Zöld büszkeség

A holland városlakó nő a szívére hallgatva a norvég domboldalban lévő farmon lelte meg az élethivatását: biofarmot létesített

Kapcsolódó cikkek

Az a farm túl kicsi, nem lehet megélni belőle – közölték a helyi tanácsnál Yvonne Tonnaerrel és Ole-Jacob Christensennel 1993 tavaszán. Az ifjú pár csalódottan szemlélte a virágzó mezőt a norvégiai Valdres völgyben elterülő Vikabråten domboldalán. A tanács hozzácsapni készült a földterületet a szomszédos gazdasághoz.

– Nincs hely a számunkra? Pedig ez a farm csodálatos lenne a gyerekeinknek! – mondta Yvonne a párjának, ahogy végigtekintett a legelőkkel, erdőkkel, hegyekkel és egy fjorddal tarkított lenyűgöző tájon.

Kisméretű biofarmot szerettek volna létesíteni, amelynek műveléséhez nincs szükség drága gépekre. A környéken vegyes fogadtatásban részesültek. – Álmodozók! – vágták többen is a szemükbe. Elvégre a jövevények tanult városi fiatalok voltak. Yvonne ráadásul még külföldi is. Eindhovenben, a holland csúcstechnológia központjában nőtt fel, amíg 1980-ban az Ole-Jacob iránti szerelem Norvégiába nem vezérelte.

Yvonne belement, hogy kipróbálja a vidéki életet, és egy kis tengerparti farmon töltött néhány kísérleti év után leltek rá Vikabråtenre.

Egyévi küzdelem után a megyei önkormányzat hatályon kívül helyezte a helyi tanács döntését, és a pár letelepedhetett a farmon.

Aztán új kihívások következtek. Harcolniuk kellett a tejkoncesszióért. Sok mindent meg kellett tanulniuk a sajtkészítéstől a lóval való szántásig és aratásig. Néhány környékbeli rosszallóan figyelte a család idealista, kis fogyasztású, mosogatógép- és tévémentes életmódját. – A többi gyerek „kódisnak” hív – mesélte Yvonne fia, Olaf egy nap, amikor hazajött az általános iskolából. – Azt mondják, istállószagom van. – Nővérének, Frederikkének is kijutott a csúfolódásból.

Yvonne és Ole-Jacob sokszor hosszasan elbeszélgetett a gyerekekkel. – Mi nem modernségellenesek vagyunk, csak fogyasztásellenesek – magyarázta az édesanyjuk. – Apátok és én úgy véljük, a fogyasztói társadalom árt a környezetnek, és tisztességtelen a szegényekkel. Mi ezt az életformát választottuk, de nem szeretnénk, ha ez nektek terhet jelentene. A családnak nincs szüksége autóra, de használjuk a Facebookot, hogy kapcsolatban legyünk az emberekkel egész Európában.

Yvonne és a férje, Ole-Jacob modellértékű biofarmot működtetnek a dombos vidéken

Amikor 2013 februárjában találkozom Yvonne-nal, éppen a saját erdejéből származó tűzifát aprítja. – Ezen a farmon minden egy önfenntartó körforgás része – magyarázza Yvonne, amikor leülünk és megkóstoljuk a régi idők ízeit idéző házi sajtot és füstölt kolbászt, amely elnyerte a régió fődíját a Valdresi Vásáron. Az élelmiszerek gazdag és természetes zamata a vásárlók széles körét vonzotta ide. A turisták személyesen is találkozhatnak a népviseletbe öltözött Yvonne-nal, aki idegenvezető a régió néprajzi múzeumában. – Bárcsak több ember segítene megőrizni a régi gazdálkodási hagyományokat úgy, ahogy ő! – mondja Anne Marve, a Norvég Gazdálkodók és Kisgazdák Szövetségének korábbi helyi vezetője.

Yvonne körbetekint a gyönyörű dombos tájon – az életművén. Gyermekei már kirepültek a családi fészekből Frederikke gyógytornásznak tanul, Olaf pedig médiadizájnt.

 – Büszke vagyok, hogy elértük azt, amiért idejöttünk – mondja mosolyogva Yvonne.

Vote it up
179
Tetszett?Szavazzon rá!