Valóban lassítja az öregedést a meditáció?

A Nobel-díjas tudós szerint tudományosan is vizsgálhatók a meditáció lelki és fizikai hatásai

Kapcsolódó cikkek

Azt hihetnénk, a meditációnak semmi köze az orvosbiológiai tudományokhoz, hisz azok a molekuláris folyamatokat vizsgálják, és objektíven mérhető eredményeken alapulnak. Csakhogy a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézetének (UCSF) kutatócsoportja egy Nobel-díjas biokémikus vezetésével komoly vizsgálatokba kezdett, amelyekből úgy tűnik, hogy a meditáció lassíthatja az öregedést és meghosszabbíthatja az életet.

Elizabeth Blackburn az 1970-es években a Yale Egyetemen, Joe Gall biológussal egyfajta védősapkát fedezett fel egy édesvízi egysejtű, a Tetrahymena kromoszómáin. A telomereknek elnevezett sapkákat később az emberi kromoszómákon is megtalálták. Ezeknek az a feladatuk, hogy védelmezzék a kromoszómavégeket az osztódások során – csakhogy minden osztódáskor kopnak egy kicsit.

Blackburn az 1980-as években a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézetében Carol Greiderrel azonosított egy telomeráz nevű enzimet, amely képes megvédeni és újjáépíteni a telomereket. Idővel a telomerek ennek ellenére is elkopnak, s amikor már túl rövidek, a sejtek működésében zavarok lépnek fel, így azok elveszítik osztódásra való képességüket – ezt a jelenséget ma már az öregedés kulcsfolyamatának tekintik. Blackburn e kutatásaiért 2009-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat.

2000-ben aztán egy találkozás nyomán megváltozott Blackburn kutatásainak iránya. Elissa Epel, az UCSF pszichiátria tanszékének frissen doktorált munkatársa radikális javaslattal fordult hozzá. – Azt szerettem volna kideríteni, tudjuk-e mérni a stressz és a mindennapok okozta kopást a sejtekben – magyarázza Epel, aki ma az UCSF Öregedés-, Anyagcsere- és Érzelemkutatási Központjának igazgatója. Egy olyan vizsgálathoz kérte Blackburn segítségét, amelyet krónikusan beteg gyermeket gondozó édesanyákon végeztek. Azt tervezte, megkérdezi a nőket, mennyire érzik stresszesnek magukat, majd megvizsgálja, van-e összefüggés a lelkiállapotuk és a telomerjeik állapota között. Utah-i egyetemi kutatók mérték a telomerek hosszát, Blackburn csoportja pedig a telomeráz enzim szintjét.

Blackburn addigi kutatásai ellenőrzött laboratóriumi kísérleteken alapultak, Epel ezzel szemben hús-vér emberekkel foglalkozott. Blackburn kételkedett abban, hogy lényegi kapcsolat mutatható ki a stressz és a telomerek között. Úgy vélte, elsősorban a gének határozzák meg a telomerek hosszát, és amúgy is vitatták, hogy lelki tényezőknek kimutatható hatása lehet. De anyaként vonzotta a lehetőség, hogy tanulmányozhatja a komoly stressznek kitett nők állapotát.
 

Kezdetben 58 nőtől vettek vérmintákat (stresszes anyáktól és kontrollszemélyektől). Az eredmények egyértelműek voltak: minél stresszesebbnek tartották magukat az anyák, annál rövidebbek voltak a telomerjeik és alacsonyabb a telomerázszintjük.

A legzaklatottabb nők telomerjei nagyjából tíz év öregedésnek megfelelő mértékben voltak rövidebbek legkevésbé stresszes társaikénál, telomerázszintjük pedig alig fele volt az utóbbiakénak. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy a stressz nemcsak árt az egészségnek, de öregít is.

Amikor a tanulmány 2004-ben megjelent, a sajtó rögtön felkapta a hírt, azonban a kutatók jó része óvatosan fogadta az eredményt.

– Akkoriban kockázatos ötletnek számított az összefüggés felvetése, és egyesek igen valószínűtlennek is tartották – magyarázza Epel. – Az emberek különböző hosszúságú telomerekkel születnek, s képtelenségnek tűnt, hogy pszichológiai vagy életmódbeli tényezők mérhetően hathatnak a telomerjeink hosszára.

A cikk nyomán robbanásszerűen megnőtt a kérdéssel foglalkozó kutatások száma. Azóta kimutatták, hogy a stressz mérhetően befolyásolja a telomerek hosszát egészséges személyeknél, Alzheimer-kóros betegeket gondozóknál, családon belüli erőszak áldozatainál, gyerekkori traumát átélőknél és azoknál is, akik súlyos depresszióban vagy poszttraumásstressz-szindrómában szenvednek.

