Vattacukor fúrógéppel

Winkler Róbert álmodozása a 90 százalékos haszonról, illetve az álom házilagos meg (nem) valósítása

Tamás évfolyamtársam volt a gimiben. Sokat lógtunk együtt, de vele valahogy sose beszélgettünk heavy metalról, mint a normális emberekkel. Témánk többnyire a meggazdagodás volt, különféle féllegális módszerekkel. Tamás történetesen matekzseni volt, de nem csak úgy, mint amikor rámondják egy, az átlagnál okosabb valakire, hanem tényleg: klinikailag.

Ezért aztán igen hamar le tudta vezetni, hogy Zakopanéból hajzseléket és kalózkazettákat csempészni egy 120-as Skodával nem a járható út. Tamás mohón szívta magá ba az információkat a gulyáskommunizmus keretei közt előforduló tőkefelhalmozásról, ami annyira áthatotta lényét, hogy ifjú korát meghazudtoló sűrűséggel igazi James Onedin-barkója nőtt – márpedig nála emblematikusabb kapitalista akkoriban nem volt látható a vasfüggönyön innen.

Tamás aztán, ha jól emlékszem, a közgázra ment, de a tanulmányi eredményei alapján átjelentkezhetett egy londoni egyetemre. Hazatért, és mire találkoztunk, már volt egy elég szép szállodája, ahol meg is szálltam egyszer. A reggelinél beszélgettünk, és amikor megtudta, hogy a neten foglaltam a szobát, a fejéhez kapott, hogy úristen, azok jutalékot vonnak le”, legközelebb okvetlenül személyesen nála foglaljak, e-mailben.

Mindezt csak azért kellett elmesélnem, mert Tamásnak a gimnáziumi ábrándozások idején a vattacukor okozta a legerősebb izgalmi állapotot. A vattacukor ugyanis információi szerint 90%-os haszonkulccsal futó üzlet volt. A kezdőtőke természetesen nyomokban sem állt rendelkezésére, meg hát a ’80-as években talán még a mainál is nehezebb volt vállalkozni, főleg, ha valakinek a messzi távolba veszett a 18. születésnapja. A vattacukor tehát számunkra maga volt az extraprofit, a pénzt termő fa, amiről sejtettük, hogy sosem lesz a miénk, de attól még kellemes bódultságot okozott, ha a 90%-os haszonkulcsot mantrázhattuk.

A 90% persze nem tudom, hogyan jön ki, de akár igaz is lehet. Egyetlen adag vattacukor előállításához elég húszgrammnyi cukor, az eladási ár pedig legalább két kiló kristálycukor ára. Egy kiló kristálycukorból kijön ötven adag, ehhez adjuk a színezék költségét, a területfoglalási díjat, hiszen a gépünkkel nem tudunk eliszkolni a fináncok elől. Kell még hurkapálcika, aztán, ha tényleg kapitalisták vagyunk, és terjeszkednénk, az élő munkára rakódott terhek, meg nem is tudom, talán még a védelmi pénz a vattacukor-maffiának. Lehet, hogy a 90% csak mítosz, de annak tényleg minőségibb, mint a vattacukor mint édesség.

Vattacukor mint drága, mármint tényleg drága, kézműves édesség már a XVI. században is létezett. Mivel azonban akkoriban répacukor egyáltalán nem volt, de még a nádcukor is ritkaságszámba ment, mert Kubában még nem dolgozták ki rendesen az ültetvényes rabszolgatartást, a sima cukor is épp elég különlegesnek számított.

A vurstliban kapható, gépi gyártású vattacukrot – a páramentes síszemüveghez hasonlóan – egy fogorvos találta fel (egy másik fogorvos), de csak az 1904-es világkiállításon mutatta be „tündérpehely” (fairy floss) néven. Akkora sikert aratott, hogy az akkor meglehetősen magas, 25 centes áron is majdnem 70 ezer dobozzal adott el.

