Vészhelyzet a nagy vízen

A 71 éves német férfinak az volt az álma, hogy körülhajózza a világot, ám az Atlanti-óceán közepén különös dolog történt

Kapcsolódó cikkek

A trópusi este gyengülő fényében Moritz Herrmann biztos kézzel forgatja a jachtja kormánykerekét. Felidézi azt az időt, amikor tanárként egész napját a tanteremben töltötte. Élvezettel szívja be a tenger sós illatát, aztán elmosolyodik. Egyedül hajózza körül a Földet, s ez már útja második szakasza.

A pólót és rövidnadrágot viselő férfi szandált húz, mielőtt leereszkedne a faborítású kabinba. A selejtezéstől megmentett 12 méteres kétárbocos nem csupán kikapcsolódást jelent a számára – ez az otthona. Szűkös nyugdíjából 71 évesen választania kellett: lakást bérel, vagy hajóra költözik. Könnyű döntés volt.

Első kalandja az Atlanti-óceánon való átkelés volt – egyedül. Aztán pár hónapja kisfiús lelkesedéstől csillogó szemmel így fordult művészetoktató párjához, Ulla Wittinghez: – Mindig is az volt az álmom, hogy körülhajózom a világot. Még egészséges vagyok, szóval vagy most vágok bele, vagy soha.

Ezen az estén, 2012. december 9-én Moritz már kilencedik napja van a tengeren azóta, hogy elhagyta a nyugat-afrikai partoknál fekvő Zöld-foki-szigeteket. A radarra pillantva nem lát a környéken hajót. Vagyis szunyókálhat egyet, de csak 15 percet. A biztonság kedvéért két ébresztőórát is beállít. A hajót robotpilóta kormányozza, így leheveredik egy padra a fedélzeten, hallgatja a kötelek közt fütyörésző szelet, és figyeli, ahogy az égbolt lassan lilásszürkére színeződik.

Váratlanul pisztolylövésre emlékeztető hang töri meg a nyugalmat.

A vitorlák átfordulnak, a Fidel letér az addigi irányról, így a hullámok az oldalát csapkodják. Moritz a kormánykerékhez ugrik, ám az könnyedén, ellenállás nélkül forog. Ez csak azt jelentheti, hogy már nincs összeköttetésben a kormánylapáttal.

Moritz bevonja a vitorlákat, aztán lemászik a raktérbe, hogy megvizsgálja a kormánytengelyt. Meghúzza a kilazult csavarokat, gondolja, és kész. Meglepetten látja azonban, hogy a csavaroknak semmi bajuk. Olyan hangokat hall, mintha üllőt ütögetnének kalapáccsal. A hajó annyira hevesen bukdácsol, hogy konzervdobozok és evőeszközök repülnek le a polcokról. Visszatántorog a fedélzetre, ahol koromsötét, csillagtalan égbolt borul fölé. Nem elég, hogy a Fidel keresztbe fordult a hullámverésben, még a szél is viharossá erősödött.

A korlátokba kapaszkodva körülnéz. Kétméteres hullámok kergetik egymást. Ellenőriznie kell, mi történhetett a kormánnyal. Összeszedi minden erejét, felvesz egy fejlámpát, leengedi a taton lévő létrát, és a tajtékzó vízbe ereszkedik. Nem használ biztonsági kötelet – egyszer kis híján az életébe került, hogy ki volt kötve.

