Tudástár: A lottó számokban

Tudja, vajon mi köze van az ötöslottónak Genovához, és hogy Magyarországon mióta lottózunk? Íme, pár érdekesség

„Megvette már az e hetit?” Az idősebbek biztosan emlékeznek még Lottó Ottóra (és megformálójára, Kabos Lászlóra), aki 1957-ben tűnt fel a szintén akkoriban induló Magyar Televízió képernyőjén. Az eltelt több mint ötven év alatt nem csillapodott a lottóláz, és még a gazdasági válság is alig szegi kedvét az elkötelezett szerencsevadászoknak.

Bár Lottó Ottó alig múlt ötvenéves, maga a játék jóval régebbi. Már a középkorban is akadtak olyan kereskedők, akik a nyakukon maradt eladhatatlan árutól úgy szabadultak meg, hogy azt kisorsolták azok között, akik befizettek egy jegyre; más játékokon pedig nemesi címet vagy akár bűnbocsánatot is lehetett nyerni.

Magyarországon a 18. század óta tartanak különböző lottójátékokat. Mivel ezeket kezdetben a Habsburg Birodalom szervezte, nem csoda, hogy az 1848-49-es szabadságharcban a magyar kormány megszüntette a játékot, és hogy a fegyerletétel után a magyarok még jó ideig idegenkedtek az „elnyomók” sorsjegyeitől. Az igazi magyar lottó csak 1868-ban, a kiegyezés után született meg.

Mára a legnépszerűbb szerencsejátékká nőtte ki magát, pedig elég kicsi az esély a főnyereményre: körülbelül annyi, mint hogy négy véletlenül összetalálkozó embernek ugyanakkor van a születésnapja. Bár egyesek gúnyosan az „idióták adójának” nevezik, tagadhatatlan, hogy a szelvények ára nem csak a nyertesek zsebét vastagítja, jelentős része jó célokat szolgál. A Szerencsejáték Rt. az ország egyik legnagyobb adófizetője, bevételének több mint 40 százalékát fizeti be az állami költségvetésbe. A cég emellett közvetlenül is költ jótékonyságra, fejlesztésre. Évente több mint négymilliárd forinttal támogatnak olyan célokat, mint a sportutánpótlás, a magyar olimpiai mozgalom vagy a Nemzeti Egészségügyi Program.

Bár a gazdasági válság miatt a lottójátékok forgalma enyhén csökkent a közelmúltban, még így is heti 3,5-4 millió szelvényt töltenek ki csak ötöslottóra. Amíg vannak optimista lelkek, akik heti egy-két szelvényükkel próbálják elnyerni Fortuna kegyeit, addig Lottó Ottónak nem kell féltenie az állását.

Érdekes adatok
5,092 milliárd Ft: Az eddigi legnagyobb nyeremény az ötöslottón
43949268: Ennyi szelvényt kell kitölteni, hogy garantáltan legyen öttalálatosunk
31%: A magyarok közül ennyien érzik magukat szerencsésnek
91%: Ennyien próbálták ki a lottót legalább egyszer

Korszakoló
1560-as évek Angliában Erzsébet királynő lottójáték szervezésébe fog. A jegyeket két év alatt tudják csak eladni, a sorsolás több mint négy hónapon át tart
17. század A genovai nagytanács szenátorait véletlenszerűen választják meg, minden évben 90 jelöltből sorsolnak ki ötöt. Innen származik az általunk ismert ötöslottó
1763 Cataldi gróf, az osztrák állami lottó bérlője engedélyt kap, hogy Magyarországon is megszervezze a lottójátékot
1787 II. József megszünteti a koncessziós rendszert, a játékok megrendezése a bécsi székhelyű állami lottóigazgatóság kezébe kerül
1812 Spanyolországban bevezetik az El Gordo lottót, amely a mai napig fut
1848-68 A szabadságharc leverése után a hazafias magyar közönség bojkottálja az osztrák lutrit. 1868-ban a lottó magyar állami kézbe kerül
1892 Ekkor játszódik az egyik legismertebb magyar regény, a Légy jó mindhalálig, amelyben központi szerepet kap egy lutricédula
1947 Nem sokkal a második világháború után megjelenik a totó, amelyet csak tíz évvel később, 1957-ben követ a lottó
1991 A rendszerváltás után létrejön a Szerencsejáték Felügyelet és a Szerencsejáték Rt.
1992 Megjelennek a kaparós sorsjegyek
1993 Norvégia, Svédország, Dánia, Finnország, Észtország és Izland megszervezi a Viking Lottót, az első nemzetközi lottójátékot
2002 A virginiai Jack Whittacker megnyeri az amerikai lottótörténet legnagyobb nyereményét, 315 millió dollárt. Ezután kétszer őrizetbe vették, több bírósági ügye volt, többször feltörték a kocsiját
2003 Az ötöslottón gazdára talál az eddigi legnagyobb, valamivel több mint 5 milliárd forintos telitalálat. Két év múlva Lottón nyertem – egy lottómilliárdos igaz története címmel jelent meg egy könyv. A jelek szerint a nyertes írta
2009 Itthon a legtöbb, nagyobb összeggel gazdagodó lottónyertes kiléte titokban marad, ám ekkor a nyilvánosság elé állt egy vidéki házaspár, akik 2004 nyarán több mint 250 millió forinttal lettek gazdagabbak

Vote it up
186
Tetszett?Szavazzon rá!