­Zsarolás

Egy maszkos behatoló bombát rögzített az egyedül otthon lévő lány nyakára, és egy papírra leírta, mit kell tenniük, hogy ne robbanjon fel

Kapcsolódó cikkek

Szülei tágas sydney-i házában Maddie Pulver átgondolta a feladatát – tanulás. 2011. augusztus 3-a volt, és közeledett az érettségi időpontja. Osztálytársaihoz hasonlóan a lány is a könyveket bújta a hálószobájában.

Szerda délután fél háromkor a 18 éves lány egyedül tartózkodott otthon. Maddie anyja vásárolt, apja, egy nemzetközi szoftvercég igazgatója, dolgozott; két öccse iskolába ment, bátyja elutazott. Hálószobája ablakából Maddie rálátott a Sydney-öbölre. De most nem lehetett bámészkodni, tanulnia kellett.

Hirtelen zajt hallott. Megfordult, és a hálószoba ajtajában egy szivárványszínű fejmaszkot viselő férfit pillantott meg, kezében alumínium baseballütővel és kis, fekete hátizsákkal. A férfi a bejárati ajtón hatolt be a több millió dolláros házba.

– Nem bántalak – szólt a férfi.

Maddie felugrott a székből, és az ágya felé hátrált. – Mit akar? – kérdezte rémülten.

A férfi lerakta a baseballütőt meg a hátizsákot az ágyra, és csak ennyit mondott: – Senki sem fog megsérülni.

Kinyitotta a hátizsákját, és kivett belőle egy laptop méretű fekete fémdobozt. Maddie torkához emelte, és egy biciklizárral a nyakára erősítette.

Ezután a lány feje fölött áthúzott egy meghurkolt lila zsineget, amelynek a két végéhez egy pendrive, illetve egy papírlapot tartalmazó műanyag tasak volt kötve. A lány nyakában lógó dobozra ragasztott matricára ezt az e-mail címet írták: dirkstruan1840@gmail.com.

Miközben a férfi megfordult, hogy elmenjen, ezt mondta Maddie-nek: – Számolj kétszázig. Visszajövök. Ha megmozdulsz, látni fogom, és rögtön itt termek.

A rémült lány meg sem mert moccanni. Néhány perc után segítségért kiáltott. Néma csönd. Megint kiáltott. Nem történt semmi.

Ekkor Maddie, nyakában a szerkezettel, óvatosan elindult a mobiltelefonja felé. Miközben vigyázott, nehogy megrázkódjon a doboz, sms-t írt a szüleinek, és azt kérte, hívják ki a rendőrséget. Csak ezután vette ki a zsineghez erősített tasakból a papírlapot. Amikor szeme a „robbanóanyag” szóra tévedt, zokogni kezdett.

„Az önnél lévő számzáras dobozban nagy hatású, új fejlesztésű plasztikbomba található – állt a levélben. – A doboz illetéktelen érintésre robban. KIZÁRÓLAG az utasításokat követve lehet biztonságosan kinyitni. Ha ezek az utasítások bármilyen szövetségi vagy állami bűnüldöző szervhez, a rendőrséghez, az FBI-hoz vagy a családon kívül bárkihez eljutnak, azonnal a BRIAN DOUGLAS WELLS-effektus lép életbe. Amint megerősítik, hogy ezt az üzenetet megkapták, elküldöm a később meghatározott összeg átutalására vonatkozó előírásokat. Ha ezek hiánytalanul teljesülnek, azonnal megadom a kódot, amellyel a BRIAN DOUGLAS WELLS-effektus beindulása nélkül kinyitható a doboz, illetve a robbanószerkezet teljes ártalmatlanításához szükséges belső kulcsot. ERŐSÍTSE MEG, hogy megkapta ezeket az utasításokat ezen az e-mail címen: dirkstruan1840@gmail.com!”

Brian Douglas Wells pizzafutár 2003-ban Pennsylvaniában került kapcsolatba egy bűnbandával. A nyakára időzített bombát rögzítettek, és azt parancsolták neki, hogy raboljon ki egy bankot. A férfi engedelmeskedett, de amikor távozott a bankból, felbukkant a rendőrség. A történet borzalmas véget ért: felrobbant a bomba.

Ám Maddie Pulvernek fogalma sem volt, mit jelent a „Brian Douglas Wells-effektus”. Arról sem tudott, hogy az e-mail címben szereplő Dirk Struan James Clavell egyik regényének, A tajpannak a hőse.

Struan maga volt a „tajpan” – a főnök –, egy Kínában tevékenykedő kereskedőcég gazdag, kíméletlen és dörzsölt vezetője, aki vasakarattal diadalmaskodott az ellenfelein.
 

