Vaddisznópecsenye

Az egyéves fiatal vaddisznó egybesült karaja különlegesen porhanyós

Hozzávalók
1,2 kg vaddisznókaraj 1 db vöröshagyma 1 adag leveszöldség 6 db borókabogyó 8 szem fekete bors 3 szegfűszeg 3 dl vörösbor vagy borecet 6 dkg vaj bors 1 db őszibarackkonzerv 2 db kesernyés ízű narancs 1,5 dl madeira

Elkészítés
1. Távolítsuk el a vaddisznókaraj nagyobb csontjait. A húst tegyük agyagfazékba. Sózzuk, borsozzuk, és adjuk hozzá a finomra vágott hagymát, a felaprított leveszöldséget, a szétnyomkodott borókabogyót, az egész borsot, a szegfűszeget és a vörösbort.

2. Pácoljuk hideg helyen 2 napig, közben többször fordítsuk meg a húst. Ezután vegyük ki, vágjuk be a szalonnás oldalát kereszt alakban, és tegyük egy lábosba. Öntsük rá a felforrósított vajat és a páclét. Süssük állandó locsolgatás mellett 2 óra hosszat, az első órában többször forgassuk meg. Ha kész a hús, vegyük ki a léből, és tartsuk melegen. Szedjük le a pecsenyeléről a zsírt, szűrjük le a lét, és tegyük félre.

3. A mártáshoz facsarjuk ki a narancsok levét. Vágjuk le a narancsok héját, aprítsuk fel, kevés vízben főzzük puhára, majd csepegtessük le. Forraljuk fel a madeirát, a narancsok levét és héját, valamint 1,5 dl pecsenyelét. Sózzuk és borsozzuk. Tálaljuk a karajt a mellé tett fél őszibarackokkal. A mártást külön szervírozzuk.

Tipp
A vaddisznó húsa akkor marad porhanyós és szaftos, ha nem sütjük túl magas hőfokon. Felső/alsó láng: 200 °C Gáz: 3,4. fokozat

Vote it up
287
Tetszett?Szavazzon rá!