Több mint színész

Leonardo DiCaprio pontosan tudja, hogyan kamatoztathatja a közönség rajongását egy jó cél érdekében

Megjelent: 2010. szeptember

Kapcsolódó cikkek

Amióta 1997-ben a James Cameron rendezte kasszasiker, a Titanic révén egy pillanat alatt ifjú sztárrá vált, nincs nő, aki ne sóvárogna Leonardo DiCaprio tiszta tekintete és férfias bája után. De a német titkárnő és az olasz-amerikai képregény-forgalmazó fia ezt a figyelmet a kortárs filmtörténet egyik legszilárdabb pályafutásának felépítésére használta, amelynek során seregnyi nívós alkotásban tüntette ki magát, és alakításaiért többek között három Oscar-jelölést és egy Golden Globe-díjat zsebelhetett be. Ráadásul DiCaprio azt is megtanulta, hogyan kamatoztathatja a közönség rajongását egy jó cél, a környezet védelméért folytatott küzdelem érdekében Az utolsó óra című dokumentumfilmmel és weboldalának, az ECO-SITE-nak fenntartásával, amely a globális felmelegedés veszélyeit hivatott tudatosítani.

Reader’s Digest: Legújabb filmjeiben, a Viharszigetben és az Eredetben nagyon erőteljes figurákat játszik. Hatással van önre érzelmileg, amikor leforgat egy jelenetet?
Leonardo DiCaprio: Hogy őszinte legyek, amikor erős érzelmeket kell megjelenítenem, vagy azokon a nehéz napokon, amikor a figura érzelmeinek, belső rezdüléséinek feltárásán dolgozom, általában azzal az érzéssel jövök haza, hogy ez egy nagyszerű nap volt. Úgy érzem, a lehető legtöbbet adtam magamból, és bár fizikailag kimerülök, tudok távolságot tartani önmagam és a szerep között. Azt hiszem, ha mindezt a súlyt magammal kellene cipelnem, másnap képtelen lennék fölkelni. Fontos, hogy ki tudjak kapcsolni, hogy amikor kilépek a stúdióból, arra gondoljak: „Remek nap volt. Teljesítettem, amit akartam, és a legjobbat hoztam ki magamból.”

RD: Képes úgy nézni a filmjeit, hogy közben ne gyötörje magát önkritikával?
LDC: Igen, de nem tudom ugyanolyan elfogulatlanul, friss szemmel nézni őket, ahogyan például a közönség. Megszoktam, hogy bizonyos várakozással tekintsek egyes jelenetekre. A leggyakoribb tévképzet, hogy a színészek és az alkotók pontosan tudják, milyen lesz a végtermék. Valójában kiszámíthatatlan, mi jön ki az egyes jelenetekből. Ezért nem tudom néző módjára szemlélni a filmjeimet, csak évekkel később. Visszanézni valamit egészen más. Akkor már objektíven látok mindent.

RD: A visszatekintésről jut eszembe: amikor olyan hatalmas sikert aratott a Titanickal, rengeteg pénzt ajánlottak önnek, hogy Hollywood vezető férfisztárja legyen, de ön csak azokat a feladatokat vállalta el, amelyek művészi szempontból érdekelték. Így utólag nem gondolja, hogy a döntése voltaképpen akár rosszul is elsülhetett volna?
LDC: Hát akkor rosszul sült volna el. De én mindig ilyenfajta színész voltam. Érdekes most belegondolni, hogy tizenöt éves korom óta tudom, milyen fajta színész akarok lenni. Az Ez a fiúk sorsa szereplőválogatásán kezdődött minden. Valaki azt mondta nekem: „Ha megkapod ezt a szerepet, Robert De Niróval és Ellen Barkinnal fogsz együtt dolgozni. Többet kéne tudnod a filmről.” Így hát megnéztem a nagy filmeket, és felfedeztem néhányat azok közül, akiket ma is a film legnagyobb hőseinek tartok. Azóta tudom, hogy mit akarok. A Titanic változást jelentett számomra, hiszen egyszer csak valaki megkérdezte: „Miért nem csinálsz valami mást, mondjuk, egy nagy költségvetésű katasztrófafilmet?” Kísérletnek indult, de amikor a kísérletből minden idők legnagyobb kasszasikere lett, megváltozott az életem, és bár sok előnyöm származott belőle, hiszen most lehetőségem van olyan filmeket forgatni, amilyeneket akarok, nem ez volt az igazi utam. Ha a döntésem helytelennek bizonyul, akkor és ott vége lett volna a történetnek. Semmiképpen sem próbáltam volna alkalmazkodni a hollywoodi férfisztárimázshoz.

