Vadászat kokaindílerekre

A kitartó holland ügyészt Rotterdam kikötőjéből a Costa del Sol strandjaira vezették a nyomok, ahol nagyvadakat fogott

Kapcsolódó cikkek

2015. június: Málaga, Costa del Sol, Spanyolország
A napfényben sütkérező turisták között sétálva Anthony Dennis egyszer csak arra lett figyelmes, hogy több szempár is rátapad. A közelben négyméteres óriás képernyő állt egy platós teherautón. A férfi közelebb ment, és a hatalmas monitoron 16 arcot látott meg, fölöttük pedig egy feliratot: „A legkeresettebb bűnözők Spanyolországban. Segítsen megtalálni őket!” Ezután a a képernyőn csak egyetlen arc volt látható. Az övé. „Wanted/Se busca Anthony Michael Dennis. Kokaincsempészésben való részvétel.”

A kis termetű, 48 éves férfi, akinek a homlokán lévő apró sebhelyen kívül nem volt feltűnő ismertetőjele, általában könnyen felszívódott a tömegben. De nem most. Hiába keresett volna menedéket valamelyik közeli étteremben vagy kocsmában. Bármelyik vendég okostelefonján feltűnhetett a fotója és a körözési felhívás.

A brit turisták körében népszerű nyaralóhelyeken, Benidormban, Málagában vagy Puerto Banúsban köröző képernyős teherautó a Captura művelet részét alkotta, amelyet az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldöző Hivatala (NCA) és a Crimestoppers jótékonysági szervezet irányított a spanyol rendőrség és a Guardia Civil egységeivel együttműködésben. A Capturát 2006-ban indították, hogy elfogják azokat a brit szökevényeket, akik hagyományosan a spanyol tengerpart üdülőhelyein rejtőztek el.

Amikor Anthony Dennis fényképe megjelent a képernyőn, Nagy-Britannia 86 legkeresettebb bűnözője közül 68-at már begyűjtöttek a Captura keretében. – Nem nyugszunk, míg mindet el nem kapjuk. Bíróság elé kell kerülniük – jelenti ki David Allen, az NCA nemzetközi bűnügyi osztályának vezetője. – Nem számít, mennyi ideig tart a felkutatásuk.

Miután Spanyolországban közzétették a fényképét és európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, Anthony Dennis ismét menekülőre fogta, de a lehetséges rejtekhelyek száma egyre csökkent. 2015 júliusának végén Chris Dyer, az NCA őrmestere a Londontól északra fekvő London Colney nevű településen egy zárt lakóparkban lévő ikerházat tartott megfigyelés alatt. Az ingatlan ablakain a függönyöket napok óta nem húzták el.

Dyer állhatatos munkája egy idő után meghozta gyümölcsét, amikor egy nő bement a házba. Az őrmester felismerte benne Anthony Dennis feleségét. Ám a férjnek egyelőre nem látszott nyoma az ingatlanban. Végül augusztus 4-én, egy tikkasztóan forró napon Dennis és a felesége – gyerekkocsit tolva – kijött a házból.

Dyer régóta várt erre a pillanatra. Az őrmester és kollégái kiszálltak az autójukból, a család után eredtek, és egy közeli parkban letartóztatták Anthony Dennist, akit azzal vádoltak, hogy tagja egy nemzetközi bűnszövetkezetnek, amely több millió euró értékben csempészett kokaint.

Ez az esemény tetőzte be azt az európai országokat átfogó rendőri akciót, amely három évvel korábban kezdődött Rotterdamban.

2012. július: kerületi bíróság, Rotterdam
A híres rotterdami Erasmus-hídtól nem messze álló modern, vörös téglás épületben működött Jirko Patist, a holland nyomozó ügyészség ügyészének irodája, amelyből remek kilátás nyílt a város régi kikötőjére. Kissé távolabb a nap 24 órájában hatalmas daruk rakodták a konténereket a város modern kikötőjében, amelyben évente 30 ezer tengeri és 110 ezer szárazföldi jármű fordult meg.

A 12 500 hektáros területen 40 kilométer hosszan elnyúló rotterdami kikötő a legnagyobb Európában. Ez az európai kokainkereskedelem központja is. A holland rendőrség becslése szerint a Nyugat- és Kelet-Európában fogyasztott kokain 25-50 százaléka érkezik Rotterdamba, amely a belga Antwerpent felváltva lett a kábítószer első számú fogadóállomása.

