Szuper mama

A kis gorillák felneveléséhez hozzáértés kell, sok-sok türelem – és mindenekelőtt szeretet. Stuttgartban mindezt megkapják

Kapcsolódó cikkek

A ráncos ujjú kis fekete kéz belemarkol Bea Jarczewski rövid, sötét hajába, aztán Tano újból szorosan hozzábújik a mamájához. A nő puszit nyom a fiúcska pelyhes homlokára, és megcsiklandozza a pocakját. A három hónapos kicsi nagyra nyitja a szinte még fogatlan száját, és mélyről jövően, göcögve felnevet. Láthatóan elégedett fiúcska. Cseppet sem aggasztja, hogy a nő munkaruhát és gumicsizmát visel, mint ahogy az sem, hogy olyan hangokat hallat, amelyeket ő maga soha nem lesz képes utánozni. Tano, a gorillabébi ugyanis az anyukájaként tekint Beára.

A kis gorilla 2011. november 8-án született a prágai állatkertben, de az igazi anyja nem tudta gondozni. Tanónak azonban szerencséje volt, ugyanis jó helyre került, a stuttgarti Wilhelma állatkertbe. Az egykori királyi kertben külön állatbölcsőde működik, s közel 40 éve gyűjt tapasztalatokat az emberszabású majmok kicsinyeinek felnevelésében. Ez egész Európában egyedülállóvá teszi az intézményt. Ha egy európai állatkertben egy főemlősanya elhanyagolja vagy eltaszítja magától a kicsinyét, az az Európai veszélyeztetett fajok programja segítségével talál átmeneti otthont Stuttgartban. És ami még fontosabb, ott új anya is várja.

Ilyen „majommama” Bea Jarczewski is. A sportos testalkatú, 33 éves nő 14 éve gondozza a stuttgarti és a más állatkertekből érkező emberszabású majmokat, s ma már részlegvezető a Wilhelmában. Ez idő alatt 40 „gyermeket” nevelt fel: négy orangutánt, négy bonobót és 32 gorillát.

– A majombébinek az emberi újszülöttnél is nagyobb szüksége van a test melegére – magyarázza. – A gorillamamák állandóan magukkal hordozzák a kölykeiket, ezért aztán mi is igyekszünk a lehető leghosszabb ideig magunkon tartani a kicsiket.

A testközelség iránti igény mellett a másik, majdnem ugyanilyen fontos szükséglet a teli has. – Amint a kezembe veszem a cumisüveget, én leszek a világ legnépszerűbb anyukája – somolyog Jarczewski. Tano még állandó gondozást igényel, amit Bea és néhány munkatársa együtt ad meg neki.

– Nagyon nehéz munka ám ez – sóhajt fel –, tulajdonképpen ezért is vártam olyan sokáig azzal, hogy saját családom legyen.

Bea Stuttgart közelében nőtt fel, és amióta csak az eszét tudja, mindig is állatkerti gondozó akart lenni. – Gyerekkoromban ebihalaim voltak, kiskacsákat neveltem, sőt, egyszer elcsentem valakitől egy nyuszit is, hogy legyen kiről gondoskodnom – meséli. És persze amikor a nála három évvel idősebb bátyja ráunt a teknőseire, halaira vagy zebrapintyeire, mindig „megengedte”, hogy Bea gondozza tovább őket. Az útja a Wilhelmába vezetett, majd az ottani képzés harmadik évében az emberszabású majmokhoz.

– Valami történt, amikor először a szemükbe néztem – mondja. – Szerelem volt első látásra.

Most Tano élvezheti e szerelem áldásait. Róla beszélve Bea Jarczewski néha akaratlanul is „az én babám” fordulattal emlegeti a kis síkvidéki gorillát – hogy aztán később kissé zavarban legyen emiatt. Hiszen az emberszabásúak mégiscsak emberszabásúak, az emberek meg emberek. Legalábbis elméletileg.