1921-ben egy megint másik fogorvos New Orleansban szabadalmaztatott egy vattacukorgépet, amit már úgy hívtak, mint a maiakat: „cotton candy machine”-nek. Egyébként most komolyan, a fogorvos miért gondolkozik olyan gépezeteken, amikkel még több cukrot lehet a gyerekekbe diktálni. Dupla haszon?

Próbáltunk egyszerű eszközökből építkezni. Fúrógép, amiért nem kár, ha véletlenül karamellizálódna a szerkezete. Egy félbevágott kólásdoboz, kilyuggatva, a fúrófejre szerelt körfúróba applikálva. Az 1970-es években feltalált nagyüzemi vattacukorgyártó gépek ugyanúgy működnek, mint amiket a fogászok szoktak feltalálni, 3500-as fordulatszámmal.

Mi megpróbáltuk kihagyni a cukortartályfűtést, és külön lábosban melegítettük a cukrot, hogy a folyékony karamellt csorgassuk a forgó kólásdobozba. Ha eltaláljuk a kólásdobozt, és nem zökkent ki a ritmusból, hogy a tűzforró karamell időnként a kezünkre csurran, megspórolhatjuk a pörgő cukortartó hevítését, ami azért már összetettebb műszaki feladat volna. (Igaz, a későbbi fejlemények ismeretében kár volt kihagyni.)

Először kartonból barkácsoltunk egy palástot, ami megadná a cukorszálak ideális hosszát, hogy aztán a szórófej körül lebegő vattát szépen összeszedegessük az előírásszerű hurkapálcikával, de azzal valahogy nem adta ki. A rendes gépeket mindenki ismeri, azokon a pörgő cukortartály egy bádoglavórban helyezkedik el.

Lavórunk természetesen nekünk is van, de az ember nem szívesen fúr lyukat egy lavórba, amíg egyébként is kiforratlan a technológia. Veszünk inkább egy eleve lukas terméket, ami késő ősszel amúgy is ráér, meg a fejben összeállított elméleti vattacukorgépünkre is illik: egy óriási virágcserepet.

Na igen, közszolgálatilag bebizonyítottuk, hogy a melegítő egységen nem érdemes spórolni, és akár egy gázgyújtó lángját is oda lehet vezetni, ahogy számos Youtube-videón láthatják is modern korunk ábrándozó Tamásai. A 90%-os haszonkulcs egyébként nagy valószínűséggel továbbra is üzemel. Számomra igen furcsa, de az angolszász világban bevett gyakorlat a vattacukor zacskós kiszerelése, ami szerintem legalább akkora, ha nem nagyobb állatság, mint a zacskós pattogatott kukorica egy bolt polcán.

Nálunk még nem is láttam ilyet, de Kanadától az Egyesült Államokon át Ausztráliáig úgy tűnik, nem akad rajta ki senki. Kukoricát pattogtat az ember otthon, vagy vesz a moziban, ha szereti támogatni a 90%-os haszonkulccsal dolgozó vállalkozásokat. Vattacukrot pedig a vurstliban, a cirkuszban vagy tudom is én, hol eszünk – nyilván ahol sok gyerek fordulhat elő – frissen. Nem mintha elvesztené az ízét, vagy ilyesmi, de aki nem bírja ki vattacukor nélkül a következő vurstliig, az tényleg kezeltesse magát! Ezzel szemben nevezett angolszászok olyan szinten veszik a boltit, hogy az ilovefairyfloss.com.au egyenesen adománygyűjtési célra ajánlja különböző készre csomagolt kiszereléseit a kétdekástól a műanyag vödrösig, amit alkalmasint testépítők fogyaszthatnak a szénhidráttöltési fázisban. Aztán szépen felöltöznek, mert már igen közel van december 7-e, ami az Egyesült Államokban a nemzeti vattacukornap.

Vote it up
91
Tetszett?Szavazzon rá!