Patist, a 44 éves jogász hat éve nyomozott a kikötőben zajló kábítószer-csempészés ügyében. Egy meleg nyári napon a magas, göndör hajú ügyészt telefonon hívták a Holland Nemzeti Bűnügyi Hivataltól (DNR), amely az informátorok értesüléseit dolgozta fel. Patisthoz sok olyan füles érkezett, amely alapján nem lehetett nyomozást indítani, de ez most elég megalapozottnak és részletesnek tűnt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődését.

– Kérem, készítsen részletes jelentést – mondta a DNR emberének. Hollandiában a Patisthoz hasonló ügyészek indítják és vezetik a rendőri nyomozásokat. Néhány nappal később befutott a rendőrség jelentése, és Patist a bíróságra sietett, ahol telefonok lehallgatását és megfigyelő kamerák telepítését indítványozta.

– Más módon nem juthatunk hozzá a szükséges bizonyítékokhoz – érvelt a bírónak.

Café de Ketel, Damstraat 53, Rotterdam
Rotterdam Feijenoord körzetében, nem messze a város közepét átszelő folyótól, a Nieuwe Maastól, a Damstraat és Oranjeboomstraat sarkán áll a Café de Ketel, amelybe nem lehet csak úgy beugrani egy sörre. A bejárati ajtót folyton zárva tartják, és a kis bárhelyiségbe csak meghívásos alapon lehet bejutni. A kávézót egy török származású testvérpár, Ugur és Ufuk Çamdere üzemeltette. Az informátor szerint a két férfi heroint importált Törökországból Hollandiába.

A rejtett kamerák, amelyeket Patist szereltetett fel, azt mutatták, hogy a nap legkülönbözőbb óráiban ugyanazok a személyek keresik fel a Café de Ketelt. A kávézó telefonvonalain élénk beszélgetések zajlottak hollandul, törökül és angolul. A DNR nyomozója szerint a Café de Ketel egy olyan vállalat tulajdonában állt, amely hajójavításhoz használt állványokat forgalmazott – ez valószínűleg fedőtevékenység volt.

A telefonbeszélgetések leiratát olvasó Patist elmosolyodott. A fivérek nem állványzatról beszélgettek, hanem „lányok”, „Porschék” meg „bor” szállításáról, és a hívások Kolumbiába, Brazíliába és Panamába irányultak. Az egyik így végződött: – Ha Rotterdamot választják, a végtelen lehetőségeket választják. Ne hagyják ki!

Patist gyanúja, miszerint a Çamdere fivérek virágnyelven drogról beszéltek partnereikkel, megerősítést nyert, amikor a török rendőrség – amely egyébként nem arról híres, hogy készségesen segítene a nyugati kollégáknak – közölte: Ugur Çamderét Törökországban kábítószerrel történő visszaélés miatt hat évre ítélték, amelyet még nem töltött le.

A Café de Ketelben gyakran felbukkant Erol Soytürk. A férfinak nem volt legális jövedelemforrása, és a jelek szerint közvetítőként és kereskedőként dolgozott a Çamdere fivéreknek, akik idejük nagy részét a kávézóban töltötték. A városban sok helyen megforduló Soytürk feltételezhetően nemcsak dílerek szervezésével foglalkozott, hanem befektetőként is részt vett a vállalkozásban. Patist ráállította a férfira a helyi rendőrséget.

– Ahogy gyűltek a kamerák és mikrofonok által rögzített adatok, a kép egyre összetettebbé vált, de az is kiderült, hogy csak részinformációkhoz jutunk – magyarázza Patist.

Az ügyész visszatért a bíróságra, és engedélyért folyamodott, hogy lehallgatóberendezést telepíthessenek a kávézó „dohányzónak” nevezett helyiségébe, ahol az üzleti tárgyalások zajlottak.

– A lehallgatott beszélgetések alapján meggyőződhettünk róla, hogy a két Çamdere fivér, valamint az egyre több gyanúsított nemcsak heroinban, hanem kokainban és szintetikus drogokban is utazik, valamint cannabis termesztésében is részt vesz. Nagyban kereskedtek, és komoly fegyverkészletük volt.

Nyilvánvalóvá vált, hogy nagyobb drogszállítmányt várnak, amely konténerekbe rejtve érkezik Rotterdamba. De a kikötőben több mint 12 millió konténer fordul meg évente. Lehetetlennek tűnt megtalálni azokat, amelyekbe a drogot dugták.

2013. április 5.: Tony Rotterdamba érkezik
Tonyt a barátja, Erol Soytürk üdvözölte a Café de Ketelben 2013. április 5-én. A harmincas éveiben járó angol férfi akkoriban gyakran járt a kávézóban. A hangfelvételeken arról beszélt Ugurral és Soytürkkel, hogy hamarosan érkezik egy konténerszállító hajó. – Hatvan lesz – mondta neki Ugur Çamdere.

