Vigyázzon a szívére

Köztudott, hogy a zsíros ételek, a dohányzás és a mozgásszegény életmód mind veszélyt jelentenek a szívre, de a lista itt nem ér véget

Az A, B és az AB vércsoport
Tudja, hogy önnek milyen a vércsoportja? A Harvard Egyetem Közegészségügyi kara szerint az A, a B és az AB vércsoportú embereket (azaz a Föld lakosságának több mint a felét) valamivel jobban fenyegetik a szívbetegségek, mint akiknek 0 a vércsoportja. A nulláshoz képest az A vércsoport 5, a B vércsoport 11, az AB vércsoport esetén pedig 23 százalékkal magasabb kockázatot állapítottak meg! A jelenségre biztos magyarázattal a kutatók még nem tudnak szolgálni – egyelőre annyit lehet tudni, hogy egyrészt a 0 típusú vérnek jobb az áramlása és kevésbé alvad, másrészt a többi vércsoport esetében általában magasabb a koleszterinszint.

Nem kezelt alvási apnoé
Egyre több bizonyíték jelzi, hogy az alvás során a légzés időnkénti leállásával járó alvási apnoé nevű rendellenesség összefüggésben állhat a szív- és érrendszeri betegségekkel. Nehéz elkülöníteni az okot a következménytől, különösképp, mivel az alvási apnoés betegeknél általában a szívbetegségek egyéb rizikófaktorai is jelen vannak: így például az elhízás és a cukorbetegség. A valenciai La Fe Egyetem és a Polytechnic Kórház orvosai azonban nemrég arra lettek figyelmesek, hogy ha az idős betegek alvási apnoéját sikeresen kezelték, azzal a halálos kimenetelű infarktus valószínűsége is csökkent.

Korai klimax
Az ameriai Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjában mutatták ki, hogy a klimaxon az átlagnál fiatalabban, már 46 éves koruk előtt áteső nőket kétszer annyira fenyegeti egy esetleges szívroham, illetve stroke. Ez nem jelenti azt, hogy közvetlenül maga a klimax lenne az, ami a szív- és érrendszeri betegséget okozná – a fiatalon a változás korán áteső nők esetében a szívbetegségekre hajlamosító egyéb rizikófaktorok is gyakoribbak, így például a magas testtömegindex (BMI), cukorbetegség és rendszeres dohányzás. Mégis olyan jelnek tartják a kutatók a korai klimaxot, amely betegségek kockázatát jelezheti.

Egészséges testsúly, de egészségtelen has
Közismert rizikófaktora a szívbetegségeknek az elhízás. A Mayo Clinic újabb kutatásai szerint azonban még ennél is nagyobb a halál kockázata, ha a csípő-derék bőségek aránya túl magas – hiába az egyébként egészséges testsúly. Ne gondolja azt, hogy pusztán mert a testtömegindexe alacsony, biztonságban tudhatja a szívét! Ha hasára zsír rakódott le, az egy olyan rizikófaktor, amelyet ugyancsak komolyan kell vennie.

Éjjeli műszak
Azok, akik több műszakban is dolgoznak, csak ezzel 23 százalékkal növelik a szívroham valószínűségét – állítják közel 40 korábbi kutatás eredményeinek összesített elemzése alapján a Western Egyetem kutatói. A nagyobb kockázat egyik lehetséges magyarázata az, hogy a váltott műszakban való munka felborítja a szervezet természetes napi biológiai óráját.

Gyermekkori zaklatás
Az Amerikai Pszichológiai Társaság új kutatása szerint azok a középkorú nők, akik emlékeik szerint gyermekkorukban fizikai erőszak áldozatai voltak, jobban ki vannak téve a szív- és érrendszeri problémáknak. A kutatás során e nők esetében a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, a nagy derékbőség és az egészségtelen koleszterinszint valószínűsége kétszerese volt a kortársakra jellemző értéknek. Elképzelhető, hogy a gyermekkori trauma szorongáshoz és egészségtelen étrendhez vezethet – akár évtizedekkel később is.

Alacsony D-vitamin-szint
A Koppenhágai Egyetemen végezték el azt a kutatást, amely során több mint 10 ezer résztvevő megfigyelése alapján állapították meg, hogy D-vitamin alacsony szintje összefüggésben áll a szívbetegség, a szívroham és a halál jelentősen magasabb kockázatával! Arra azonban még nem tudnak biztos választ adni a kutatók sem, hogy a D-vitamin hiánya vezet-e a betegséghez, vagy a hiány csak a rossz egészségügyi állapot egy jele.

Így javíthat az esélyein
Mi a megoldás? Több D-vitamin? Nem vállalni éjjeli műszakot? Még sok kutatásra van szükség ahhoz, hogy tisztán lássuk a rizikófaktorok és a szívbetegség közötti összefüggéseket, egymásra gyakorolt hatásaikat. Amiben azonban egyetértenek a kutatók, hogy a fentiekre, mint a szív- és érrendszeri betegség kockázatát jelző állapotokra mindenképp érdemes odafigyelni! Ha pedig mindeközben mindent megtesz annak érdekében, hogy mérsékelje a rizikófaktorait, így például leszokik a dohányzásról, odafigyel a vérnyomására és rendszeresen végez testmozgást, azzal jelentősen csökkentheti a szívbetegség valószínűségét – függetlenül attól, hogy milyen vércsoportba tartozik, és mikor következik el a változás kora.

Vote it up
162
Tetszett?Szavazzon rá!