Változtasson a szokásain!

Vajon miért válnak egyesek függővé? Hogyan ismerhető fel és miként csökkenthető a függőség kockázata?

Miért válnak egyesek függővé – alkoholtól, szerencsejátéktól, altatóktól –, miközben mások, akik szintén isznak, kártyáznak vagy gyógyszert szednek, nem esnek áldozatul? Bonyolult dologról van szó, amelyben öröklött és környezeti tényezők, egyéni döntések és a vérmérséklet is közrejátszik.

Az egyik ilyen meghatározó személyiségjegy az „élménykeresés”, amely az új, változatos és intenzív élmények iránti vágyat jelenti, illetve a kockázatvállalási hajlandóságot ezek megéléséért. Ez a vonás növeli a kábítószer-fogyasztás és az alkoholizmus veszélyét – de szerepet játszik az olyan kedvtelésekben is, mint a könnyűbúvárkodás, a hegymászás vagy a távoli helyekre utazgatás. Egyes szakértők arra bátorítják az élménykeresőket, hogy a függővé válás megelőzése érdekében összpontosítsanak ezekre az egészségesebb szokásokra.

A hosszabb távú megfontolások helyett az ösztönök vagy a pillanatnyi vágyak alapján történő cselekvésre való hajlamot impulzivitásnak nevezik. Kutatók megfigyelték, hogy egyes szerektől – például kokaintól vagy alkoholtól – függővé vált személyek agya rendellenességeket mutat az önkontrollért felelős területeken. – Jelenleg nem egyértelmű, hogy milyen mértékben van jelen már eleve az impulzivitás és mennyire tesz hajlamossá valakit a kábítószer-használatra, illetve milyen mértékben okozzák a drogok ezt a személyiségjegyet – mondja Karen Esche, a Cambridge-i Egyetem addiktológus oktatója. Az alkohol esetében a kísérletek azt mutatják, hogy absztinencia mellett a sérült idegsejtek regenerálódnak, és az önkontrollproblémák megszűnnek.

Nagyobb a függővé válás kockázata a szorongók körében is. Ennek az az oka, hogy az alkohol és más szerek átmenetileg oldják a stresszt. Az ivás azonban hosszú távon súlyosbíthatja a szorongást, például azzal, hogy akadályozza az agy ingerületátvivő anyagainak normális működését. Ha sikerül más módokat találnia az ellazulásra – ilyen lehet a beszélgetés a barátokkal, a testmozgás vagy a stresszt okozó tényezők megszüntetése –, azzal elkerülheti a potenciális problémákat. A személyiségtípus önmagában nem határozza meg, ki lesz hajlamos az addikcióra, de ha ön veszélyeztetett, nem árt ennek megfelelően döntenie az egészséggel kapcsolatos kérdésekben.

Vote it up
120
Tetszett?Szavazzon rá!