– Két harmincas táska vagy három húszas? – kérdezte Tony.

A kikötői szállításokért felelős Soytürk „Audi” és „Koning” behozataláról beszélt, amelyet behajózáskor a legális szállítmányok közé „keverhetnek”, majd Rotterdamban a Çamdere fivérek által lefizetett rakodóemberek „kihalásznak”.

Soytürk ezután témát váltott, és eladásra kínálta Tonynak azt a módszert, amellyel az ecstasy néven ismert szintetikus drog készíthető.

Tony időnként egy nála kissé idősebb brit férfi kíséretében érkezett, aki a „Rolex Reina 7” néven emlegetett szállítmányban lehetett érdekelt.

Jirko Patist irányításával már húsz DNR-nyomozó meg a helyi és a különleges egységek mintegy száz embere gyűjtötte a bizonyítékokat a Çamdere fivérek és holland partnereik fél tucat különböző akciójáról.

A holland ügyészekhez csak úgy áradtak a Café de Ketelben rögzített több száz órányi beszélgetésről készített átiratok. Rotterdam-szerte egyre több helyszín került állandó megfigyelés alá. De a brit kapcsolat azonosításához Jirko Patistnak segítségre volt szüksége.

Nemzeti Bűnüldözési Hivatal, London
Chris Dyer és a NCA legfontosabb ügyein dolgozó nyomozótársa, Mike Lakey az akcentusuk alapján úgy ítélte, hogy a férfiak a kelet-angliai Essexbe valók. A Café de Ketelnél készített videofelvételeken pedig sikerült azonosítaniuk „Tonyt”, azaz Anthony Wilsont, aki az essexi Harlow városából származott.

A 36 éves, 180 centis, izmos, jó felépítésű, kopaszra nyírt férfit már kisebb bűncselekmények miatt elítélték. A másik férfi a szintén essexi Anthony Dennis volt, akit korábban pénzmosásban találtak bűnösnek. Wilson négy hálószobás ikerházban lakott, amelynek értékét 380 ezer fontra (kb. 130 millió forint) becsülték. – Milyen szerényen él – jegyezte meg Dyer.

Dennis otthona jóval fényűzőbb volt: a 700 ezer (kb. 240 millió forint) értékű ház félreeső, kertvárosi telken állt. – Nem kétséges, melyikük a sikeresebb bűnöző – tette hozzá Dyer.

Lakey és két kollégája nekiállt, hogy átiratot készítsenek a Café de Ketelben rögzített beszélgetésekről, amelyet Jirko Patist rotterdami irodájából küldtek át nekik. – A miénk a Rolex Reina 7 – hallották Dennis hangját, aki Ugur Çamderével beszélgetett.

– Ez vajon mi lehet? – kérdezte Dyer. – Azt tudjuk, hogy a Rolex egy óramárka és a „reina” királynőt jelent spanyolul.

Amikor Anthony Dennis a kávézóban járt, ő irányította a beszélgetéseket. – Sokat tud a bűnüldözési technikákról – jegyezte meg Dyer. Egyszer a brit férfi megkérdezte a Çamdere fivéreket: – Nem lehet, hogy bepoloskázták ezt a helyiséget?

– Kizárt – felelték. – Hiszen mi itt lakunk fent.

Dennis, Wilson, a fivérek és Soytürk gyakran beszéltek „a dobozról” és „a zacskókról”. A nyomozók persze sejtették, hogy a „doboz” konténert jelent. Aztán Wilson egyszer ezt mondta: – Az INKU 6483504 az.

A szám alapján megtalálták a konténer adatait. A nyilvántartás szerint a szállítmány őrölt autógumit tartalmazott, amelyet egy német cég Essenben szemeteskukák és sportmatracok gyártásához rendelt.

A konténerbe 67 kiló kokaint készültek elrejteni, amelynek a piaci értéke kilónként 32 ezer euró (közel 10 millió forint) lehetett. A bűnözők önfeledten büszkélkedtek a 2,14 millió eurós várható haszonnal.

A Çamdere fivérek, Wilson és Dennis megegyezett egy brazil dílerrel a bepakolásról. Patist nyomban felhívta a brazil bűnüldözőket. Azt az információt kapta, hogy a 6483504-es konténer a panamai zászló alatt hajózó Canberrán március 15-én elindult Pecem kikötőjéből.