– Vitathatatlan, hogy a környezet hatással van a telomerek hosszára – állítja Mary Armanios, a Johns Hopkins Egyetem orvos-genetikusa.

Laboratóriumi vizsgálatok mutatják, hogy a kortizol nevű stresszhormon csökkenti a telomeráz aktivitását, míg az oxidatív stressz és a gyulladás – a lelki stressz élettani „hozadékai” – a jelek szerint közvetlenül is koptatják a telomereket. Az artrózistól a cukorbetegségen és az elhízáson át a szívbetegségig, az Alzheimer-kórig és a szélütésig számos, az idősödéssel gyakrabbá váló betegségről mutatták ki, hogy közük van a rövidebb telomerekhez.
 

A kutatók számára most a legsürgetőbb kérdés az, hogy a telomerek vajon pusztán ártalmatlan jelei a korral összefüggő károsodásoknak (például az őszülésnek), vagy maguk is szerepet játszanak az időskori betegségekben. Azoknál, akiknél egy génmutáció miatt a telomeráz enzim rendellenes működésű, s ezért a telomerjeik rövidebbek a normálisnál, felgyorsul az öregedés, szerveik fiatal korban sorra mondják fel a szolgálatot. De Armanios abban egyáltalán nem biztos, hogy a telomerhossz stressz okozta kisebb mértékű csökkenése kihathat az egészségi állapotra, főleg, hogy a telomerek hossza természetesen változékony.

Blackburn viszont egyre bizonyosabb benne, hogy a stressz hatásai igenis számítanak. Több vizsgálat is kimutatta, hogy a telomerjeink előre jelzik későbbi egészségi állapotunkat. Az egyik szerint például a következő kilenc évben háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg keringési betegségekben azok az idős férfiak, akiknek telomerjei egy két és fél éves időszak alatt lerövidültek, mint azok, akiknél a telomerek hossza nem változott vagy még nőtt is.

Blackburn most százezer ember telomerállományát tervezi feltérképezni. Reményei szerint az önkéntesek telomerhosszát a genetikai és egészségi állapotra vonatkozó adataikkal összevetve a telomerhossz és a betegségek közti további kapcsolatokra derül majd fény, illetve újabb génmutációkat találnak, amelyek e kromoszómadarabok hosszát befolyásolják. A kutató szerint a még nem publikált eredmények azt mutatják, hogy a lakosság öregedésével a telomerek átlagos hossza fokozatosan csökken, majd 75-80 éves kor felett az érték a rövidebb telomerű személyek elhalálozása miatt újra nő; ez azt igazolja, hogy akiknek hosszabbak a telomerjei, tényleg tovább élnek.
 

– Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy komolyan fogok foglalkozni a meditációval, azt feleltem volna neki, hogy valamelyikünknek elment az esze – nyilatkozta Blackburn 2007-ben a New York Timesnak. A munkája mégis ebbe az irányba vitte. Az első vizsgálat óta számos kutatócsoporttal működtek együtt – jó részük azt tanulmányozza, hogyan lehet megóvni a telomereket a stressz hatásaitól. Az eddigi eredmények szerint a testmozgás, az egészséges táplálkozás és a társas kapcsolatok is segítenek, de az egyik leghatásosabb módszer a meditáció.

A cukorbetegségtől és az elhízástól kezdve a szélütésig sokféle betegségnél találtak kapcsolatot a rövidebb telomerekkel

Egyik érdekes projektjükben Blackburn és kollégái az észak-coloradói Shambhala lelkigyakorlatos házba küldtek önkénteseket, hogy ott meditáljanak. A három hónapos programot végigcsináló résztvevők telomerázszintje 30 százalékkal volt magasabb a várólistás csoport tagjaiénál. Egy demens betegeket ápolók körében végzett vizsgálat szerint pedig azoknál, akik nyolc héten át napi tizenkét percig gyakorolták a Kirtan Kriya nevű ősi mantrázós meditációt, jóval nagyobb telomerázaktivitás volt kimutatható, mint a csupán megnyugtató zenét hallgató kontrollcsoportnál.

A meditáció e kedvező hatása valószínűleg a stresszcsökkentésben rejlik. A lassú, egyenletes légzés enyhítheti a „harcolj-vagy-menekülj” reakciót, így megpihenhet a test; emellett oldhatja a feszültséget, mivel segít abban, hogy a múlt vagy a jövő miatti idegeskedés helyett élvezni tudjuk a jelent. – Ha az ember képes a pillanatnyi tevékenységeire és kapcsolataira összpontosítani, az nagyon sokat ér, de igen ritka a mai világban, ahol a legtöbben kénytelenek vagyunk több dolog között megosztani a figyelmünket – mondja Epel.
 