Moritz a Zöld-foki-szigetekről való indulása előttA hajó dülöngélése rongybabaként csapja a törzshöz. Rémisztő gondolat villan át az agyán: ha lerepülök a létráról, vajon sikerül visszamásznom? Aligha. Ha elengedem, az a vég. Bár csípi a szemét a sós permet, a lábával kitartóan tapogat a meleg vízben. Hamar megérzi, hogy a kormánylapát szabadon leng a tengelyén. A mázsás súly neki-nekicsapódik a hajótörzsnek. Visszakapaszkodik a fedélzetre. Hogyan tudná rögzíteni a kormányt? Megpróbál állítani egy a kormány alsó részéhez kapcsolódó huzalon, de a lapát tovább döngeti a hajótestet. Ekkora erők hatására még a Fidel acéltörzse is megrepedhet. Ráadásul a szabadon lengő lapát a hajócsavarban is kárt tehet. Márpedig propeller nélkül a Fidel 50 lóerős motorja – amely amúgy is csak az alapvető manőverekhez elegendő – haszontalanná válna. Végül átvágja a huzalt, és a kormánylapátot elnyeli az 5000 méteres mélység.

Moritz a VHF-rádiójához siet. „A térség minden hajójának, figyelem! Itt a Fidel. Elvesztettem a kormánylapátot, és sodródom. A helyzetem észak 14°15’, nyugat 39°16’.” Ez nem segélykérés, csupán figyelmeztetés a többi hajónak, hogy ő nem tud kitérni az útjukból.

Később leheveredik az ágyára, és a fejében pörögnek a gondolatok. December 9-e van, és a legközelebbi szárazföld, Barbados innen 1200 tengeri mérföld (2200 km). Ezzel a széllel legfeljebb 2 csomós (kevesebb mint 4 km/h) sebességgel haladok. Eszerint február végére érhetek oda. De az ennivalóm és a vizem csak négy hétre elegendő.
 

December 10-én este a 61 éves Ulla otthon, a dolgozószobában rendezgeti a képeket egy fotóalbumban. Amikor nem hajózik, Moritz is ebben az észak-németországi Oldenburgban lévő otthonos házban él. Megszólal a telefon, és Ulla arca felderül: ő az! De ahogy a férfit hallgatja, az arca elkomorul. – Adjak le riasztást? – kérdezi.

– Ne, nem vagyok közvetlen életveszélyben.

Ulla szinte beleszédül a gondolatba, milyen újabb veszélyek fenyegetik Moritzot. Tizenöt együtt töltött év után azonban azzal is tisztában van, mennyire elszánt a férfi. Mindenesetre rögtön felhívja Moritz 31 éves fiát, Borist.

A hivatásos vitorlázó Borist az apja kicsi korától kezdve egyedül nevelte.

Borist New Yorkban éri a hívás, éppen azokkal ebédel, akikkel hamarosan együtt indulnak egy gyorsasági vitorlásversenyen. Rögtön megérti az apja dilemmáját. – Ha kimentik, akkor el kell süllyesztenie a Fidelt, pedig az a hajó a mindene.

Boris a műholdas telefonjáról fel is hívja Moritzot: – Figyelj, átbeszéltük a srácokkal a helyzetedet, és van pár dolog, amellyel megpróbálkozhatnál…

Ulla, az élettársaNem sokkal később Moritz egy vitorlarudat vonszol végig a fedélzeten. Egy jókora fatáblát erősített hozzá, amelyet néhány hete talált a tengeren, s eltette, hátha jó lesz valamire. Hevesen kalapáló szívvel engedi le a rögtönzött kormánylapátot a tatnál, aztán meghúzza a hozzá erősített kötelet – és a Fidel irányt változtat. Moritz arca felderül, ám a következő hullám ismét elfordítja a hajót. Néhány próba után rosszkedvűen feladja a kísérletet.

Lüktet a halántéka a perzselő napsütésben, de nem meri bevenni a migrén elleni gyógyszerét, mivel az orvosa figyelmeztette, hogy az gyengítheti a szívét. A hajó orrába megy, és több száz méternyi kötélből jókora „gombolyagot” teker. Hátravonszolja, kormányköteleket erősít rá, és a vízbe löki. Csörlővel húzza a gombolyagot hol jobbra, hol balra – és a Fidel reagál a kormányzásra. Aztán egy hullám megint kibillenti a kívánt irányból. Moritz két-három órán át folytatja a csörlőzést – a karja remeg, és dől róla a verejték. Ráadásul olykor már a szíve is szabálytalanul ver.

