Túlvilági élmények

Öt hátborzongató beszámoló árnyalakokról, mozgó tárgyakról, különös hangokról és egyéb furcsa jelenségekről

Azokban az országokban, amelyekben ünneplik a halloweent, mindenszentek előestéjén vámpírok és kísértetek lepik el az utcákat. Ám vannak, akik minden éjjel ijesztő jelenségekkel találkoznak. Egy 2012-es felmérés szerint az amerikaiak 45 százaléka hisz a kísértetekben. A tudósok egyebek között fizikai (alacsony frekvenciás hangok, mágneses mezők, hőjelenségek) és pszichológiai (befolyásolhatóság, halálfélelem) okokkal magyarázzák a látomásokat. Hiába meggyőzők ezek az állítások, a kísértetek körüli homályt nem lehet végképp eloszlatni: létezésüket sem bizonyítani, sem cáfolni nem sikerül minden kétséget kizáróan. Az interneten ezerszámra találni beszámolókat paranormális jelenségekről. A legérdekesebbek közül kiválasztottunk ötöt. Kedves olvasó, döntse el maga, hihetők-e ezek a történetek!

Apró kezek
Én soha nem voltam kísértet járta házban, de az édesanyám gyermekkorában egyszer igen. Az utcájukban több szomszédnál is különös dolgok történtek. Néhány házzal odébb élt egy férfi a családjával. Egyszer az egyik kislányuk fejfájással feküdt le este. Másnap meghalt – a halálát aneurizma (ütőértágulat) okozta.

A temetés után a család elutazott egy időre, hogy feldolgozza a tragédiát, és a férfi megkérte a nagybátyámat – anyám fivérét –, hogy nézzen rá az állatokra. Az anyám és az apám (akkor még csak együtt jártak) elkísérte a nagybácsit; apám állatorvosnak tanult, anyám meg játszani szeretett volna a házban lévő versenyzongorán.

Miután beléptek a házba, a nagybácsi és apám lement az alagsorba az állatokhoz, anyám pedig leült a földszinti zongorához. Miközben játszott, úgy érezte, hogy valami megsimítja a lábát. Azt gondolta, biztos egy macska feljött az alagsorból és az érhetett hozzá. Folytatta a játékot, és megint simítást érzett. Benézett a zongora alá, de nem látott semmit.

Amikor megint játszani kezdett, azt érezte, hogy két kis kéz megragadja a bokáját. Az alagsori ajtóhoz szaladt, és beszólt a férfiaknak, majd megvárta őket.

Amikor mind kimentek az épületből, a nagybácsi észrevette, hogy anyámat feldúlta valami, és megkérdezte, mi a baj. Anyám elmondta, mi történt, mire a nagybácsi elfehéredett. Elmesélte, mi volt régen az elhunyt kislány játéka az apjával: amikor a férfi zongorázott, a lány bebújt a zongora alá, megfogta az apja bokáját, és ő rakosgatta a lábát a pedálra.
patentedspacehook, reddit.com

A láthatatlan beteg
A mentőszolgálatnak, amelynél dolgoztam, volt egy kísértet járta mentőkocsija, a 12-es. Sok igen fura sztorit meséltek róla a kollégák, de én egyáltalán nem hittem a természetfeletti dolgokban. Egészen addig, míg magam is át nem éltem egyet a 12-es kocsiban.

A társammal egy vidéki kisvárosban voltunk szolgálatban hajnali 3-kor, a koromsötétben egy pisszenést sem lehetett hallani. Mindketten szunyókáltunk, én a vezetőülésben, a kolléganőm mellettem.

Elfojtott beszédre ébredtem, azt hittem, a kolléganőm mond valamit. Szóltam neki, hogy aludni szeretnék, majd becsuktam a szemem. Ezután tisztán hallottam, hogy egy férfihang ezt mondja: – Istenem, meg fogok halni? – majd néhány másodpercig mély sóhajtás hallatszott. Mindketten felültünk, és a betegtérbe néztünk, mert úgy hallottuk, onnan jönnek a hangok.