Az ausztrál rendőrség még soha nem találkozott ilyen esettel. A helyszínre nem sokkal 15.45 után kiérkező rendőrök azonnal lezárták az utcát, és torlaszokkal tartották távol a forgalmat, a kíváncsi szomszédokat és a sajtót.

A házban a zokogó Maddie-t találták. A lány, hogy tehermentesítse a nyakát, a kezében tartotta a dobozt. A szülőket az utcán létesített irányítóállásnál tartották, ezért Karen Lowden közrendőrre hárult a rémült tinédzser megnyugtatásának feladata. A rendőrnő az érettségiről, művészeti tanulmányairól, hobbijairól kérdezgette a lányt... bármiről, csak elterelje gondolatait a veszélyes helyzetről, miközben a tűzszerészek nekiláttak, hogy megállapítsák, miféle bombával van dolguk. A hordozható röntgenkészülék azt mutatta, hogy a dobozban mechanikus és elektronikus alkatrészek vannak. Azt azonban nem tudták megállapítani, tartalmaz-e a doboz robbanóanyagot.

Eközben a rendőrök úgy döntöttek, válaszolnak a zsarolónak, és gondos mérlegelés után egyszerű, rövid üzenetet állítottak össze, amelyet Maddie apjának kellett elküldenie. Este 6 óra körül a férfi a fekete fémdobozra ragasztott e-mail címre ezt írta: „Üdv, Bill vagyok, annak a lánynak az apja, akire rákapcsolta a szerkezetet. Mit kell tennem?”

Miközben a rendőrök és Maddie szülei a válaszra vártak, amely soha nem érkezett meg, a zsaroló levelét elküldték az igazságügyi szakértőknek, hogy ujjlenyomatot keressenek rajta, és a nyomozók a szomszédok és barátok kikérdezésével próbálták összerakni a történteket.

Aztán éjjel 11-kor végre áttörés történt. A röntgenfelvétel elemzése, valamint katonai szakértők bevonása után a tűzszerészek úgy döntöttek, hogy a szerkezet nem tartalmaz robbanóanyagot, tehát nem veszélyes. Maddie nyakáról levágták a nyakörvet. Véget ért a kilencórás megpróbáltatás.

De hol van a zsaroló?
 

Nem sokkal az után, hogy a rendőrség megkapta a levelet, felvették a kapcsolatot a Google amerikai központjával, hogy megtudják, bejelentkezett-e valaki a kérdéses e-mail címre. Az internetes mamutcég ellenőrizte az adatbázisát, és azt közölte a rendőrökkel, hogy a dirkstruan1840@gmail.com fiókot május 30-án hozták létre a chicagói O’Hare repülőtérhez kapcsolódó szerveren.

Az adatokból az is kiderült, hogy a támadás délutánján háromszor léptek be ebbe a Google-fiókba – kétszer egy Sydney-től pár órára északra lévő könyvtár számítógépén, egyszer pedig egy közeli videóboltban.

Mivel a Google meg tudta adni a fiókba lépés pontos időpontját, a rendőrök a könyvtár parkolójának biztonsági kamerás felvételén kikereshették a lehetséges gyanúsítottat, aki egy aranymetál Range Roveren érkezett. Bár a rendszámot nem lehetett leolvasni, a nyomozók rendelkezésére állt annak a férfinak a képe, aki a terepjáróból kiszállt, majd bement a könyvtárba.

Maddie azt mondta a rendőröknek, ősz mellkasszőrzetet látott, amikor a férfi a nyakára erősítette a dobozt, és a maszk szemnyílásában ráncokat is észlelt. A lány 55 és 60 év közöttire becsülte a támadóját. A leírás jól illett a videóboltnál látott férfira, aki olyan galléros inget és nadrágot viselt, mint amilyenre Maddie emlékezett.

Ezután a járművek adatbázisa következett: szisztematikusan összevetették a lehetséges Range Roverek adatait és a sofőrök jogosítványfotóját. 48 órával az után, hogy megkapták a könyvtár felvételét, rátaláltak Paul Douglas Petersre.

A név birtokában a detektívek nyomon követhették a férfi bankszámláját. Kiderült, hogy Peters a támadás előtti hetekben egy ruha- és sportboltban vásárolt. A bevásárlóközpont videofelvételén az látszott, hogy baseballütőt vesz, meg egy szivárványszínű fejmaszkot.

A rendőrség megtudta, hogy Petersnek közgazdasági és jogi diplomája van, háromgyermekes üzletember, és írásra adta a fejét. A zsarolás részleteit olyan gondossággal dolgozta ki, mint egy regény cselekményét.

