Testbeszéd

Nem is hinné, mennyire befolyásolhatják a hangulatát a mozdulatai és a testtartása. Tippet is adunk, hogy milyen pózt érdemes felvennie

Az elme és a test közötti kapcsolat annyira erős, hogy arcunkon még akkor is meglátszanak a gondolataink, ha leplezni próbáljuk őket. De vajon tudjuk-e befolyásolni a közérzetünket azzal, ha megfordítjuk ezt az elme-test kapcsolatot?

A kutatások már sokszor igazolták, hogy a mozdulataink és arckifejezéseink megváltoztathatják a környező világról alkotott képünket. Az Ohiói Állami Egyetem és a Madridi Autonóm Egyetem kutatói egy 2003-as vizsgálatban azt mondták a résztvevőknek, hogy fejhallgatókat tesztelnek, ezért bólogatniuk kell, vagy rázni a fejüket, miközben egy vezércikket hallgatnak. A fejrázó alanyokat kevésbé győzték meg a gyönge lábon álló érvek, míg a bólogatók alátámasztottnak, meggyőzőnek találták az érveket.

Richard Petty, a tanulmány egyik szerzője azt tanácsolja, bólogasson, miközben pozitív dolgokra gondol, és rázogassa a fejét, ha negatív gondolatok bukkannak fel az elméjében.

– Egyeseknek vannak ugyan pozitív gondolataik, de nem bíznak bennük eléggé – mondja. – Húzza ki magát ülő helyzetben, bólogasson, és szinte érezni fogja a hatást. Mintha csak azt mondaná: „Ez így van.”

És hogyan befolyásolhatják a hangulatot a testhelyzetek? A Columbia és a Harvard Egyetem 2010-es kísérletében 42 önkéntest kértek meg, hogy vegyenek fel nyitott, vagyis hatalmat, erőt sugárzó, illetve zárkózott, így gyengeséget jelző pózokat. (Az egyik nyitott pózban állva az íróasztalra kellett támaszkodni vállszélességben, lefelé néző tenyérrel; az egyik zárkózott pózban keresztbe tett lábbal, a felsőtestet átölelve kellett állni.)

Gondolkozzon pozitívan! 3,6% és 7,3%
Ez a leginkább pozitívan, illetve a legkevésbé pozitívan gondolkozók halálozási aránya volt egy öt éven át tartó, csaknem négyezer, 52–79 éves, átlagos egészségi állapotú brit férfi és nő bevonásával végzett vizsgálatban.

Vote it up
146
Tetszett?Szavazzon rá!