Pár másodpercig csend volt, aztán egy oxigénpalack szelepének a kattanását, majd sziszegést hallottunk, mintha szivárogna az oxigén. Felgyújtottam a reflektort, és kiszálltunk a kocsiból. Azt gondoltam, valaki bemászhatott a kocsiba, ezért kinyitottam a hátsó ajtót. Senki nem volt ott. Ellenőriztem az oxigénpalackokat; egyik sem volt nyitva. Ezután nem tudtunk aludni.
zerbo, reddit.com

A pajkos szellem
A szomszédom, Diane meg én éveken át küszködtünk egy játékos kísértettel, akit Billynek hívtunk. Hazaérve valamit mindig szokatlan helyen találtam: a tejet a ruhásszekrényben, a vécépapírt a frigóban, a mosószert a kádban. Diane egyszer felhívott, járt-e ma nálunk Billy, mert nem talál egy nagy tejesdobozt. Végül a ház lépcsőjén bukkant rá. És a cukor... az a nyavalyás cukor. Reggelre mindig kiürült a cukortartó.

Amikor elegem lett, Diane házára mutattam, és felkiáltottam: – Látogasd meg Diane-t!

Öt perc sem telt el, csöngött a telefon. – Kösz szép – mondta Diane, mert Billy szót fogadott, és most náluk csintalankodott. Két évig laktunk ott, és addig végig ez ment. Senki nem hitt nekünk, a férjeink sem. Az anyám azt gondolta, hogy betörő járt nálunk, míg alszunk. A nővérem elhitte, hogy valami történik, csak azt nem tudta, mi. Ma sem tudom a magyarázatot.
abbys_alibi, reddit.com

Ijesztő padlás
Az ilyen beszámolók általában ezzel a mondattal kezdődnek: „Nem hittem a kísértetekben, de...” Nos, hát velem is így kezdődött. Néhány éve beköltöztem egy egyszobás lakásba Melbourne-ben; ekkor laktam először egyedül. A lakótömb az 1930-as években épült. Néhány hónapja már ott éltem, amikor egyik nap munka után hazaérkezve bementem a fürdőszobába és ott különös dolgot vettem észre: a kis padlástérhez vezető nyílást elfedő falemez két darabban a földön hevert. Megvizsgáltam a lemezt. Legalább 25 centi vastag volt, legfeljebb maga Bruce Lee tudta volna széttörni. Arra gondoltam, biztos a tulajdonos küldött valakit, hogy dolgozzon a padláson.

E-mailben fényképeket küldtem a tulajnak azzal kérdéssel, járt-e itt valaki (nem titkolva nemtetszésemet, amiért elfelejtett értesíteni). Ezt felelte: „Telefonáljon, amint tud!” Felhívtam, és elmondta, hogy az előző két lakó ugyanerről számolt be. Megígérte, hogy mielőbb megcsináltatja a lemezt, és így is tett.

Megdermedtem a félelemtől. Valaki van fönt, gondoltam

Egy hónappal később hajnali 4-kor felriadtam álmomból. Olyan libabőrös lettem, mintha valaki végigdörzsölte volna a testemet. Minden csöndes volt, de hangot hallottam az ágyam fölött. Olyan volt, mintha valaki egy zsák krumplit húzott volna a földön. Megdermedtem a félelemtől. Valaki van fönt, gondoltam. Állat nem ad ki ilyen hangot. Öt perc elteltével összeszedtem a bátorságomat, felkapcsoltam a világítást, és kimentem a fürdőbe. Megragadtam egy krikettütőt.

