Virág Charlie-nak

A szerelem mindannyiunkban felébreszti a jót

Meglehetősen vegyes társaság utazott a buszon nap mint nap azon a 33 évvel ezelőtti nyáron. Kora reggel még csak félig-meddig voltunk ébren, kedvetlenül, hallgatagon tettük meg az utat a munkába.

Utazott velünk egy alacsony, ősz férfi is, aki mindennap bement a nyugdíjasklubba. Hajlott hátú, szomorú ember volt, nehezen mászta meg a busz lépcsőit, aztán leült a vezető mögé, egyedül. Ügyet sem vetettünk rá.

Aztán egy júliusi reggel köszönt a sofőrnek, rövidlátón hunyorogva a busz végében ülőkre mosolygott, és elfoglalta a helyét. A sofőr egykedvű biccentéssel válaszolt, mi, többiek, egy szót se szóltunk.

Másnap az öregúr fürgébben lépett fel a buszra. Mosolygott és hangosan így szólt: – Szép jó reggelt kívánok mindenkinek! – Néhányan meglepődve pillantottunk fel, és mi is odadörmögtük: – Jó reggelt!

A következő hetekben már jobban odafigyeltünk rá. Barátunk egyszerre öltönyt kezdett viselni, ugyanolyan ódivatút, mint amilyen a széles nyakkendője volt. Gyérülő haját láthatóan nagy gonddal fésülte. Mindennap vidáman köszönt ránk, és mi is biccentettünk, sőt egymással is beszélgetésbe elegyedtünk.

Egy reggel egy csokor vadvirág volt nála. A sofőr mosolyogva megkérdezte: – Tán a barátnőjének viszi, Charlie? – Soha nem derült ki, hogy valóban Charlie-nak hívták-e, ám ő szégyenlősen bólintott, és igennel válaszolt.

A busz többi utasa fütyülni, tapsolni kezdett. Charlie meghajolt, kissé meglengette a csokrot, aztán leült.

Attól fogva Charlie minden reggel virággal jelent meg. Egyik-másik törzsutas is hozott néhány szál virágot a csokrához. – Tessék! – mondták neki barátságosan, ám kicsit zavartan, amikor átadták. Mindenki mosolygott. A férfiak beszélgettek, viccelődtek, megosztották egymással újságjaikat.

Vége lett a nyárnak, őszre fordult. Aztán egyik reggel Charlie nem volt ott a szokott megállóban. Amikor már a második, sőt a harmadik napon sem jött, tanakodni kezdtünk, hogy nem beteg-e vagy – és inkább ebben reménykedtünk – nem utazott-e el nyaralni.

Pénteken, amikor közeledtünk a nyugdíjasklubhoz, egyik utastársunk megkérte a sofőrt, hogy várjon. Míg ő a kapuhoz ment, mi mind visszafojtott lélegzettel figyeltünk.

Igen, mondták neki, ismerjük az illetőt, akiről érdeklődik. Mr. Day, ugyanis így hívják, jól van, de ezen a héten nem jött be a klubba. A hét végén meghalt valaki, aki különösen közel állt hozzá. De úgy tudják, hétfőn már ismét bejön. Az út hátralevő részében egyetlen szó sem hangzott el.

Hétfőn Charlie már ott állt a szokott megállóban, egy kicsit hajlottabb volt a háta, és nem viselt nyakkendőt. Úgy tűnt, hogy egészen magába van roskadva. Templomi csend honolt a buszban. És bár nem beszéltük meg előre, valamennyien, akik azon a nyáron tanúi lehettünk Charlie átalakulásának, könnyes szemmel ültünk, egy-egy csokor vadvirágot szorongatva.

Vote it up
Értékelje a cikket!
Tetszett?Szavazzon rá!