Tippek a tökéletes mosogatáshoz

Három apró fogás, hogy az eddiginél is hatékonyabb legyen ez a mindennapos tevékenység

A kézi mosogatás nem feltétlenül azonos az unalmas robottal. Úgy tűnik, elveszítettük a jól végzett munka értékelésének képességét, még egy ilyen egyszerű dolog esetében is. Van, akinek az jelenti a ritka és vágyott „csendes időtöltést”, amikor a mosogató mellett állva edényeket öblít – remek alkalom ez a gondolkodásra, zenehallgatásra, sőt a családtagokkal való beszélgetésre is. Amikor pedig egy csodálatos porcelántál vadonatúj fényében szikrázik, ahogy a szárítóállványra helyezi, ez igazi megelégedéssel töltheti el. Bár minden bizonnyal már tudja, hogy kell mosogatni, íme, három javaslat, mely talán új lehet.

Tüntesse el a kórokozókat egy rövid áztatással
Ha ön is azok közé az aggodalmaskodók közé tartozik, akiket még az antibakteriális mosogatószer sem nyugtat meg, készítsen a mosogatóban hipóoldatot 4 liter vízre számított 1 evőkanál hipóval, és áztassa be az elmosott edényeket. 5 perc után alaposan öblítse le őket friss vízzel, és szárítsa meg a levegőn.

Szabaduljon meg a gumikesztyű szagától
A béleletlen gumikesztyűtől a kéznek autógumira emlékeztető szaga lesz. Ezt úgy előzheti meg, ha a kesztyű felvétele előtt egy kis testápoló krémet dörzsöl szét a kezén. Így nemcsak nem lesz gumiszagú, még nyugtató, hidratáló kezelést is kap, miközben mosogat!

Tisztítsa meg a ködös üveget
A sütésálló üvegtálakat néha még akkor is nagy, homályos foltok csúnyítják el, amikor teljesen tiszták. A bűnös a tojás, tej, sajt és egyéb fehérjék. Az ecettel azonban ezek sem tudnak szembeszállni. A foltok eltávolításához csak dörzsölje meg a tálakat ecetbe áztatott szivaccsal vagy törlőkendővel!
 

Ön milyen tisztítási trükköket használ a konyhában, hogy felgyorsítsa a dolgok menetét? Írja meg hozzászólásként!

Vote it up
189
Tetszett?Szavazzon rá!