Hagyja, hogy a gombolyag a hajó mögött sodródjon, és szundít kicsit a padon. Amikor aztán pirkadatkor felébred, azt látja, hogy a kötéltömeg rágabalyodott a hajócsavarra. Ki kell szabadítania, különben képtelen lesz manőverezni, ha esetleg vontatják a hajóját.

A tengerészkésével esik neki a gombolyagnak, ám a kötelek túl vastagok, nem bír velük. Végül fél kézzel a létrába kapaszkodva nyiszálja őket egy konyhakéssel. Kalauzhalat vesz észre a vízben, vagyis cápa lehet a közelben.

Ahogy a Fidel hullámvasútként bukdácsol, Moritz kése megcsúszik, és vér csurran a vízbe. A szörnyű hőség ellenére is jeges borzongás fut végig a hátán, de nem adja fel. Kitartóan vagdossa több napon át, amíg a propeller szabaddá válik. De a műholdas telefonban kénytelen beismerni Ullának: – A szívem nem bírja tovább ezt a megerőltetést.

Az asszony erre csak ennyit mond: – Fogjuk még látni egymást?
 

– A Fidelt hívom! Itt a Living the Dream, úton vagyok maga felé. – A hatodik napja sodródó Moritz rádiójában idegen hang szólal meg, majd nemsokára egy vitorlás jacht bukkan fel a közelben. Tudja, hogy Ulla és Boris kérésére amatőr rádiósok azzal fordultak a többi hajóshoz, hogy lássák el élelemmel és vízzel. Moritz leginkább azt szeretné, ha elvontatnák, ám ez a nyolcméteres jacht túl kicsi ehhez.

– Nincs kedve átszállni hozzánk? – kérdezi Joe Mangold kapitány. Moritz agyában emlékek villannak fel: az ötévesen épített első tutaja, és mindaz a pluszmunka, amelyet 12 éves kora óta vállalt csak azért, hogy vitorlázhasson. A Fidelnek van ugyan biztosítása, ám ha most magára hagyja, sosem lesz képes pótolni. Egyébként még van elég élelme, hogy kitartson.

– Köszönöm, de inkább maradok.

Amióta a tenger játékszerévé vált, Moritz szinte megállás nélkül dolgozott. A nappal pokoli forrósága éjszaka is alig enyhül. A napok összefolynak.

Boris Manhattanből ad tanácsokat az édesapjánakKörbehordozza tekintetét a bukdácsoló horizonton, aztán megtörli izzadt tenyerét, és újra elolvassa Ulla legutóbbi üzenetét a műholdas telefonon: „Kitartás!” Aztán a végtelen tengerre emeli a szemét.

December 24-én délután megreccsen a rádió, és barátságos hang hallatszik: „Hívom a Fidelt!” Egy közelben hajózó francia jacht, a Yec’hed Mad az. Moritz kétségbeesett kéréssel fordul a kapitányhoz: – Vontatnának egy fél napig?

A műanyag törzsű Yec’hed Mad öttonnás, míg a Fidel 18 tonnát nyom. Mégis egyből jön a válasz: – Megpróbálhatjuk 24 órán át is.

Hamarosan fel is bukkan a fehér hajó, s kötelet dobnak át Moritznak. Karácsony első napjának hajnalán a Fidel kicsit ide-oda kilengve, de a Yec’hed Mad nyomdokában halad. Ekkor azonban eláll a szél, márpedig így a kis vitorlásnak nincs elegendő ereje a vontatáshoz. A legénység nem meri megkockáztatni, hogy várjanak a szélre, hiszen végesek a készleteik. Mindazonáltal egy vízhatlan zsákban kacsasültet, mogyorókrémet és vizet küldenek át Moritznak.

Napnyugtakor Moritz köszönetet mond nekik, majd végignézi, ahogy eltűnnek a láthatáron. Gyorsan újraszámolja a helyzetét. Gyakorlatilag nulla annak az esélye, hogy egy nagyobb hajó tévedjen ebbe a régióba. Sebesség: két csomóval számoltam, de az állandó cikázás miatt jó, ha fél csomóval haladok.

