Tartsa karban a testét

Megpróbálhatja lelassítani az idő múlását – de csak ésszel

Értetlenül bámulja a kisujját, mert eltörött, pedig ugyanazzal a labdalopó csellel próbálkozott, amelyik régebben mindig bevált a kosarazásnál. Ibuprofent fal, mielőtt ellapátolná a havat a kocsifelhajtóról, mert tudja, hogy aztán napokig szaggat a dereka. Nem is annyira arról van szó, hogy nem bírja már, amit eddig. Inkább talán arról, hogy jobb, ha meg sem kísérli.

Kár volna tagadni: az öregedés nem csupán lelkiállapot, és senki sem távozhat belőle élve. De ha egyszer menni kell, nem árt némi méltóság, úgyhogy az ember nem hagyja magát. Észak-Amerikában manapság a nyugdíjhoz közeledők törődnek leginkább a testedzéssel. Az ötvenes években született nemzedék, amely a hetvenes és nyolcvanas években divatőrületté tette a fitneszt, még most is azzal van elfoglalva.

De míg kocogva, biciklizve, úszva igyekszik valaki túljárni a kaszás eszén, sokan idő előtt elhasználódnak. Minden korosztályban rengeteg a sportsérülés; az ortopéd szakorvosok úgy vélik, a következő évtizedekben a nem helyénvaló fizikai tevékenységből eredő balesetek adják nekik a legtöbb feladatot.

Fiatalon túlhajtják magukat az emberek: ízületeik és a szalagjaik jóval az első ősz hajszál megjelenése előtt károsodnak; érett korukban rossz sportot választanak; ha pedig jót, azt túlzott időráfordítással és erőbedobással űzik.

Példákban nincs hiány. Saját sérülési listám mellett ott a sógornőm, aki negyvenévesen egy távközlési cég igazgatója Calgaryban. Elmondása szerint röplabdázás közben vérfagyasztó reccsenéssel szakadt el az Achilles-ina. Egy kerti sütésen egymás mellett látok egy ügyvédet meg egy tűzoltót úgyszintén Achilles-ín-szakadással, meg egy fickót, aki agyrázkódást kapott a jéghokipályán, jóval túl azon a koron, amikor a legendás jéghokis, Gordie Howe szögre akasztotta a korcsolyáját.

Pedig nem elkerülhetetlen, hogy testmozgás miatt valaki az ambulanciára kerüljön. Mindenkinek egyénre szabott életprogramot kell kidolgoznia, hogy minél inkább késleltesse a hanyatlást. Ebből a célból jelentkeztem be a halifaxi Dalplexben, a Dalhousie Egyetem fitneszközpontjában.
 

– Nehéz megtalálni az arany középutat – mondja Leo Thornley személyi edző, a Dalplex képesített erőnléti és kondicionálási szakértője. – A tétlenség rontja az életkilátásokat. A túlzásba vitt mozgás növeli a balesetveszélyt.

A tétlenség rontja az életkilátásokat.
A túlzásba vitt mozgás növeli a balesetveszélyt

Thornley megméri a magasságomat, a súlyomat és a vérnyomásomat, majd tapintókörző segítségével megállapítja a hájrétegem vastagságát. Ezután szívműködés-érzékelőt csúsztat a pólóm alá, és a futópadhoz kísér a szabványos terhelési teszt elvégzésére. – Gyerekjáték – mondom a tízszázalékos emelkedőn 2,5 kilométer per órás sebességgel előirányzott sétára.

Ám hárompercenként fokozza az iramot és meredekebbre állítja az aljzatot. Kilenc percnél már kocogok. Mire elérem a húszszázalékos emelkedőt és nyolc kilométer per órás tempót, beszélés helyett csak zihálásra futja: – Mé... még... me-mennyi?