– Folyton bolondot csinálok magamból azzal, hogy a majmokat majmolom – nevet. Gorillanyelvet használva, valamint gesztusok és arckifejezések segítségével kommunikál velük. A köhögés figyelmeztetést, a mormogás elismerést jelez. – Az összeszorított szájú „mosoly” pedig a kérkedés jele – magyarázza. – Ezt már Tano is gyakorolja.

A Wilhelma állatkert látogatói az állatbölcsőde üvegén keresztül figyelhetik, ahogy Bea Jarczewski a kismajmot gondozza. Itt adja oda Tanónak a cumisüveget, és itt cserél rajta pelenkát is. A kicsi ezt higiéniai okokból viseli – már amíg meg nem tanulja letépni.

A nagyközönségnek szóló „fellépéseknek” azonban az alvás is része. – Életük első hónapjaiban a gorillabébik nagyjából ugyanolyanok, mint az emberi újszülöttek – mondja a gondozó. Csak éppen gyorsabban fejlődnek. Bea ezt látja most Okanda esetében is. A kilenc hónapos gorillafiú már imád összevissza mászkálni. Négy héttel Tano után, a brit Twycross állatkertből érkezett, s azóta Tano is megtanulta, mit jelent gorillának lenni: a nagyobbak játék közben néha eléggé gorombák tudnak lenni a kicsikkel. Ezt előbb-utóbb mindenkinek meg kell tapasztalnia, még Beának is – a következmény pedig nagyszámú zúzódás. Emiatt aztán valóban nagy előny a jó kondíció.

A főemlősök vezető gondozója a kerékpározás és a futás híve. Szabadnapjain a hegyekben kirándul. Van azonban a testének egy olyan része is, amelynek karbantartását fizetős fitneszprogramra bízza. – A hátamat edzőteremben erősítem, mert az állatokkal végzett munka fizikailag eléggé megterhelő. Gyakorlatilag valamennyien hátfájással küszködünk.

Tano persze mit sem tud erről. Játszik, alszik, bújik, csodálkozik, tanul – remekül érzi magát. – A kicsi számára nagyszerű dolog, hogy Okanda személyében akadt egy bátyja – mondja a nevelőanyja. Ez azonban nem elegendő a fiatal emberszabásúak szocializációjához, hiszen igazi gorillákká kell felnőniük, és később egy család tagjává kell válniuk. Így aztán Bea Jarczewski és kis gondozottjai rendszeresen eljárnak a majomiskolába, és gyakori vendégek a Wilhelma állatkert kilenctagú gorillacsaládjánál, amelynek egy tizennyolc éves hím, Kibo a feje. Az emberszabásúházhoz kapcsolódó külső ketrec a tantermük, amelyben a kis diákok elleshetik a gorillalét ábécéjét. Az első alkalommal Kibo a szimpátia spontán jeleként végignyalta Tano arcát.

– Kibo nőstényei is roppant kíváncsiak voltak, egymást lökdösve igyekeztek belesni a játszóketrecbe – meséli Bea Jarczewski. De Tanónak túl sok volt az izgalom, és hamarosan elaludt – ott, a játszóketrecben. Ez persze nem gond, a következő három évben bőven lesz még alkalma találkozni gorillatársaival. Jarczewski és munkatársai ugyanis ennyi ideig gondoskodnak a kis emberszabásúakról – a biológiai anyjuk is három évig látná el őket.

Hogy Tano ezután visszatér-e majd Prágába, vagy máshol talál otthonra, azt ma még nem lehet tudni. S vajon később is emlékszik majd Beára? Könnyen lehet, hiszen Bea ezt korábban is tapasztalta már, amikor meglátogatta volt védenceit. A barcelonai állatkert Coco nevű fiatal gorillalánya például izgatottan dobolt az üvegen, amikor megpillantotta a nevelőanyját. A brit Paignton állatkertben élő Kumbuku pedig látható elégedettséggel hosszasan mormogott neki.

– Bárhova megyek is Európában – mosolyodik el Bea –, mindenütt találkozhatom valamelyik egykor általam gondozott kismajmommal.

Vote it up
325
Tetszett?Szavazzon rá!