Ezután körülnéztem, és megláttam, hogy a megjavított falemez ismét ketté van törve. Émelyegni kezdtem. Megszűnt a vonszolás hangja. Most más hallatszott – suttogás. Tisztán hallottam a padlás felől. Mintha egy gyerek azt ismételgette volna: – Most te jössz... Most te jössz...

Felkapcsoltam a lakás összes lámpáját, hogy megnyugodjak. Hajnali 4 óra volt, odakint teljes sötétség. Bekapcsoltam a tévét, hogy eltereljem a gondolataimat. Ekkor kiment egy biztosíték.

A konyhában tartottam a papagájomat, Dextert, aki éjszaka mindig csendben maradt, de most sivított, mintha nyúznák. Még soha nem adott ilyen hangot – sikoltott. Felkaptam a kocsikulcsot, kiszaladtam, és az autóban ülve vártam, hogy felkeljen a nap.

Amikor emberek jelentek meg az utcán, visszamerészkedtem. A bejárati ajtót nyitva találtam, bár nem emlékeztem, hogy becsuktam-e, amikor kimenekültem. A konyhába mentem, hogy megnézzem Dextert, de nem volt ott – megint rám tört a hányinger. Mivel az összes ablak csukva volt, végigjártam a helyiségeket. Amikor a fürdőszobába léptem, csobbanást hallottam. Dexter a vécében fuldoklott! Kiszedtem, lemostam, és megszárítottam.

Teljesen összezavarodtam. 8-kor felhívtam a tulajdonost, és előadtam a történet finomított változatát. – Nahát, a suttogást is hallotta! – csodálkozott.

Még másfél évig laktam abban a lakásban. Több alkalommal hallottam a suttogást, és két alkalommal elmozdult a padlásfeljárót eltakaró lemez. Most már máshol élek, de nemrég felhívott a tulajdonos. Azt mondta, hogy az új lakók szeretnének velem beszélni az ott zajló dolgokról. Nem hívtam vissza őket – ez már az ő problémájuk volt.
digsdaws, reddit.com

A szem nélküli fiú
Tízéves koromban egy éjjel arra ébredtem a szobámban, hogy valaki ül az ágyamon. Azt éreztem, hogy valaki megérinti a lábamat, és a teste súlya alatt lesüllyed a matrac. Azt hittem, a mamám az, de amikor felnéztem, egy korombeli, szem nélküli fiút láttam meg az ágyam szélén ülve. Sötét, üres szemürege volt. Kinyújtotta a kezét, amelyben kis dobozt tartott. Féltem, de érte nyúltam, mire a fiú visszahúzta a kezét. Megint feléje nyúltam, és azt mondtam: – Add ide!

Ekkor pislogtam egyet, s mikor kinyitottam a szememet, a fiú eltűnt, de az ágyon még látszott a nyoma.

Eltelt öt év. A barátnőm átjött leckét írni. Amikor befejezte, elszunnyadt, amíg a szüleit várta. Miután megjöttek, próbáltam felébreszteni. Hirtelen kinyitotta a szemét, és a sarokra meredt, ahol a fal eléri a mennyezetet. Oda mutatott, majd megint elaludt. Újra megráztam. Ekkor felébredt, és elmondta, mi történt. – Ott a falon láttam egy fiút, akinek nem volt szeme. Úgy gubbasztott, mint a Pókember, és rám bámult.

Megijedtem, és elmeséltem neki a hasonló történetemet.

Újabb öt év telt el. Még mindig együtt voltunk a barátnőmmel, csak épp már volt egy kétéves gyerekünk. A szüleim házában laktunk, a régi szobámban.

Egy idő után a lányunk mindig ugyanabban az időben felébredt éjszaka, és beszélni kezdett. Feltűnt, hogy mindig ugyanazt mondja. Megkérdeztem tőle, kihez beszél. – Egy kisfiúhoz, nagyon kedves.

A lányunk éjszakai beszélgetései egészen addig tartottak, míg el nem költöztünk a saját otthonunkba.
kmendo4, reddit.com