Utazz, mint egy maharadzsa

Járja be velünk egy kerekeken gördülő palotán India feudális örökségének kincsestárát, Rádzsasztánt!

Kapcsolódó cikkek

Nagy a nyüzsgés Újdelhi vasútállomásán. Mezítlábas parasztok, fejükön batyuval szaladgálnak ide-oda a peronokon, helyet keresve maguknak a zsúfolt kocsikban. A már feljutott dörzsölt városiak a hordárokkal veszekednek. Koldusok kántálnak alamizsnáért, miközben árusok szitkozódnak a portékájuk mellett. A vonatokra váró, földön fekvő utasok mélyen alszanak a poggyászuk mellett.

A néhány kilométerre az indiai főváros diplomáciai negyedének szélén lévő Safdarjung vasútállomás viszont kihaltnak tűnik, amikor megérkezem. Aztán hirtelen rázendít egy dudás és egy dobos. Egy fiatal nő virágfüzért akaszt a nyakamba, a fejemre skarlátszínű, sálban végződő turbánt tesznek, és a homlokomra karmazsinvörös pötty kerül.

Egy fekete lovaglónadrágot és fehér tunikát viselő inas tapintatosan megszabadít a csomagomtól, és felsegít az egyetlen peronnál álló elefántcsontszínű szerelvény színesre festett étkezőkocsijába. Elhelyezkedem egy zöld selyemmel kárpitozott fotelban, átveszem a nekem kínált pohár jéghideg fehérbort, és elképedve látom meg önmagamat a mennyezeti tükrökben.

Végre a Palace on Wheelsen vagyok, a világ legegzotikusabb vonatán, és körutazást készülök tenni Rádzsasztánban, India legegzotikusabb tartományában. A következő héten a vonat utasai városokon, sivatagokon és erdőkön pöfögnek át, erődökben, palotákban és templomokban barangolnak majd, ülnek elefánton és tevén, sőt még tigrist is keresnek majd egy védett területen. Az utolsó állomás pedig a Tádzs Mahal lesz.

Mindez szállodába bejelentkezések és onnan kijelentkezések, be- és kicsomagolások, repülőtéri biztonsági ellenőrzések és az indiai útviszonyok megpróbáltatásai nélkül. Ennél jobb utazást elképzelni sem lehet.

Miután felhörpintem a boromat, egy inas elkísér a fülkémhez. Amikor távozni készül, kérem tőle a kulcsot. – Nincs kulcs, uram – mondja. – A palotákat nem szokás zárni.

Az utasok aznap este a két étkezőkocsiban gyűlnek össze vacsorázni, amelyek joggal viselik a Maharadzsa és a Maharani nevet. Április közepe van, a hőmérséklet 40 fok körül jár, nem ez a legjobb időszak bebarangolni Indiát. A légkondicionált szerelvény, melyen általában száznál több az utas, most csak félig telt meg.

Van közöttünk egy norvég nyugdíjas olajipari vezető, egy angol katolikus pap, egy indiai származású ausztrál, egy afroamerikai vagyongazdálkodási szakértő, egy német altatóorvos, egy dél-afrikai tintahal-exportőr és egy svájci számítástechnikai mérnök.

Az utasok zöme jómódú középkorú házaspár. A fülkém egy éjszakára több mint ötszáz dollár, és a pap bevallja, hogy a megtakarításai felét fel kellett áldoznia, hogy befizethesse az utat.

A legfurcsább család egyik tagja egy törékeny angol hölgy, akinek, mint mondja, két csípőprotézise és egy porladófélben lévő gerince van, és akit a lánya, a veje, továbbá két, 12 és 9 éves unokája kísért el. Az utazás ajándék a lánynak és családjának, akik segítettek ápolni a férjét az utolsó éveiben.

„Kisminkelt” elefánt köszönti az utasokat Dzsaipurban • Fotó: Martin Harvey/GettyAznap este gond nélkül elaludtam, miközben a vonatunk zakatolt első megállóhelyünk, Dzsaipur felé. De mint később kiderült, az utasok közül nem sokan voltak ilyen szerencsések, mert napokig tart megszokni a kocsi himbálódzását.
 

Bár a „kerekeken gördülő palota” név reklámfogásnak hangzik, az elnevezésnek valójában van alapja. A szerelvény többször reinkarnálódott, és az első változata valóban azokból a kocsikból állt, amelyeket az indiai előkelőségek és a brit főkormányzók készíttettek vasúton utazásaik céljára.

Miután azonban India a 20. század közepén demokratikus köztársaság lett, az előkelőségek kiváltságai csökkentek, következésképpen a királyi kocsik is feledésbe merültek.

Az 1980-as évek elején azonban élelmes rádzsasztáni kormánytisztviselők a híres európai Orient Expressz sikerén felbuzdulva elhatározták, hogy helyrehozatnak és újra berendeznek néhány régi vasúti kocsit, amelyekből összeállítanak egy luxusszerelvényt, hogy gazdag külföldieknek azután bemutathassák tartományuk dicső feudális örökségét.

Azóta 3500-nál több turista utazik a vonaton, amely egy évben összesen nyolc hónapig közlekedik. Olyan nagy az érdeklődés, hogy az indiai fő utazási szezonnak számító decemberre és januárra hónapokkal előre kell a hálóhelyet lefoglalni.

Vote it up
616
Tetszett?Szavazzon rá!