Tinédzserek bálványa

Paul Anka immár több mint ötven éve zenél, azonban bakfisokat bódító énekesből pár éve Las Vegas-i szupersztárrá vált

Kapcsolódó cikkek

A régi frizura már eltűnt ugyan, de a megamosoly még mindig elbűvöl, és a hang most is megigéz. Paul Anka, a kanadai szólóénekes első sikerlemezét, a Dianát 1957-ben, mindössze 16 évesen adta ki. Több mint fél évszázaddal később ő az egyik legjobban fizetett művész a night-clubok színpadán, Las Vegas-i szupersztár.

Az énekes-dalszerzők között alig van párja. Az érzelmes tinislágerek során túl ő írta Frank Sinatra hírneves dala, a My Way szövegét, valamint az 1970-es évek sikerszámait, köztük az I Don’t Like to Sleep Alone-t. Anka több mint 120 nagylemezt vett fel, és több mint 900 dalt írt. Nem rossz teljesítmény egy dagi kiskrapektól, aki azzal futott be, hogy írt pár „hülye kis tininótát”.

RD: Hogyan tudott ilyen sokáig az élvonalban maradni?
Anka: Ez részben nekem is rejtély. Az ember tud keményen dolgozni és ráhangolódni a közönségre. A többi igazából rajtuk múlik.

RD: Kell némi idő, amíg sikerül „elkapni” a közönséget?
Anka: Nem. A hátsó ajtón keresztül lépek be egyenesen a közönség közé. Érezni akarom a lelkesedésüket, és olyan közel akarok kerülni hozzájuk, mint a zeném.

RD: Egyszer azt mondta, hogy a Diana mindig sláger marad az ön számára, mert minden este előadja.
Anka: Nem nyugdíjazom a dalaimat, csak változtatok a hangszerelésen. A közönség még mindig ugyanazt hallja, amit éveken át, mégis frissnek tűnik.

RD: Amikor a Dianát írta, 15 éves volt?
Anka: Így van. Volt tehetségem az íráshoz. Zongorázni tanultam, és már kicsit jobban játszottam. Írtam egy verset a lányról, akibe belezúgtam, aztán hozzáraktam egy melódiát. Elkezdtem énekelni bulikon és színpadon. És tapsoltak, én meg azt gondoltam, hűha, kezdenek elfogadni.

RD: Tinédzserként tudta, hogy „sztárosabban” kell kinéznie, hát megplasztikáztatta az orrát.
Anka: A jéghoki nyomot hagyott az orromon. Lassan rájöttem, hogy ha énekesként vinni akarom valamire, kell, hogy legyen egy slágerem, de jól is kell kinéznem. Dagi voltam, hát elkezdtem edzeni.

RD: Ekkor még tizenéves, busszal turnézik Amerikában más zenészekkel együtt, akik között heroinista is akad. De ön nem pusztítja magát. Ez a kanadai neveltetésével függ össze?
Anka: Hát persze! Megválaszthattam, hogy akarok-e cuccozni. Annak idején jól eltitkolták ezt a dolgot. De láttam, hogy az emberek teljesen szét voltak csapva. Gondoltam, ezzel nem fogom elszúrni! Kanadában a suliban nem volt cucc.

RD: Vajon Paul Anka ma is sikeres lehetne tinédzser énekesként?
Anka: Miért ne? Folyton ezen jár az eszem. Mit írna Paul Anka, ha ma lenne 17 éves ugyanazzal az energiával és ambícióval?

RD: Tényleg? Mit írna ma Paul Anka? Rapet?
Anka: Nem. Inkább Justin Timberlake-re hasonlítana.

RD: Mi a véleménye a mai zenéről? Ki tetszik önnek?
Anka: Manapság a zeneipar kicsit más, mint annak idején volt. Van egy szexualitás-, köldök- és kebel- alapú marketing – a forma a tartalom felett –, közepes énekesekkel. Ebből a csoportból Christina Aguilera tud énekelni. Aztán van egy másik rész tele olyan tehetségekkel, mint Sting, Elton John, Sade, Billy Joel, a Creed, a Limp Bizkit. Még a rapben is van minőségi. Némelyik Eminem-szám zseniális. Lehet, hogy nem a te világod, de attól még értékelheted a muzikalitását.

RD: Visszatekintve milyen tanulságot tudna levonni?
Anka: Már nagyon korán megtanultam, hogy nem szabad félni a bukástól. És ki mertem mondani: Ennek a tinédzser-dolognak véget kell vetni, nem félek megmérkőzni azokkal a vegasi csókákkal.

RD: Még vágyik egy újabb nagy slágerre, egy listavezető dalra?
Anka: Mindegy, hogy ki vagy és hol tartasz a pályádon, mindig szeretnél még egy nagy dobást.

Vote it up
146
Tetszett?Szavazzon rá!