Március 23-án befutott a panamai Cristóbal kikötőjébe, ahol átpakolták a Libériában bejegyzett Llanquihue hajóra, amely Európa felé tartott. Ám a várva várt 6483504-es konténer úti célja nem Rotterdam volt. A Llanquihue 2013. április 29-én Antwerpenben kötött ki.

– Nem olyan egyszerű hozzáférni a szállítmányhoz – mondta másnap Ugur Çamdere Anthony Dennisnek. – Az embereink csak a saját műszakjukban dolgozhatnak, nehogy feltűnést keltsenek.

A Café de Ketelben nőtt a feszültség. Kiderült, hogy a Çamdere fivérek kétségbeesetten keresik a 6483504-es konténert, de eddig még nem sikerült a nyomára bukkanniuk. A tervek szerint május 1-jén szállítják át közúton Essenbe. – Ma kell elcsípni, különben követhetjük a kamiont – mondta Ufuk Wilsonnak.

A bűnözők megszerezték a szállítólevelet, így tudták, melyik kamion hová fogja vinni a konténert. A Çamdere fivérek, Wilson és Dennis azt tervezték, hogy úttorlaszokkal megállítják a járművet egy vasúti átjárónál, nem messze a végállomás, az esseni üzem előtt. Sárga láthatósági mellényt viselő vasúti munkásoknak álcázzák magukat, és feltörik a konténert, majd megszerzik a kábítószert.

A kamion a konténerrel elindult Antwerpenből a 198 kilométeres útra Essenbe, és a sofőr nem is sejtette, hogy az őrölt autóguminál sokkal veszélyesebb a rakomány.

A kamion kifosztása nehezebbnek bizonyult a tervezettnél. A bűnözőknek nem maradt rá elég idejük. Végül Soytürk így szólt: – Elmegyek Essenbe, és megszerzem. – Május 5-én a Café de Ketelbe telefonált, és közölte, hogy „már nincs remény” a konténer megtalálására.

Ennek az volt az oka, hogy Chris Dyer május 3-án értesítette az esseni rendőrséget. Amikor a konténer megérkezett az újrahasznosító üzembe, kinyitották, és utazótáskákat találtak benne, amelyek hatvan, „Rolex Reina 7” felirattal ellátott csomag kokaint tartalmaztak.

– Wilson és Dennis lemondhattak a drogról – mondja Mike Lakey –, ráadásul 892 ezer euróval tartoztak dél-amerikai beszállítójuknak.

Hogy mekkora bajba kerültek, akkor vált világossá, amikor a Çamdere fivérek egyik munkatársát, aki a drogot szokta kiszedni a konténerekből Rotterdamban, útban a kávézó felé lelőtték, miután egy másik akció során lába kélt egy szállítmánynak.

Szorul a hurok
A csempészek nemcsak hogy elvesztették a küldeményt, de a beszállító azzal fenyegetőzött, hogy megtorlásképpen elrabolja őket. Ám a két brit továbbra is rendszeresen felbukkant a Café de Ketelben, igaz, Wilson gyakrabban, mint Dennis. 2013 áprilisa és augusztusa között legalább harminc alkalommal jártak a kávézóban, hogy újabb szállítmányról tárgyaljanak, állapította meg Dyer és Lakey.

A megbeszélések hangneme már nem volt olyan kedélyes, mint korábban. Dennis észrevehetően visszafogottabbá vált. Úgy tűnt, Wilson nem gyanította, hogy minden szavát rögzítik, majd Angliában leírják.

Jirko Patist csoportja mintegy 1000 órányi titkos megfigyelést dolgozott fel. Közel 300 órányi anyagot átküldtek Dyernek meg Lakey-nek, akik ebből 150 órányit szűrtek ki. Erre alapozva az Egyesült Királyság Királyi Ügyészsége már megindíthatta az eljárást Wilson és Dennis ellen. – Holland kollégáink megfigyelő munkája nélkül nehéz lett volna vád alá helyezni őket az Egyesült Királyságban – mondja Dyer.

Patist még várt a letartóztatásokkal. A Çamdere fivérek további hat csempészakciójával kapcsolatban folytattak nyomozást. 2013 októberének végén Chris Dyer üzenetet kapott Patisttól. Eljött az idő, hogy felszámolják a bűnszövetkezetet.

2013. október 29.: akció indul
A holland rendőrség október 29-én lerohanta a Café de Ketelt és még egy tucat rotterdami címet, amelyek közül Soytürk többet is felkeresett. Betörték a bejárati ajtókat, vagy láncfűrésszel nyitottak utat maguknak.