A téma módszeres megközelítésével Blackburn végül kivívta a szakma nagy részének elismerését – még olyan szakemberekét is, akik rendszeresen hangot adtak az alternatív gyógyászat egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos kételyeiknek.

– Körültekintően és szisztematikusan végzi a munkáját – mondja róla Edzard Ernst, aki az Exeteri Egyetemen komplementer gyógymódok tudományos tesztelésével foglalkozik.

Persze vannak, akiket nem győztek meg a vizsgálatok. David Gorski sebész-onkológus, az alternatív gyógyászat kritikusa amiatt aggódik, hogy túl nagy jelentőséget tulajdoníthatnak e kutatások előzetes eredményeinek.

– A Nobel-díjasok is tévedhetnek – figyelmeztet.

Blackburn ezt a fajta szkepticizmust annak a tájékozatlanságnak tulajdonítja, mely a meditációt, illetve annak a spirituális gyakorlatokhoz fűződő viszonyát övezi. – Próbáljuk hangsúlyozni, hogy ez még csak elővizsgálat, ám sokan ezt már el sem olvassák. Meglátják az újságcímeket, és pánikba esnek – mondja.

– Amikor a nyugati világ az 1960-as években megismerkedett a meditációval, az a kábítószer- és hippikultúrához kötődött – teszi hozzá Sara Lazar idegkutató, aki a Harvard Egyetemen tanulmányozza, hogyan változtatja meg a meditáció az agy szerkezetét. – Az embereknek rögtön egy zacskó fehér por jut róla az eszükbe.

De most változni látszik a helyzet. A kutatók több módszert is kifejlesztettek – például az éber tudatosságon alapuló stresszcsökkentést és kognitív terápiát –, amelyeknek nincs sok közük a spiritualitáshoz. Ezek kapcsán különféle kedvező hatásokról számoltak be a vérnyomás csökkentésétől a depresszió elűzéséig.

A meditációt gyakorló hagyományok (például buddhizmus, taoizmus) szerint az éber tudatosság az egészség és a hosszú élet záloga. Blackburn eredményei azt sugallják, hogy lehet valami az ősi bölcsességben.

Egy 239 egészséges nő bevonásával végzett vizsgálat megállapította, hogy akiknek a gondolatai ritkábban kalandoztak el – ez az éber tudatossági meditáció fő célja –, azoknak lényegesen hosszabbak voltak a telomerjeik, mint szétszórtabb társaikéi.

Blackburn úgy véli, a meditáció tanulmányozásában semmi kivetnivaló nincs, ha azt megbízható tudományos módszerekkel teszik. Sőt, maga is visszavonult egy lelkigyakorlatos házba, hogy kipróbálja a meditációt.Azt mondja, a rövid meditációk élesebbé tették az elméjét, és segítettek elkerülni figyelme elkalandozását.
 

Egy nap a telomerekből származó információk talán segítenek majd az orvosoknak eldönteni, mikor írjanak fel bizonyos gyógyszereket. A telomeráz aktivitása például előre jelzi, ki fog jól reagálni a súlyos depresszió elleni kezelésre, a telomerek hossza pedig a sztatinok hatását befolyásolja.

Blackburnt jobban érdekli az, miként segíthetnek a telomerek közvetlen módon az embereknek azáltal, hogy olyan életmódra késztetik őket, amely csökkenti a betegségek kockázatát. Vannak rendellenességek, amelyek kockázata hagyományos orvosi vizsgálatokkal is megállapítható – a magas koleszterinszint például a szívbetegség lehetőségére figyelmeztet, a magas vércukorszint pedig a cukorbetegségére. A telomerek hossza viszont általános jelzést ad arról, mennyire vagyunk egészségesek, vagyis mennyi a biológiai életkorunk. Blackburn szerint, ha számszerűsíteni tudjuk az állapotunkat, az a viselkedésünk megváltoztatására ösztönözhet.

Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szociális helyzetből és társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó stressz szintén hozzájárul e „védősapkák” kopásához. Az iskolázatlan vagy bántalmazó családi körülmények közt élő emberek telomerjei rövidebbek; más kutatások hasonló kapcsolatot találtak a több műszakos munkavégzéssel, a rossz lakókörnyezettel és a környezet szennyezettségével is. Ráadásul a korai években elszenvedett bántalmazások vagy nélkülözés hatására a gyerekek már eleve rövidebb telomerekkel vágnak neki az életnek.

– Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, és később próbáljuk tüneti kezelésekkel orvosolni a problémát, soha nem jutunk el a megelőzésig, és gyógyításra sem leszünk képesek – mondja Epel.

Vote it up
118
Tetszett?Szavazzon rá!