ott valaki?

Nem kap választ. Jamie meg fog keresni. Megtalálja a furgont, és hoz kötelet – ismételgeti, mint egy mantrát. Igaz, mintegy ötszáz méterrel a megszokott hely alatt parkolta le a furgont egy megműveletlen területen, de másban nem reménykedhet.

Ekkor figyel fel rá, hogy lemerevedett a keze és a lába a nyirkos hidegtől meg a mozgás hiányától. Most érzi csak, milyen jó lenne felvenni a nála lévő dzsekit, de ehhez nincs elég hely. Rettenetesen fáj a térde, ezt nem lehet kibírni. A hasadékból viszont nem lehet kijutni. Ekkor kezd el imádkozni. – Édes Istenem, tudom, én kerestem a bajt – suttogja. – Mégis arra kérlek, segíts rajtam. Holnap lesz apák napja. A családommal szeretném tölteni.

Most már teljes a sötétség, a zárt tér mégis úgy hat rá, mint egy nagy katedrális. Hirtelen szuszogást, mormogást hall fölülről. Mi ez? Vad, aranyszínű szempár villan a hasadék nyílásánál. Prérifarkas lehet, megérezte a vérszagot – gondolja Seth.

Rémülten felkiált. – Segítség! Könyörgök, valaki segítsen!

Ezután emberi hangot hall, legalábbis azt hiszi. Egész nap kiabált. Talán képzelődöm. De aztán a hang újra megszólal: – Hol van?

Ez valódi beszéd! Meggyötört testét átjárja a remény: megtalálták, és dermesztő megpróbáltatásának hamarosan vége – legalábbis azt hiszi.
 

Öt perccel múlt nyolc, amikor Jamie telefonja megcsörren a 23 kilométerre fekvő Collingwood mozijának egyik termében. Az asszony épp arra készült, hogy leüljön a két gyerekkel, miközben a férje távolléte miatt dühöngött.

Korábban kiment a férfi után, de nem találta sehol a furgont, a férfi pedig nem fogadta a hívását.

Miután végighallgatta a túrázót, aki megtalálta a férjét, Jamie futni kezd, a karjában tartja Wyattet, és a háta mögött húzza a duzzogó Joellát.

Csak 45 perccel később ér a helyszínre, mert előbb találkoznia kell egy ismerősével, aki addig vigyáz a gyerekekre.

A tisztáson, ahol a túrázó meghallotta Seth hangját, Jamie letérdel a hasadék szélén, és lekiált: – Seth, itt vagyok! Szeretlek. Gyere haza!
 

Colin Shewell parancsnok a közeli Clearview tűzoltóságának embereivel már a helyszínen van, amikor az 59 kilométerre keletre fekvő Barrie városából további tűzoltók érkeznek. A csapat kiképzést kapott hegyi mentéses esetekre, amelyek nem ritkák errefelé.

Ám Bill Boyes, Barrie helyettes tűzoltóparancsnoka hamar rájön, hogy nehezebb dolguk lesz, mint gondolta. Nem egyértelmű, melyik nyíláson keresztül érhetnek el Sethhez, aki a csapat feltételezése szerint legalább hatméteres távolságra oldalirányba és 20 méterre lefelé csúszhatott. – Ide kell hívnunk azt a barlangi búvárt, aki jelenleg kimenőn van – véli Boyes. – Különben nincs esélyünk.

Este 10-re a hasadék környékét kivilágítják, mint egy repülőtér leszállópályáját. Megérkezik David Dunt is, a barlangi mentések szakértője.

– Engedjenek lemenni, hogy felmérhessem a helyzetet – mondja. Mivel arra számít, hogy nagyjából 20 percet tölt majd odalent, a 178 centi magas és 91 kilós csupa izom férfi hétköznapi ruhájára csak egész testes hevedert húz, kemény védősisakjára pedig lámpát és mikrofonos fejhallgatót erősít. Kollégái leeresztik nyolc méter mélyre.

Keskeny párkányra érkezik, és lefelé irányítja a lámpáját. A fénycsóva 12 méterrel alatta, de mintegy 10 méterrel arrébb apró figurát világít meg a mélyben. A közöttük húzódó rés, amelyet Seth már vagy 10 órája bámul, nem szélesebb 20 centinél, talán egy vékony láb átfér rajta, de egy váll semmiképp.

– Seth! – kiáltja Dunt. – Azért jöttem, hogy kivigyelek. – Élve vagy halva – fut át agyán a kimondhatatlan gondolat. – Először jársz hasadékban?

– Nem, sokadjára – dörmögi Seth, akinek nehezére esik a beszéd a hideg és az éhség miatt.

Bár Seth felszerelése szinte semmire sem jó, Dunt megkönnyebbül, amikor kiderül, hogy a férfi ismeri a barlangászás olyan alapvető alapelemeit, mint az izmok ellazítása, a rekeszizom megfeszítése, s azt is tudja, hogyan kell bebújni egy hevederbe. Ám Dunt azzal is tisztában van, hogy a férfit kihűlés fenyegeti.

– Sietnünk kell, különben megfagy – mondja a mikrofonba. – Ételre van szüksége, energiára és vízre. Az ő együttműködése nélkül nem tudjuk kihozni.