Alig tizenöt perc elteltével bedobom a törülközőt, a combom és a vállam majd leszakad. Aki kirobbanó formában van, húsz percnél is tovább bírja, de én úgy érzem magam, mintha a bikák elől menekültem volna Pamplonában. Thornley pihenőt engedélyez, s azt ígéri, utána összeállítja a személyre szabott edzésprogramomat.
 

Vajon az évek vagy a kilométerek teszik merevvé, gyöngévé, rozogává az embert? Megkérdezem dr. Trevor Hallt, aki Ontario tartományban, a Waterlooi Egyetem mozgásélettani tanszékén oktat és a közeli Cambridge-ben praktizál. Elmondja, mire számíthatunk valamennyien. A csontokat az izmokkal összekötő inak rugalmassága csökken; hatvanéves kor fölött az izomtömeg évtizedenként három-hat százalékkal apad; a reakcióidő megnő; artrózis vár azokra, akiknek szétment a térdük, kikészült a válluk vagy egyszerűen csak hajlamosak rá. Mégsem kell elszontyolodni, állítja Hall: – Rengeteg bizonyíték van arra, hogy rendszeres mozgással fenntartható a szervezet oxigénfelvevő képessége és izomereje.

A lassú kopás, elhasználódás persze nem hagyható figyelmen kívül. Hogy kiderítsem, mennyi kárt okozott a múló idő, a halifaxi II. Erzsébet királynő Egészségközpontban fölkeresem Michael Dunbar ortopédiai sebészt. Hellyel kínál, majd különböző szögbe forgatja ödémás bal térdemet. Tapogatja a belső oldalát, egyenetlen széleket keres, de semmit sem talál.

– Valószínűleg kezdődő artrózis – jelenti ki. – De térdprotézisre aligha fog szorulni.

„Aligha” ide vagy oda, csillogó alumínium járókeretek képe suhan át az agyamon. Dunbar klinikáján tizennyolc hónapos az ízületpótlási műtétek várólistája, ami részben az öregedő népességnek tudható be. Dunbar szerint azonban annak a társadalomnak is jellemző tünete, amelyben sok edző és szülő szemében fontosabb a főiskolai sportösztöndíj vagy a jégkorongbajnokságban való részvétel, mint a jó kedvű, egészséges élet.
 

Thornley közben elkészült a személyre szabott edzésprogramommal. Hogy mi benne a szép? Az alapelvei erőnléttől és életkortól függetlenül (én 48 éves vagyok) mindenkire alkalmazhatóak. Csupa magától értetődő dolog: ne növesszek pocakot, rendszeresen dolgoztassam meg a szívemet, őrizzem meg az erőmet, nyújtóztassam ki a tagjaimat, és maradjak eléggé mozgékony ahhoz, hogy lelassítsam az egyensúlyozó és mozgáskoordinációs képesség hanyatlását.

Thornley azt javasolja, hetenként hatszor járassam meg a ketyegőmet, különféle intenzitással, 20-30 percig egy szuszra: – Gondoljon a szervezetére úgy, mint egy autóra! Ha időnként elviszi és jól meghajtja, mindjárt jobban működik.

Az erős szív az egyszerű, mindennapi műveleteket is könnyebbé teszi. Thornley megkapóan fogalmazza meg ezt: – Élni jó. Egészségesen még jobb.
 

Mindaddig azt csinálok, ami jólesik – úszom, futok, teniszezem –, amíg a pulzusom a hat alkalomból négynél az előírt ideig eljut a megcélzott tartományba. Lehetséges, hogy ehhez csak némi járkálásra van szükség. Idősebbeknél a kertészkedés, avargereblyézés vagy háztartási munka elősegítheti a kívánt szíverősítést. Ezért a szívedzési tervemen felül azt is megfogadom, hogy gyakrabban hagyom otthon a kocsit, és inkább biciklire pattanok.

A testsúlyommal nincs gond, de Thornley számítógéppel kinyomtatott diagramja azt mutatja, javíthatok az izom-zsír arányomon.