Az Eric Kropstraat 146. alatti rejtekhelyen elfogták Alpaj Bülbülkaja gyanúsítottat. A férfi azt állította, hogy ő csak takarít itt. A hallban álló fogasra akasztott kabátról azt vallotta, egy „Bilal” nevű férfi tulajdona. Ez a név nem szerepelt a Café de Ketelben rögzített hanganyagokon, és Patist embereinek egyik videofelvételén az látszott, hogy Bülbülkaja viseli a kabátot.

A kabát egyik zsebében távirányító lapult. Amikor a rendőrök működésbe hozták, félrehúzódott az egyik fal, s mögötte egész fegyverarzenál tárult fel. Alpaj Bülbülkaja legfeljebb azokat tisztogathatta, így aztán az Eric Kropstraat 146-os számú épülete „James Bond-házként” lett ismert.

Jirko Patist elégedett volt a rajtaütés eredményével. Hét férfi – négy török és három holland – került letartóztatásba, és lefoglaltak több kézifegyvert, puskát, több száz mobiltelefont, egy kokainprést, pénzszámláló gépeket és 500 ezer euró készpénzt.

Ugyanakkor az NCA emberei rajtaütöttek Dennis és Wilson házán, mielőtt a gyanúsítottak megsemmisíthették volna a bizonyítékokat.

Chris Dyer és Mike Lakey a harlow-i rendőrállomáson hallgatta ki Anthony Wilsont. A férfi tagadta, hogy ismerné a Çamdere fivéreket.

Dyer ekkor fényképeket mutatott neki a Café de Ketelről. – Nem emlékszem, hogy valaha jártam volna ott – válaszolta Wilson. Arra nem tudott magyarázatot adni, miért van olyan sok mobilja.

Feltették neki a kérdést, miért látogatott olyan gyakran Rotterdamba. – A Feyenoordnak szurkolok – felelte higgadtan. Ám látogatásai nem estek egybe a rotterdami focicsapat hazai meccseinek időpontjaival.

A későbbi kihallgatások során megkérdezték Wilsont, mond-e neki valamit ez a szám: INKU 6483504? – Fogalmam sincs, mi ez – hangzott a felelet. Dyer ekkor lejátszotta azt a felvételt, amelyen Wilson a szállítmányról és erről a számról beszél.

– És mi a Rolex Reina 7?

– Nincs mit mondanom.

Amikor az NCA megrohanta Anthony Dennis házát, a férfi éppen nem tartózkodott otthon. A felesége azt állította a rendőröknek: – Több mint egy éve nem láttam.

– Megtudtuk, hogy spanyolországi ingatlan van vagy volt a birtokában, ezért bevontuk a Captura műveletbe – magyarázza Dyer. Kilenc hónappal később, a letartóztatásakor Dennis közömbösen ezt mondta: – Amikor megláttam a fényképemet a strandon, tudtam, hogy vége a dalnak.

– Ezért jött vissza, ugye? – kérdezett vissza Chris Dyer, miközben rákattintotta a bilincset.

Anthony Dennisszel végül megkerült a Café de Ketel kirakósjáték utolsó darabja. A nemzetközi színtéren zajló ügy felgöngyölítése pedig az iskolapéldáját nyújtotta annak, hogy az európai nyomozó hatóságok mintaszerű együttműködése és egy holland ügyész elszántsága képes felszámolni a Rotterdam és Antwerpen kikötőin keresztül a kontinenst droggal elárasztó bandák működését.

Amikor azt kérdik tőle, hogyan sikerült a Café de Ketel dohányzójába lehallgatókészüléket telepítenie, Jirko Patist elmosolyodik.

– Nincs felhatalmazásom ezt nyilvánosságra hozni. Annyit azonban elmondhatok, hogy nagyszerű lenne, ha a Captura művelet keretében elfoghatnánk az összes Spanyolországba szökött holland bűnözőt.

2015. november 18-án az Old Bailey, a londoni központi büntetőbíróság Anthony Dennist tizenhárom, Anthony Wilsont pedig tizenkét évnyi fegyházbüntetésre ítélte. A bíróság előtt álló vádlottak nem vettek tudomást egymásról, nem szóltak egymáshoz egyetlen szót sem. Eleget beszélgettek a Café de Ketelben, amelyet azóta bezártak.

A rotterdami kerületi bíróság 2016 márciusában Ugur Çamderét nyolc, fivérét, Ufukot hat év börtönbüntetésre ítélte. Erol Soytürk négy év, Alpaj Bülbülkaja 28 hónapot kapott.

Vote it up
88
Tetszett?Szavazzon rá!