RD: Mi volt nehezebb: ragaszkodnia az elhatározásához, hogy csak olyan filmeket csinál, amilyeneket akar, vagy az, hogy ne veszítse el a fejét, amikor a világ leghíresebb színésze lett?
LDC: Az, hogy ne veszítsem el a fejem. Szürreális időszak volt, és úgy éreztem, mintha a testem levált volna rólam. Mintha kettéosztódtam volna. Az egyik oldalon ott voltam én, a másikon pedig az a média által alkotott bálvány, aki után lányok milliói epekednek. Nagyon nehéz felfogni, hogy az a másik is, aki annyira különbözik tőlem, része annak, aki vagyok. Azt hiszem, majdnem mindenki, aki egyszer átéli, képes elfogadni és kihasználni ezt a helyzetet.

RD: Érte valamilyen veszteség a hírneve miatt?
LDC: A Titanickal örökre megváltozott az életem, de hiszen mindig tudtam, hogy ezt akarom csinálni. És bármennyire szeretném is az ellenkezőjét, tisztában vagyok azzal, hogy többé már nem a ’70-es éveket írjuk. Azt kívánom, bárcsak a rendezők kezében volna a filmipar, és hogy az a rendező, aki vállalja a kockázatot, és a látomásait próbálja filmvászonra vinni, könnyen megszerezhetné hozzá a pénzt, de ez ma már nem így működik. A mozi üzlet, és a stúdiók pedig pénzt akarnak keresni. A finanszírozás kulcsa az, ha a filmben olyan színész játszik, akit a közönség látni akar. Vagyis a népszerű színész létében talán az a legboldogítóbb, hogy az ember lehetőséget kap arra, hogy olyan érdekes vállalkozásokban vegyen részt, amelyek egyébként soha nem kapnának támogatást. Ez nagy adomány, és ez az egyik ok, amiért igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni most, amíg még a csúcson vagyok.

RD: Az a hír járja, hogy mindig kedvesen bánik az önhöz forduló emberekkel. Ez a természetéből fakad vagy elhatározás kérdése?
LDC: Azt hiszem ilyen a természetem, ugyanakkor azt is hiszem, igaz a mondás, hogy mézzel több legyet lehet fogni, mint ecettel. Jobb kedvesnek lenni, mert a dühöngés több energiát emészt fel. Még ha az embernek egyáltalán nincs kedve beszélgetni, udvariasan akkor is könnyebb megúszni a dolgot.

RD: Miért foglalkoztatja annyira a környezetvédelem?
LDC: Igazából felhívtam a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyeknek szerintem a média nem tulajdonít kellő jelentőséget. A Titanic után elkezdtem azon morfondírozni, miképpen tudnám ezt a hirtelen rám szakadt hatalmat a pályám és a világ számára előnyös dolgokra fordítani.

RD: Pillanatnyilag mi érdekli szenvedélyesebben: művészi pályafutása vagy a környezetért folytatott küzdelem?
LDC: Mindkettő szenvedélyesen érdekel, de jelenleg bolygónk előbbre való, mint bármilyen művészi megnyilvánulás. Bizonyos dolgoknak meg kell változniuk, mégpedig most.

Vote it up
111
Tetszett?Szavazzon rá!