Ehhez Pam Lynch általános és sportdietetikustól kérek tanácsot. – Ügyeljen a zsírfogyasztásra! – figyelmeztet a Halifaxben bejegyzett szakember. Mint mondja, az élethossziglani fittség titka a változatos táplálkozás. Szénhidrátokat zöldség, gyümölcs és főtt tészta formájában vegyek magamhoz, ez energiát és állóképességet ad, azonkívül biztosítja, hogy a szervezetem megkapjon minden szükséges vitamint és kiegészítő tápanyagot. A hús és a hal fehérjetartalma az izmokat gyarapítja. A tejben található kalcium és D-vitamin erősen tartja a csontokat, segít a csontritkulás megelőzésében. A fokozott testmozgás azt is jelenti, hogy nő a folyadékvesztegségem, tehát több folyadékot kell innom. Lynch azt ajánlja, napi négy-hat pohár vízzel pótoljam az elveszített testfolyadékot.

Thornley tesztjei azt is kimutatták, hogy a kézszorításom olyan gyönge, mint egy gyermeké. Első reakcióm: kit érdekel? Nem vagyok se sebész, se favágó, nem a kezemmel dolgozom. Csakhogy az izomfejlesztés megváltoztatja a létfontosságú testszövet-összetételt. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az aerob (fokozott oxigénfelvétellel járó) gyakorlatokkal kombinált erősítés csökkenti a koleszterinszintet, a vérnyomást, könnyebbé teszik a normális erőkifejtést. Egyúttal mérsékli a sportbalesetek számát is. És ha jobban belegondolunk, még a kifejezetten ülő életmódot folytatóknak sem árt egy kis izom- és csonterősítés. – Az ember szeretne egy kicsit focizni a csemetéivel, meg azt sem árt, ha még képes kivinni a szemetet – jelez néhány fontos szempontot Darren Steeves, a Dalhousie testnevelési tanszékének fitneszkoordinátora és Thornley főnöke.

Ha komoly eredményt akarok elérni, némi verejtéktőkét is be kell fektetnem. A Thornley által kidolgozott alap-edzésterv hetenként háromszor elvégzendő nyolc gyakorlatból áll. Thornley kedveli a sok izomcsoportot megmozgató, ismétléses gyakorlatokat, mint a kar- és láblendítések, fekvőtámasz, húzódzkodás. Némelyik azzal a járulékos előnnyel szolgál, hogy olyan mozdulatokat utánoz, amelyeket a magamfajta középkorú pasas a mindennapi életben is kénytelen végrehajtani. Háromhoz óriáslabda is kell, amelynek köszönhetően munkára fogom azokat a kicsi, de fontos izmokat, amelyek a gerincoszlop és a törzs stabilizálásában játszanak szerepet, így kevésbé kell rettegnem a felnőttek nyolcvan százalékát kínzó derékfájástól.

Ki meri azt mondani, hogy könnyű lelassítani az órát?
 

Néhány nappal a Thornleyval folytatott tanácskozás után belépek a Dalhousie konditermébe – lárma, több kilométer tükör, és akkora súlyzók, mint egy kamionkerék. Majdnem egy órába telik, míg végigcsinálom a programomat. A térdinam görcsbe rándul. A nyakcsigolyámat mintha összevissza vertem volna, miközben a kétkezes súlyzóval viaskodtam.

Ahogy végigbotorkálok az előtéren, bekukkantok egy kisebb edzőterembe. Odabent egy pólós, rövidnadrágos férfi a padon gyúr. Tarzan-alkat. Véletlenül tudom, hogy közel 80 éves. Mintha mosolyogna.

Ebben a pillanatban úgy döntök, mit nekem a baseballcsillag Roger Clemens, aki negyvenévesen is akkorákat dobott, csak úgy füstölt! Ha megnövök, olyan szeretnék lenni, mint ez a pasas.

Önnek is ezt ajánlom.

Vote it up
20
Tetszett?Szavazzon rá!