Tiétek a pálya, okos állatok!

Amikor színlelésről vagy színjátszásról van szó, az alábbi történetek hősei versenyre kelnek az emberekkel

 

Thinking outside the box
Our “rescue” dog Ozzie loves toys, particularly fluffy, squeaky ones.

One weekend we went away and he stayed with my mother, who gave him a small leather football. Ordinarily this wouldn't interest Ozzie as it was neither fluffy nor squeaky but, to be polite, he played with it while he was there.

When he came home, however, he banished the ball to the bottom of his overflowing toy box.

About three months later my mum came to visit. Ozzie always greets guests by getting out one of his toys from his toy box and running over to them for a game.

After opening his box (yes, he opens it himself, then returns his toys to it and closes it when he's finished playing) he searched through his toys. He took out nearly everything, even ignoring his favourite yellow duck, until he had found the small leather football.

Picking it up, he ran over to Mum, who was thrilled to bits that he loved his football so much it appeared to be the only toy he ever played with.
Amanda Day, United Kingdom

Magnetic Attraction
My grandparents adopted a black cat called Skitz who is forever losing her magnetised collar.

When Skitz doesn't have a magnet to open the cat door at feeding time, she'll pat on the back door with her paw until Grandad comes running to open it and let her in.

On this particular day my grandparents were visiting their neighbours. They were sitting in the neighbours' lounge having a good old chat when they heard something patting on the window.

They all looked up to see Skitz peering in the neighbours' window, as if to say, “You can't hide. Now where's my dinner?”
Sarah Bull, New Zealand

Poodle Post
Sammy, my parents' dog, was a smart poodle-terrier cross with a lively sense of humour.

Every day Dad and Sammy would make a trip down the road to the letter box. One day, Dad gave the post to Sammy to carry home in his mouth. When they reached the house, Dad discovered that Sammy didn't have the post any longer.

He feigned worry and looked around, saying, “Sammy, where's that post?”

Sammy hesitated for a moment, and then sped back along the road to a spot about halfway down where he had left it. He came racing back to Dad with the post in his mouth, but then continued on past him to give the letters to Mum inside the house, further teasing my dad.

The first time this happened, Sammy had most likely put the post down to sniff at something and had indeed forgotten it, but after seeing my Dad's reaction, he thought it was great fun to pretend to lose the post every day.

Dad, of course, enjoyed playing along.
Joan Barclay, Canada

A doboz világa
Ozzie, a „mentőkutyánk” imádja a játékokat, különösen azokat, amelyek bolyhosak és sípolnak.

Egyszer egy hétvégét az édesanyámnál töltöttünk, aki adott neki egy kis bőr futball-labdát. Általában az ilyesmi nem keltette volna föl különösebben Ozzie érdeklődését, hiszen nem sípolt és bolyhos sem volt, de udvariasságból ott-tartózkodásunk egész ideje alatt azzal játszott.

Amikor azonban hazaért, a csordultig teli játékos doboza aljára száműzte a labdát.

Körülbelül három hónappal később anyukám jött el hozzánk látogatóba. Ozzie rendszerint úgy üdvözli a vendégeinket, hogy elővesz egy játékot a dobozából, és odaviszi hozzájuk, hogy azzal játsszanak.

Miután kinyitotta a dobozt (igen, egyedül ki tudja nyitni, és a játszás után előbb visszateszi a játékot, majd be is csukja), átkutatta az egészet. Majdnem minden darabot előszedett, ám még a kedvenc sárga kacsáját se méltatta figyelemre, amíg végül meg nem találta a kis sárga bőrfocit.

Fölkapta és rohant vele az anyukámhoz, aki majd elolvadt a gyönyörűségtől, amiért a kutyus annyira megszerette az ajándékát, hogy láthatólag soha semmi mással nem hajlandó játszani.
Amand Day, Nagy-Britannia

Mágneses vonzerő
A nagyszüleim örökbe fogadtak egy Skitz névre hallgató fekete macskát, amely folyton elveszíti a mágneses nyakörvét.

Skitz ezzel a mágnessel szokta kinyitni a számára fenntartott bejáratot étkezési időben. Ha azonban nem viseli, mancsával addig zörgeti a ház hátsó ajtaját, amíg nagypapa be nem ereszti.

Ezen a bizonyos napon nagyszüleim átmentek a szomszédhoz látogatóba. Épp a szomszéd ház nappalijában üldögéltek és nagyban diskuráltak, amikor meghallották, hogy valaki megzörgeti az ablakot.

Valamennyien fölnéztek, és látták, hogy Skitz kukucskál be a szomszéd ablakán, mintha csak azt mondaná: „Nem tudtok ám elbújni előlem! Hol a vacsorám?”
Sarah Bull, Új-Zéland

Pudliposta
Sammynek, a szüleim helyes pudli–terrier keverék kutyájának remek humorérzéke volt.

Apu és Sammy mindennap édes kettesben legyalogolt az út aljában lévő postaládához. Egy napon apu odaadta a borítékokat Sammynek, hogy vigye haza a szájában.

Amikor azonban a házhoz értek, apu észrevette, hogy a levelek bizony már nincsenek Sammynél.

Színlelt aggodalommal körülnézett, és így szólt: – Sammy, hol a posta?

Sammy egy pillanatig tétovázott, majd visszaloholt az út feléhez, ahol a leveleket hagyta. Újra a szájába vette őket, és rohanvást elindult fölfelé, de aztán, hogy tovább bosszantsa apámat, megelőzte, és egyenesen bevitte a postát anyunak a házba.

Először Sammy azért rakta le a postát félúton, hogy megszaglásszon valamit, azután valóban elfelejtette fölvenni, de látva apám reakcióját, jó mulatságnak vélte, hogy attól fogva mindennap eljátssza a feledékenyt.

Apu tényleg nagyon élvezte ezt a közös kis színjátékot.
Joan Barclay, Kanada

Vote it up
43
Tetszett?Szavazzon rá!