Tartsa kordában a diabéteszt!

A cukorbetegek kezelése aggasztóan elégtelen – nemcsak nálunk, de egész Európában. És ez nagyon sokakat érint

Nem sokkal az után, hogy betöltötte 50. életévét, Józef Janiga varsói látszerész meglátogatta diabéteszes édesapját, és hirtelen ötlettől vezérelve megmérte a saját vércukorszintjét is apja készülékével. Megbökte az ujját, és döbbenten látta a kijelzőn, hogy magas az érték.

A család orvosa 2-es típusú cukorbetegséget állapított meg, és szájon át szedendő gyógyszert, metformint írt fel neki, amitől Janiga vércukorszintje hamarosan vissza is állt az elfogadható értékre. A doktor azonban nem látta el arra vonatkozó tanácsokkal, hogyan változtasson életmódján, étrendjén, és miként ellenőrizze az állapotát. A következő hét évben egyszerűen felírta neki a szert.

Csakhogy a cukorbetegség alattomosan súlyosbodó betegség, amelyet rendszeresen kell ellenőrizni és ennek megfelelően kezelni. Józef Janiga tavaly rosszullétekre kezdett panaszkodni. Szédült, izomgörcsei, látászavarai voltak, és erősen vert a szíve. Kétségbeesésében diabetológushoz fordult, aki alaposan kivizsgálta, szigorú diétára fogta, és ellátta a legfontosabb információkkal a betegségről.

Janiga, aki most 58 éves, állandó fáradékonyságtól szenved. Tart attól, hogy elveszítheti a látását. Vesekárosodása van, ezért nagy eséllyel idővel dialízisre és veseátültetésre fog szorulni.
 

Története nem egyedi. Egy 2013 novemberében kiadott jelentés szerint több százezer európai cukorbeteg nem kap megfelelő tájékoztatást a betegségével, illetve segítséget a kezeléssel kapcsolatban. A nem kezelt cukorbetegség miatt súlyos szövődmények – bőrbetegségek, magas vérnyomás, vakság vagy akár üszkösödés, súlyos érrendszeri betegségek – kockázatának vannak kitéve.

Elodie Besnier, a Nemzetközi Diabétesz-szövetség (IDF) 47 országot átfogó, egyedülálló vizsgálatának vezető kutatója ráadásul azt mondja, a „több százezer” csupán óvatos becslés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európában a cukorbetegség járványszerűen elterjedt: minden tizedik 24 évesnél idősebb európai – mintegy 60 millió ember – diabéteszes. Ez a szám pedig a várható élettartam és az idősek népességen belüli arányának növekedésével folyamatosan emelkedik.

A diabétesz idült betegség, amely akkor lép fel, ha a hasnyálmirigy nem termel elég inzulin nevű hormont (1-es típusú cukorbetegség), vagy akkor, ha a termelt inzulinra a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelelően (2-es típus).

Az inzulin a vércukorszint csökkentésében játszik szerepet. A tartósan magasabb vércukorszint (azaz hiperglikémia) idővel súlyos károsodásokat okoz a szervezetben; különösen az idegek és az erek szerkezetét és működését rontja.

Noha az 1-es típusú cukorbetegség esetén – illetve a 2-es típus bizonyos stádiumaiban – a beteg inzulininjekciókra szorul naponta több alkalommal, a betegség mindkét fő típusának kezelésekor alapvetően fontos az egészséges étkezés, a testmozgás, az ideális testsúly megtartása és a vér glükózszintjének rendszeres ellenőrzése s ennek alapján a kezelés módosítása. Az egészségi állapot ezért nagyban függ az egyén tájékozottságától és a kezelésben való aktív részvételétől.

Az IDF európai jelentéséből azonban az derül ki, hogy a betegek és hozzátartozóik, valamint az egészségügyi dolgozók diabétesszel kapcsolatos tudása riasztóan hiányos, ezért sok európai cukorbeteg képtelen irányítani és kordában tartani betegségét, ami újabb egészségügyi problémákhoz, sőt korai halálhoz is vezethet.

Gyakran még a háziorvosok sem kellően informáltak, így a betegeket nem kezelik megfelelően

Az angliai Dorsetben élő Duncan Venablest hétéves korában diagnosztizálták 1-es típusú cukorbetegséggel. Ettől kezdve naponta használt inzulininjekciót, de a szülei nem tudták, hogy egyéb terápiára is szüksége volna. – Kamaszként, meg a húszas éveimben, nemigen törődtem a betegségemmel, mert azt gondoltam, hogy úgyis legyőzhetetlen – meséli Venables. – Harminc felett aztán problémáim támadtak a látásommal, és elkezdtem rendszeresen ellenőrizni a vércukorszintemet, változtattam az étkezési szokásaimon, továbbá edzeni kezdtem.