Esélyem sincs rá, hogy februárra partot érjek, inkább április lesz az – ha minden jól megy.

Eddig elfojtott gondolatok tolakodnak az elméjébe. Talán mennem kellett volna, amikor felajánlották, hogy elvisznek. Nem akarom elhagyni úszó otthonomat, de lehet, hogy muszáj lesz.
 

– Hol a rakodólevél? – December 26. van, és a teljes vitorlázattal haladó Tres Hombres vitorlás teherhajó faborítású parancsnoki kabinjában Arjen van der Veen kapitány az organikus borból és olajbogyóból álló rakomány papírjait keresi. Hosszú fürtjei miatt fiatal legénysége csak „Hosszúhaj” kapitányként emlegeti a 38 éves férfit.

Az ajtóban megjelenik Eric Henry első tiszt. – Riasztást kaptunk a martinique-i parti őrségtől – mondja.

A Yec’hed Mad legénysége a Moritz iránti aggodalomból értesítette a hatóságokat. „Hosszúhaj” kapitány felhívja a parti őrséget, hogy megtudja a részleteket. A Fidel 100 tengeri mérföldre (180 km) van tőlük a rossz irányban.

– Emberélet forog veszélyben – jelenti ki a kapitány, és parancsot ad: – Bevonni az oldalvitorlákat!

A kötelek hangosan nyikorognak, ahogy a legénység leengedi a korábban a lehető legnagyobb sebesség elérése érdekében felvont vitorlákat.

A Tres Hombres egyedülálló jármű: 80 esztendős, motor nélküli tehervitorlás, a fenntartható tengeri fuvarozással foglalkozó Fairtransport flotta büszkesége. Egész éjjel a Fidel becsült helyzete felé hajóznak. A kapitány megpróbálja műholdas telefonon elérni Moritzot – mindhiába.

Santa Lucián „Hosszúhaj” kapitány és legénységének egyik tagja fogja közre a lesoványodott és kimerült MoritzotA halálosan fáradt Moritz ekkor éppen a hajófenékben próbálja megszüntetni az üzemanyag-szivárgást. Nem hallja a kormányfülkében tartott telefont. De amikor végez, észreveszi a nem fogadott hívást, és rögtön tárcsázza a számot. – Itt a Fidel – mondja gyenge hangon. Pár óra múlva a horizontot kémlelve meglátja a gyönyörű vitorlást, amely mintha egy történelemkönyv lapjairól siklott volna elé.

A Tres Hombres legénysége kötelet dob át, végül mind a tizenöten felsorakoznak a fedélzeten. Kapitányuk mellettük ül, lábát átveti a tat peremén. Moritz végignéz a mosolygós arcokon, és nem találja a szavakat. Végül a kapitány kiált át neki: – Hogy hívják?

– Moritz – sikerül kinyögnie a választ. Gondolatok kavarognak a fejében, a lába kissé remeg. Egyik nyugtalan szunyókálása közben azt álmodta, hogy egy ilyen hajó fogja megmenteni, de utána persze puszta képzelgésnek tartotta a dolgot. Tétován teszi fel a nagy kérdést: – Mennyibe fog kerülni a vontatás?

A kapitány a legénységére pillant, Moritz pedig lélegzet-visszafojtva várja a választ. A 800 tengeri mérföldes vontatás sokkal drágább mulatság, mint amennyit megengedhet magának. – Pár sörbe Santa Lucián – mondja végül a kapitány. Moritz sótól kirepedezett szája 19 hosszú nap után végre őszinte mosolyra húzódik.
 

A Tres Hombres 2013. január 4-én oldotta el a vontatókötelet, hogy Moritz egy vitorlázó barátja vontassa be a Fidelt a kikötőbe.

Vote it up
177
Tetszett?Szavazzon rá!