Elég bizonyítékot összegyűjtöttek ahhoz, hogy kihallgassák a férfit, csak egyvalami hiányzott: a gyanúsított. Peters ugyanis elhagyta az országot. A biztonsági kamerák felvételei és a határőrség adatai azt mutatták, az 52 éves ausztrál férfi augusztus 8-án Sydney-ből Los Angelesbe repült.

A légitársaságok nyilvántartása szerint ezután Chicagóba, majd a kentuckyi Louisville-be vezetett az útja.

A Maddie-t ért támadás után 12 nappal egy FBI-különítmény lerohanta Peters volt feleségének kentuckybeli otthonát, és elfogta a férfit. Az egyik asztalon ott hevert James Clavell regénye, A tajpan.

Andrew Marks őrmester Ausztráliából Louisville-be repült, és az FBI központjának egyik szobájában kihallgatta a gyanúsítottat:

Marks: – Kíván vallomást tenni az augusztus harmadikán történt zsarolás, emberrablás ügyében, amikor Madeleine Pulver diáklány nyakába bombát helyeztek?

Peters: – Nem.

Marks: – Ön a tettes?

Peters: – Nem.

Marks: – Ismeri azt az e-mail címet, amely Dirk Struan nevét tartalmazza?

Peters: – Igen.

Marks: – Mit tud erről a címről?

Peters: – Nekem... vagyis én létrehoztam egy e-mail címet... Dirk Struan nevével.

Marks ezután arról a pendrive-ról kérdezte Peterst, amelyet a lány nyakába akasztottak. Az igazságügyi szakértők megállapították, hogy három fájlt töröltek róla. Az egyik egy Word dokumentum volt, amely a kinyomtatott levélben és a pendrive-on lementett fájlban lévőhöz hasonló követelést tartalmazott. A Word dokumentum elemzése kimutatta, hogy egy „Paul P.” néven installált számítógépen készült.

Peters nem tudott magyarázatot adni arra, miért és hogyan kerülhetett a dokumentum egy „Paul P.” nevű számítógépre. Azt állította, „ez különös, nagyon különös egybeesés”.

A kihallgatások során Peters megemlítette, hogy egy James M. Cox nevű vagyonkezelő cég 15 millió dollárral tartozik neki. A pendrive-ról törölt három fájl egyike követelést tartalmazott, amelyet e vagyonkezelő egyik felügyelőjének címeztek. Ez arra utalt, hogy esetleg nem is Maddie volt az akció célpontja, és a maszkos behatoló az egyik szomszédjukat akarta megtámadni, aki történetesen a vagyonkezelő felhatalmazottja volt. Marks átnyújtotta a törölt dokumentum másolatát.

Marks: – Látta már ezt a feljegyzést?

Peters: – Erről nem kívánok nyilatkozni.

Paul Douglas Peterst hamarosan visszaszállították Ausztráliába, ahol erőszakos behatolás és emberrablás vádjával állították bíróság elé. A kezdeti tagadás után Peters elismerte bűnösségét, bár azt nem magyarázta el, miért Maddie-t támadta meg.

Az ügyész vádbeszédében „városi terrorizmus”-ként írta le a zsarolási kísérletet, amely „rémületet kelt minden szülő szívében”. Peters jogi képviselői arra alapozták a védelmet, hogy a férfi Maddie megtámadásakor pszichés zavarban szenvedett. Azt bizonygatták, hogy Peters készülő regénye megszállottja lett, és „átélte” a mű főhősének szerepét.

Az igazságügyi pszichiáterek megerősítették, hogy miután Peters tönkrement és elvált, valóban depressziós lett, illetve sokat ivott. Az egyik szakértő szerint a férfi a bipoláris zavar jeleit mutatta.

Ám a bírót továbbra sem sikerült meggyőzniük.

– A bizonyítékok egyértelműen azt támasztják alá, hogy a támadó pénzszerzési szándékkal lépett akcióba – mondta Peter Zahra bíró. – Nehéz ép ésszel felfognunk, milyen rettenetes szenvedésnek volt kitéve az áldozat.

Egy esztendővel a letartóztatása után Peterst 13 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

A bíróság épülete előtt Maddie a sajtónak ezt nyilatkozta: – Megelégedéssel tölt el a mai ítélet és az, hogy a jövőben a nevemet nem kapcsolják össze Paul Petersével. Engem nem a büntetés érdekelt, csak az, hogy a támadó ne bánthasson többé senkit. Örömmel hallottam, hogy a bíró elismerte azt a szenvedést, amelyet Peters nekem és a családomnak okozott.

A történet lényegét a lány anyja, Belinda így foglalta össze: – Rájöttünk, mi a fontos az életben. Apróságok miatt már nem aggódunk.

Vote it up
146
Tetszett?Szavazzon rá!