A tűzoltó lent marad, és az életéről meg a családjáról kérdezgeti a férfit, bármiről, csak ébren tartsa. 10.37-kor Dunt segít átdugni a résen egy súllyal nehezített kötelet, amelyet Seth odalent elkap, és valahogy rögzít. Így sikerül eljuttatni hozzá egy kevés vizet, néhány müzliszeletet és egy meleg pokrócot.

Ezután a tűzoltók mentőhevedert eresztenek le, amelyet Dunt irányításával Seth magára húz. A legalább félórás folyamat sustorgással, nyögéssel és fájdalommal teli. – Nem mozdul a lábam – kiáltja Seth.

– Dehogynem! – biztatja Dunt nyugodt hangon.

Végül 11.15-kor, amikor már közel 12 órát töltött a hasadékban, Seth elmozdul. A tűzoltók rendkívül óvatosan húzzák felfelé, milliméterről milliméterre, ám néhány perc elteltével a fájdalom szótlan kiáltásai visszhangoznak a hasadékban.

– Várjatok! Várjatok! – kiáltja Dunt a mikrofonba. – Le ne ejtsétek! Beszélj hozzám, Seth! – Kificamodott a válla? A csípője? Mert akkor vége.

Bár a kiabálás abbamarad, Seth a fájdalom és kimerültség ködében elnémul. A tűzoltók újrakezdik, mintha egy nagy halat fárasztanának, pár centimétert húzzák, majd kicsit visszaeresztik. Így telik el egy óra, majd kettő, három. A negyedik óra végén a férfit sikerül annyira felemelni, hogy most már közvetlenül Dunt alatt van mintegy hatméternyire, és kissé felmelegedhet a forró levegőben, amelyet egy fűtőberendezéssel fújnak be a hasadékba. Ám még mindig át kellene jutnia a képtelenül keskeny résen.

Ekkor Dunt ritmikus kopogást hall, mint amikor harkály ügyködik a fán. Rájön, hogy a sisakja ütögeti a falat mögötte; nem tud uralkodni a remegésen. Fel kell mennem, mielőtt hasznavehetetlen leszek – ismeri el. Felhúzzák, és meleg pokrócba bugyolálják. Másik tűzoltó ereszkedik le, hogy szóval tartsa Sethet.

Közben Boyes megint tanácskozik Shewell-lel. Már hajnali fél négy van. További szakértők bevonására van szükség. Shewell az Ontario körzeti katasztrófavédelmi központot hívja, amely torontói tűzoltókat irányít a helyszínre. Fél hatkor megérkeznek. Dunt örömmel fedezi fel köztük régi barátját, Chris Rowlandet.

A nagyhangú, köpcös, mentésekre szakosodott férfi gyorsan át is veszi az irányítást. – Csendet! – kiáltja, miközben letérdel a hasadék szélén. A helyszínen most már 50 tűzoltó és mentő tartózkodik. Seth tizenhét és fél órája van a hasadék fogságában.

Rowland ismerteti a tervét: először a torontói tűzoltók feltárják a hasadék felszíni nyílását. Ezután hárman védősisakot és -szemüveget vesznek, hevederbe bújnak, és fejjel lefelé leereszkednek, hogy elektromos vésőkalapáccsal nyolc centiméterrel kiszélesítsék a lenti keskeny rést. – Azon már át kell férnie Sethnek – állítja Rowland.

A végső mentőakció 6.14-kor kezdődik. Közel három órán keresztül hallatszik a vésőkalapácsok sivítása, amelyet olykor megszakít Seth kiáltozása: a fejére potyognak a lehasított szilánkok. A fejjel lefelé lógó tűzoltók felváltva pihennek.

Az óra 9.30-at mutat, amikor a rés már elég széles ahhoz, hogy kötéllel óvatosan felhúzzák a még mindig hevederbe bújtatott Sethet a mélyből. Dunt még gyorsan visszamászik a hasadékba, és lenyújtja a mentőkötelét Sethnek.

Végül 9.40-kor, majdnem 22 órával az után, hogy Seth leereszkedett a hasadékba, a férfi kiemelkedik a földből – mocskosan, szakadt ruhában, a testén zúzódások, horzsolások nyomaival, a fején vérző sebbel. Úgy fest, mint akit most szült az anyaföld.

Jamie megragadja a kezét. Seth mondani akar neki valamit: – Kérek egy Big Macet sült krumplival.

Az asszonyból kitör nevetés, és a mentőkhöz fordul: – A férjem jól van – mondja megkönnyebbülve.

És valóban jól van. Csodaszámba megy, de Seth mindössze egyetlen éjszakát tölt a kórházban, ahol kihűlés és a mellkasán meg a hátán szerzett horzsolások miatt kezelik.

Tíz nap múlva, június 30-án – Seth születésnapján – a Barrie-ben tartott ünnepségen a férfi és szerettei kifejezték hálájukat annak a seregnyi embernek, akiknek köszönhetően a történet boldog véget ért. Seth elmondta, milyen szerencsésnek érzi magát, hogy több időt szentelhet a családjának. Ezentúl a feleségével együtt mennek kirándulni, erőt adó boldog együttlétben.

– Rettenetes volna a családnak évről évre úgy tölteni az apák napját, hogy nincs már kit ünnepelni – tette hozzá Seth.

A rendezvény fénypontja az volt, amikor a már ötéves Joella egy csokor százszorszépet nyújtott át Colin Shewellnek, Clearview tűzoltóparancsnokának. – Köszönöm – mondta a kislány –, hogy megmentették az apukámat.

Vote it up
127
Tetszett?Szavazzon rá!