Az állandó éberség azonban az első tünetek jelentkezésétől kezdve létfontosságú, és Venables sajnos későn kezdte az odafigyelést. Negyvenéves korában krónikus fáradékonyság vett rajta erőt, és kórházba is került.

– Amputálni kellett a jobb lábamat a térdem alatt. Később a térd fölötti rész is elfertőződött, és újabb operációra került sor. Az egyik szememre elvesztettem a látásomat, és rendellenessé vált a szívműködésem – mondja Venables, aki öt hónapot töltött kórházban.

Az IDF Európa azt is megállapította, hogy nemcsak a betegek, de a háziorvosok sem kellően informáltak a diabétesszel kapcsolatban, ezért gyakran megesik, hogy nem kezelik megfelelően a pácienseiket.

Rune Gjertsen 40 éves norvég számítógépes programozó a húszas évei végén állandó szomjúságot, fáradékonyságot érzett, és időnként elhomályosult a látása. Körülbelül tíz éven át számolt be ezekről a – klasszikus diabéteszes – tünetekről háziorvosának az éves szűrések alkalmával, ám a doktor elmulasztotta figyelmeztetni rá, hogy cukorbetegségről lehet szó.

A problémák lassan, de biztosan súlyosbodtak, mígnem öt évvel ezelőtt, amikor a látása vészesen romlani kezdett, Gjertsen végre szakorvoshoz fordult, aki 2-es típusú cukorbetegséget állapított meg nála. Ekkor azonban már műteni kellett a férfi bal szemét. Sikerült helyreállítani a látását, és a gyógyszeres kezelésnek, inzulininjekcióknak, illetve a napi glükóztesztnek köszönhetően javult az állapota. – Szerencsés vagyok, de ha az orvosom már évekkel ezelőtt szól, akkor megúszhattam volna néhány nehéz, bizonytalanságban eltöltött évet.
 

Úgy éreztem, felelősséget kell vállalnom és tennem kell a saját egészségemért. Nem akartam meghalni

Tony Hatcher története jól példázza a cukorbetegek személyes felelősségének a fontosságát. A jelenleg betegszállítóként dolgozó brit férfinál 2000-ben állapítottak meg diabéteszt. Az orvosa összeállított számára egy diétás étrendet, és javasolta, hogy végezzen tornagyakorlatokat. Akkoriban azonban Hatcher rengeteget utazott a munkája miatt, így nemigen tartotta magát a diétához. Noha szedte az előírt metformint és gliklazidot, a vércukorszintje egyre emelkedett.

2007-ben nagy megrázkódtatás érte: munkatársa, aki szintén diabéteszes volt, betegsége következtében váratlanul elhunyt.

– Mindössze ötvenéves volt. Sajnos nem tett semmit az egészségéért: dohányzott, ivott, nem mozgott eleget, és nem figyelt oda az étkezésre – mondja Hatcher. – A halála után úgy éreztem, felelősséget kell vállalnom a saját egészségemért. Nem akartam úgy járni, mint ő, és féltem, hogy megvakulhatok vagy amputálni kell a lábamat.

Hatcher ellátogatott egy diabétesz-szakrendelőbe, ahol teljes körű tájékoztatást kapott arról, hogyan kezelheti magát. Emellett saját kutatásba fogott, és rátalált az angliai cukorbetegek jótékonysági szervezetének honlapjára. – Itt rengeteg hasznos, naprakész információval ellátnak, sőt a szervezet 24 órás segélyvonalán keresztül bármikor szakértői választ kaphatok a kérdéseimre. Ez a weboldal sokat segített abban, hogy kordában tartsam a betegségemet.

Hatcher csatlakozott egy önsegítő csoporthoz is, amely havonta egyszer találkozókat tart. Napi négy inzulininjekciót ad be magának – egyet az étkezésekkor, egyet pedig este –, és mivel ambuláns kocsiban teljesít sofőri szolgálatot, kétóránként méri a vércukrát. – Félévente látogatom az orvosomat, de azonnal fel tudom keresni őt vagy a szakorvosi asszisztenst, ha bármi baj lenne.

Hatcher tornázik, amilyen gyakran csak teheti. – A lakásomtól nem messze, a Temze partján kanyarog egy helyes kis gyalogút, amelyen sokszor végigsétálok. Általában egy óra oda, egy óra vissza. Desszertet csak különleges alkalmakkor fogyasztok. Sosem felejtem el végigböngészni az élelmiszerek címkéit, mert a feldolgozott élelmiszerek, kiváltképp az alacsony zsírtartalmúak gyakran tartalmaznak cukrot.

Az eredménye pedig figyelemre méltó: – Az inzulinszintem alacsonyabb, mint volt, a lábam egészséges, a vérnyomásom ideális. Megteszem, ami tőlem telik, hogy ellenőrzés alatt tartsam a betegséget.